Facebook bejelentkezés
Twitter bejelentkezés
Kérjük, adja meg a regisztrációnál használt e-mail címét, ahova elküldhetjük az új jelszó igénylésével kapcsolatos információkat!
Nem elérhető
Éppen adásban
Elérhető
Korábbi műsorok
Duna
Csoóri Sándor: Anyám fekete rózsa
Versfilm-sorozatunkban Csoóri Sándor versét Turi Bálint adja elő.
Értesítést kérek
26/6. Játékon kívül
Marco megrögzött szerencsejátékos, a törzshelye Stefano bárja, akit egy reggel nyitáskor holtan találnak az üzletében az összetört gépek mellett. Tommasi este hazafelé menet a főúton segíteni akar egy nőnek, aki támadónak nézi és fejbe vágja a századost. Tommasi elmeséli a sérülése történetét Cecchininek , de másnap megjelenik Gualtiero ügyész és bemutatja a barátnőjét, Margheritát, aki nem más, mint az előző esti támadó. Aldo, aki szenvedélybetegek számára tart fenn rehabilitációs központot, tiltakozó akciót szervez a játékgépek ellen. Alberto elmagyarázza Don Matteónak a nyerőgépek működési elvét, aki rögtön megosztja az információt a főtörzzsel. A sok kellemetlen félreértés után Don Matteo rájön, hogy ki az igazi gyilkos.
(Eredeti hang digitálisan.)
Értesítést kérek
Műsoroldal
26/6. Játékon kívül
Marco megrögzött szerencsejátékos, a törzshelye Stefano bárja, akit egy reggel nyitáskor holtan találnak az üzletében az összetört gépek mellett. Tommasi este hazafelé menet a főúton segíteni akar egy nőnek, aki támadónak nézi és fejbe vágja a századost. Tommasi elmeséli a sérülése történetét Cecchininek , de másnap megjelenik Gualtiero ügyész és bemutatja a barátnőjét, Margheritát, aki nem más, mint az előző esti támadó. Aldo, aki szenvedélybetegek számára tart fenn rehabilitációs központot, tiltakozó akciót szervez a játékgépek ellen. Alberto elmagyarázza Don Matteónak a nyerőgépek működési elvét, aki rögtön megosztja az információt a főtörzzsel. A sok kellemetlen félreértés után Don Matteo rájön, hogy ki az igazi gyilkos.
(Eredeti hang digitálisan.)
Értesítést kérek
Műsoroldal
Nyolcas, kilences, hármas
Az 5. részben titokzatos gyilkosok Róma maffiavezéreire vadásznak. Mindenkit kinyírnak, könyörtelen hidegvérrel, köztük az albán maffiavezért is. Számozott billiárdgolyókat hagynak maguk után, megjelölve velük az áldozatokat, szép sorban. A 8-as után a 9. következik. Vajon mit jelenthet mindez? Egy figyelmeztető jelzés? Valaki átadott egy üzenetet...? De vajon kinek? Egy üzenetnek mindig van jelentése. Ez viszont még értelmezhetetlen, egyenlőre Terzani felügyelő és az elit kommandó számára...és persze Rex akcióba lép. Egy biztos, hogy ezeket a gyilkos akciókat egy profi mesterlövész végezte el. Mindegyik áldozat szívét találta el, bámulatos mértani pontossággal. Nagyon úgy fest, hogy a gyilkos ezúttal nem hagyott semmi nyomot. Önmagát kivéve.... A gyilkos maga is áldozat ebben az esetben, egy nagy fekete X-szel megjelölve az arcán. Ez a következő rejtjeles üzenet... De vajon kié? És miért?
Értesítést kérek
Műsoroldal
Nyolcas, kilences, hármas
Az 5. részben titokzatos gyilkosok Róma maffiavezéreire vadásznak. Mindenkit kinyírnak, könyörtelen hidegvérrel, köztük az albán maffiavezért is. Számozott billiárdgolyókat hagynak maguk után, megjelölve velük az áldozatokat, szép sorban. A 8-as után a 9. következik. Vajon mit jelenthet mindez? Egy figyelmeztető jelzés? Valaki átadott egy üzenetet...? De vajon kinek? Egy üzenetnek mindig van jelentése. Ez viszont még értelmezhetetlen, egyenlőre Terzani felügyelő és az elit kommandó számára...és persze Rex akcióba lép. Egy biztos, hogy ezeket a gyilkos akciókat egy profi mesterlövész végezte el. Mindegyik áldozat szívét találta el, bámulatos mértani pontossággal. Nagyon úgy fest, hogy a gyilkos ezúttal nem hagyott semmi nyomot. Önmagát kivéve.... A gyilkos maga is áldozat ebben az esetben, egy nagy fekete X-szel megjelölve az arcán. Ez a következő rejtjeles üzenet... De vajon kié? És miért?
Értesítést kérek
Műsoroldal
Koncz Gábor
Igaz történetek a hazai televíziózás több mint fél évszázadából.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Kosztolányi Dezső
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be.
Példamutató sorsok, kiemelkedő teljesítmények. Izgalmas, varázslatos, eddig nem ismert történetek, legendás magyarokról, ahogy még sosem meséltek róluk, ahogy még sosem láthatták őket. Álmok álmodói: csodálatos emberek, akik meghódították a világot.
Ebben a részben Kosztolányi Dezső életét mutatjuk be.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Magdolna
Honnan erednek és mit jelentenek történelmi keresztneveink?
Hogyan hat a legtöbbször hallott szó, a saját nevünk az életünkre?
Rímel-e a nevünk jelentése mindarra, ahogyan élünk?
A sorozat epizódjai erre keresik a választ egy nyelvész és egy ismert névviselő segítségével.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Konfliktuskezelés szülőként
Vajon lehet-e gyermeket nevelni konfliktus nélkül? Vagy ez természetes velejárója a családi életnek? Hogyan tudjuk jól kezelni a mindennapi nézeteltéréseket, és miért fontos, hogy a szülő és a gyermek közötti kapcsolat a bizalomra épüljön? Az Agapé asztalánál a gyermeknevelés kihívásokkal teli helyzeteiről beszélgetünk.
Egy különleges asztaltársaság közös gondolkodása társadalmi kérdésekről, őszintén, keresztény szemmel. Azonos értékrend, de akár eltérő vélemények. Művészek, szakértők, papok és lelkészek ülnek hétről hétre egy asztalhoz, hogy megvitassák a mindennapi életünket meghatározó kérdéseket – tabuk nélkül.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Nézők kérdései
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Mikor a gyermek
Versek és prózarészletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Petőfi Sándor: Ismerjetek meg!
Elmondja: Kurkó József Kristóf
Értesítést kérek
Műsoroldal
2025.05.23-i adás - 1. rész
Értesítést kérek
Műsoroldal
Balatoni modernizmus és art deco 2.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Balatoni modernizmus és art deco 2.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Balatoni modernizmus és art deco 2.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Balatoni modernizmus és art deco 2.
Értesítést kérek
Műsoroldal
A lélek ritmusai
Versek és prózarészletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Nyújts kezet!
Amit a Szentírás üzen mindenkinek. Vasárnapi evangélium és hozzá fűzött személyes gondolatok, világos magyarázatok, katolikus papoktól.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Hit és tudomány
Versek és prózarészletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Bizonyos dolgok fölöslegesek
Versek és prózarészletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Konfliktuskezelés szülőként
Néhány gondolat az Agapé adásából, amelyben arról beszélgettünk, hogy miként jezeljük jól a konfliktusokat gyermekeinkkel.
Értesítést kérek
Riportok, portrék, összefoglalók – pillanatképek a világról, katolikus szemmel. Hiteles emberek, egyházi közösségek, karitatív kezdeményezések, kulturális örökségünk bemutatása a liturgikus év menetéhez igazodva. Mindez helyet kap hétről hétre jelentkező katolikus magazinműsorunkban.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
4. rész
„Abban tűnik ki nagyságunk,
hogyha mi magunk teremtünk
nagyot kicsinyből, rosszból hasznosat,
a bajból jót, s – bármily helyen – virulunk a vészben is,
a kínból enyhülést orzunk munkás kitartással.”
John Milton Elveszett paradicsom című eposzának sorai messze távolból, a 17. századi Angliából szólnak hozzánk, mi mégis ennek szellemében indulunk útnak, hogy Böjte Csaba kalauzolásával fölfedezzük napjaink Dél-Erdélyét. A dévai ferences kolostorban és a mellette lévő gyermekotthon épületeiben ugyanis látogatóközpontot hoztak létre, ahol a térséget kisebb-nagyobb csoportban felkereső zarándokok szállást, illetve ellátást kaphatnak, hogy csillagtúra-szerűen bebarangolják a Kárpát-medencének e csodálatos szegletét.
Sorozatunkban egymás után mutatkoznak meg Dél-Erdély közismert és rejtett kincsei, legyen szó a magyar történelemről, kultúráról, vallási hagyományokról vagy éppen természeti szépségekről. A szellemi, lelki útravalót valamennyi részben maga Böjte Csaba adja a zarándoklatra vállalkozóknak, és ő az, aki befejezésként segít levonni az összegyűjtött tapasztalatok tanulságát. Az egyes helyszíneken az erdélyi tudományos élet legjelesebb szakértői vagy éppen a műemlékekre helyben gondot viselő magyarok kalauzolnak minket – így téve teljessé az élményt.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Isten gyertyája
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Budapest, Rákospalotai MÁV-telepi Jézus Szíve Templom
Értesítést kérek
A váci Nagyboldogasszony-székesegyházat több mint 3 és fél évi felújítást követően 2024. október 6-án áldotta meg Marton Zsolt megyéspüspök. A felújítás során a templombelső visszakapta eredeti, XVIII. századi belső díszítését – ezt a megújulást és a templom történetét mutatja be a dokumentumfilm.
Értesítést kérek
A váci Nagyboldogasszony-székesegyházat több mint 3 és fél évi felújítást követően 2024. október 6-án áldotta meg Marton Zsolt megyéspüspök. A felújítás során a templombelső visszakapta eredeti, XVIII. századi belső díszítését – ezt a megújulást és a templom történetét mutatja be a dokumentumfilm.
Értesítést kérek
Déli harangszó
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Lónya
Lónya Magyarország északkeleti csücskében, a Tisza partjára épült. Kislónya és Nagylónya összevonásával keletkezett, határ menti település.
Legnagyobb értéke középkori eredetű református temploma, a belsőben újra láthatók a különböző korokból származó, különleges freskói. Mellette karcsú, fa harangláb áll, amely az UNESCO világörökségre javasoltak listáján is szerepelt. A lónyaiak a település múltjára emlékeztető tárgyaikat tájházban állították ki, hogy bárki belepillanthasson a régi lónyaiak életébe. A községben ma is többen készítik a beregi keresztszemes hímzést, Lónyára a fekete és piros fonalak használata jellemző. A településen nagy múltja van a népdalkórusnak is, amelynek régi tagjaiból és újak belépésével a közelmúltban újra alakultak az „Őszikék”. Lónya hagyományos ételeiből a következőket főzték az Ízőrzők asztalára a helyi asszonyok: Káposztás bablevest, Oltott tejet, Beregi cigánypecsenyét káposztás cvekedlivel, Szilvás lé – ciberét és Darázsfészket.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Rózsa és öregapja a külvárosi szegénynegyedben élnek. Alig hisznek a fülüknek, amikor megtudják, hogy Veszprémy gróf Rózsára hagyta a vagyonát, mert a lány apja valamikor megmentette az életét. Leutaznak a vidéki kastélyba. A család ellenségesen fogadja az esetlenül viselkedő jövevényeket, noha Rózsa megengedi, hogy a házban maradjanak. A lány hamar beletanul az úri életbe, de azt sem felejti el, hogy honnan jött. Veszprémy Péter beleszeret.
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
A Dunán látható egypercesek a Szerencsejáték Zrt. aktuális eseményeivel, jelentős mérföldköveivel, a társadalmi felelősségvállalás témáival foglalkoznak.
Értesítést kérek
Műsoroldal
A Szerencsejáték Zrt. második legnépszerűbb hazai lottójátékában 45 számból kell 6-ot megjelölni.
A műsor vasárnap 16 órakor látható a Dunán.
Műsorvezetők: Pártos Viktor, Papp Lili, Király-Virág Anita, Maloveczky Miklós
Értesítést kérek
Műsoroldal
2023.11.12-i adás Pindroch Csaba családfája
A Családfamesék Pindroch Csaba színművész családfáját mutatja be.
Értesítést kérek
Műsoroldal
A hiéna
Egy rivális megjelenése nehéz helyzet elé állítja egy foltoshiéna csapat királynőjét Zambia füves síkságán: meg kell tartania a hatalmát, s közben gondoskoddnia keell családjáról.
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Mikor a gyermek
Versek és prózarészletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
A csillagszemű juhász
A király megkövetelte összes alattvalójától, hogy ha tüsszent azt mondják neki: egészségére. A csillagszemű juhász ezt a kívánságát nem teljesítette, sőt amikor elé vitték még a lányát is kérte feleségnek. A király három próbának vetette alá és amikor teljesítette elnyerte a királykisasszony kezét.
Értesítést kérek
Kis kacsa fürdik
Frakk nagyon szenved a nyári hőségtől, ezért Károly bácsi fürdőmedencét készít neki. Élvezi is a fürdést, egészen addig, amíg a macskák kacsaúsztatónak nem csúfolják a medencét...
Értesítést kérek
Búcsú a csigaháztól
Vízipók a telet egy üres csigaházba húzódva vészelte át. Tavasszal előbújva megismerkedik a környéken lakókkal, akik számára hamar kiderül, hogy milyen pók is ő.
Értesítést kérek
Szegény Gombóc Artúr
Gombóc Artúr folyton csokoládét eszik, s ettől annyira meghízik, hogy amikor ősszel ő is el akar költözni Afrikába, nem bírja a szárnya...
Értesítést kérek
II/2. Mesebolygó
Aladár Blökivel indul felfedező útra a Világegyetembe. Űrhajójuk a Mesebolygón landol, ahol találkoznak a vasorrú banyával, Jancsival és Juliskával, az elrabolt királylánnyal, tündérrel, törpével. Amerre csak járnak, minden csupa csokoládé, marcipán, méz és tejszínhab, ám hamar elegük lesz az édességekből....
Értesítést kérek
Vasárnap esténként a képernyők elé vár mindenkit a Duna, aki szereti Magyarországot és a látványos, vidám vetélkedőket. 19.45-kor kezdődik a Magyarország, szeretlek, a jó hangulatú, esti showműsor, sok zenével, és persze még több izgalmas játékkal, sztárvendéggel.
Műsorvezető: Pindroch Csaba, A két csapatkapitány pedig Miller Zoltán és felesége, Vágó Bernadett.
Értesítést kérek
Műsoroldal
A belvárosi fényképész üzletében gyanús tevékenység folyik. Csíky Gábor elhárító tiszt beépül a titkos objektumokat fotózó kémszervezetbe, és a következő akcióban már ő is részt vesz. Háber fiatal kollégájával, Annival figyelteti Csíkyt. Anni azonban beleszeret a férfibe és félrevezető anyagot küld ki külföldre...
Értesítést kérek
A Kenó játék különlegessége, hogy napi sorsolási metódusban zajlik, ahol – akár eltérő játéktípusú játékkal és téttel - 80 számból legfeljebb 10 számot lehet megjelölni. A cél az, hogy a játékos minél többet eltaláljon a 20 nyerőszám közül. A Kenó játék sorsolása minden nap, este 21.30 után felvételről látható a Dunán. Műsorvezető: Papp Lili, Zsiros Anna, Pártos Viktor
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Will félárva, a Brethren család legidősebb fia. A família szigorúan vallásos életet él, ezért a fiú nem vegyülhet a többi gyerek közé, nem hallgathat zenét, nem nézhet tévét. Azután Will belecsöppen Lee Carter szokatlan, különös világába, a filmkészítésbe. Carter megmutatja neki Sylvester Stallone filmjét, a Rambo - Első vér című akciófilmjét és attól a pillanattól kezdve Will élete egy csapásra megváltozik. Megegyeznek, hogy ő lesz Carter filmjeinek kaszkadőre, de kiderül, hogy a jelenetek kidolgozásához is nagyszerű érzéke van. A filmkészítés igaz barátokká kovácsolja őket.
Értesítést kérek
M1
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Déli harangszó
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
M2
Norwell
A sorozat a hazai underground elektronikus zene emblematikus alakjait mutatja be a csodálatos panorámával rendelkező A38-as hajóról.
Értesítést kérek
Pizza Amore
A sorozat a hazai underground elektronikus zene emblematikus alakjait mutatja be a csodálatos panorámával rendelkező A38-as hajóról.
Értesítést kérek
A naponta jelentkező új zenés kívánságműsor a legaktuálisabb magyar zenéket, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket, valamint zenei legendákat mutat be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Lukács Márton Trió
A Lukács Márton Trió egy modern jazz trió, amely 2023-ban alakult Budapesten Lukács Márton Örs zongorista/zeneszerző vezetésével, akihez csatlakozott Siklós Kornél dobokon, valamint Suke Sándor nagybőgőn. Első lemezük 2024-ben jelent meg “Still Searching” címmel. Márton kompozícióinak egyedi zenei világát a sokszínűség jellemzi, melyben az akusztikus jazztrió-hangzás találkozik kortárs klasszikus vagy éppen neo-soul elemekkel végigkomponált és szabad improvizációs részek váltakozásában. A Lukács Márton Trió a Szakcsi Rádió felfedezettje és a Talentum Hungaricum program résztvevője.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Barabás Lőrinc Quartet: Prodi
Értesítést kérek
EarthJam feat NovaN
Az EarthJam egy elektronikus zenei projekt, amelynek hangzása és hangulata egyszerre ősi, modern és időtlen. Az élő elektronikus dobokat didgeridoo, űrgitár és pszichedelikus atmoszférák szövik át. Ez az egyedi hangzásvilág arra hívja a hallgatót, hogy mélyen merüljön el belső világában, miközben teste a ritmusokra mozdul. Vendégük, Novan zenéje egy zongoraközpontú kísérleti univerzum, ahol pszichedelikus atmoszférák és elektronikus textúrák harmonikus egységet alkotnak. A zongora élő loopolása ambient, techno és psy elemekkel ötvözve egy szívből jövő, egyedi zenei megoldásokkal teli improvizatív live-act.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Ludas Matyi (Fazekas Mihály)
Eredeti hang digitálisan
Klasszikus meséket hallhatunk ismert színészek felolvasásában. Mesélő: Csányi Sándor.
Értesítést kérek
7. rész Az irigy keselyű
A keselyű nem engedi meg senkinek, hogy a fán lévő gyümölcsből falatozzon. Az állatok segítségével Töf-Töf és Robi hozzájut a terméshez, s a keselyű önző viselkedését Robi jószívűséggel viszonozza.
Értesítést kérek
8. rész Rokonlátogatás
Ugrifüles és barátja, a sündisznó elmennek az állatkertbe, hogy meglátogassák a rokonaikat. Ajándékot is visznek, de a szép répától megfájdul a rokonok foga, ezért végül ők eszik meg.
Értesítést kérek
A bohóc
A bohóc műsorszámán alig nevet valaki, ezért az előadás után keserves sírásra fakad. A várakozó Leo és Fred esetlen tréfákkal, rögtönzött bohócszámokkal próbálják felvidítani, sikertelenül. Végül teljesen véletlenül mégis visszaadják az önbizalmát.
Értesítést kérek
Vándorló levelek
Keresztespók és Vízipók szédülnek és azt hiszik, hogy valami furcsa betegségben szenvednek, mert a falevelek egészen különlegesen mozognak körülöttük. Ráadásul még a vihar is kitör. Éppen a víz segítségével tesznek szert újabb ismerősökre és tudják meg a falevelek mozgásának okát.
Értesítést kérek
I/13. rész Virágcsokor a horgon
A Nagy Ho-Ho-Ho-Horgász annyira belemerül a horgászásba, hogy észre sem veszi, bizony beköszöntött az ősz. A halak eközben szorgosan csomagolnak, mert rövidesen egy melegebb iszaphoz költözködnek. A Nagy Horgászról persze nem felejtkeztek el, egy szép vízi liliomcsokrot adnak búcsúajándék gyanánt. A Nagy Ho-Ho-Ho-Horgász is egész éjszaka dolgozott legújabb halforgató meglepetésén…
Értesítést kérek
Mese a csősszé lett sárkányról
Egy vándorsárkány hasznossá szeretné tenni magát, ezért elszegődik a suszterhez, a szabóhoz, és a kéményseprőhöz, de egyik helyen sem felel meg. Igen bánatosan járja a vidéket, amikor egy hirdetésre lesz figyelmes.
Értesítést kérek
Foci
Egy osztálytalálkozó alkalmával az egykori iskolatársak felidézik, az egyik délutánt, amikor elmentek focizni.
Értesítést kérek
12. rész A kirándulók
A bocsok kirándulni mennek, s falatozás után elhagyják szemetüket az útszélen. Varjú csinos kis batyut köt a szemétből, s a feltételezett szemetelőhöz, Hörcsöghöz pottyantja. Hörcsögtől Nyuszihoz, onnan Szajkóhoz, végül Menyéthez kerül a csomag. Az ötletes Menyét lufit köt a batyura, űrhajóvá változtatja. A lufi azonban szétpukkad, s a szemét épp a bocsok udvarára hullik.
Értesítést kérek
Fő a kényelem!
Frakk nem engedi a macskákat a karosszékében aludni, ezért azok felmennek a padlásra. Frakk nagy nehezen utánuk megy, de arra nem gondol, hogyan fog lejönni...
Értesítést kérek
Télszörny
Mima egy kedves szörnyről mesél, aki az erdőben lakik, és mindig játszani szeretne. A kölykök elindulnak, hogy megkeressék, ám a hó, a hideg és szél erősen hátráltatja őket.
Értesítést kérek
A természet muzsikája
Este hangversenyt rendeznek az erdőben, amihez Edmond, Mitzi és Lucy is szeretnének csatlakozni. Ehhez az erdőben keresnek alapanyagot, hogy csináljanak saját hangszert, de sajnos közben Harry-é egy kicsit összetörik.
Értesítést kérek
Rugóváros órája
Rugóváros új óráját Bob és csapata építheti fel. A munkagépek nagyon lelkesek, Leo feladata az újrahasznosítható szemét elszállítása. Ám a szállítás közben egy kis félreértés történik és Wendy mobilja a díszítő elemekkel együtt eltűnik...
Értesítést kérek
Muki és az elefánt
Bob és csapata egy elefántos szökőkutat építenek a bevásárló központ elé. Az elefántot Mukinak kell a helyszínre szállítani, ám egy kis baleset történik. Szerencsére társai megmentik a szobrot.
Értesítést kérek
A titkok őrzője
Bonbon meglátja, amint anyukája épp születésnapi meglepetést készít Georges-nak. Megígéri neki, hogy nem árulja el, de nem könnyű egy kismackónak titkot tartani! A biztonság kedvéért Bonbon a titkot egy dobozkába zárja. De mi van, ha George megtalálja a dobozt?
Értesítést kérek
Nem vagyok álmos!
Bonbon nem tud elaludni. A fejébe veszi, hogy ő valójában éjszakai állat. A szülei belemennek a játékba, és megkérik denevér szomszédasszonyukat, Adele-t, vegye gondjaiba, így talán a medvebocs is rájön, nem neki való az éjszakai élet. Bonbon sok csalafintaságot kitalál, hogy vegye az akadályokat… de vajon bírja-e reggelig?
Értesítést kérek
Sólyomszem, a nagy porvadász
Bonbon épp indiánosat játszik, mikor apukája megkéri, segítsen a nagytakarításban. Azért mégsem hagyja félbe a játékot: ő lesz Sólyomszem, a nagy porvadász. De a por félelmetes ellenfél!
Értesítést kérek
Förgeteg foci
Förgeteg foci edzést rendeznek Olgáék az égben. Az egyik padon Teo, a lenti világ nagy ígérete, a másikon Hidegcsepp, az ég legnagyobb focistája...
Értesítést kérek
Hugó, az utánozó madár
Hugó, a kismadár utánozza Olgát. Amikor a felhőlány esőt csinál, Hugo pottyant egyet. Igen ám, de ez csak nekik vicces, ráadásul Hugó hamarosan elveszik...
Értesítést kérek
A sárkánytánc
Harriet tanárnő felajánlja tanítványainak, hogy készítsenek egy kínai sárkányt. Mindenki felelős a sárkány egy részéért, de meg kell tanulniuk segíteni egymásnak, hogy formát adjanak az állatnak.
Értesítést kérek
Harriet tanárnő születésnapja
Harriet tanárnő születésnapjára Tigris anya jön, hogy segítsen a gyerekeknek. Meg kell tanulniuk együtt dolgozni, hogy meglepjék a tanárnőjüket.
Értesítést kérek
Bunkerépítés
Egy osztálytalálkozó alkalmával az egykori iskolatársak felidézik, hogy milyen bunkert építettek kisiskolásként a szabadban.
Értesítést kérek
Dó, Ré vagy Mi, megjegyzi?
A pajtik felajánlják, hogy bevásárolnak Csibe mama helyett, hogy ő nyugodtan játszhasson a kiscsibékkel. Ám a lista megjegyzése gondot okoz nekik. Mire a boltba érnek, mindig elfelejtik. Bárcsak lenne egy zenei módszer a lista megjegyzéséhez! Zenei fogalmak: rímek, a zene, mint memorizáló eszköz.
Értesítést kérek
A Nagypáva módszer
Míg Aprócska távol van, a pajtik együtt játszanak Nagypávával. Ám ő mindent csak a saját szabályai és kedve szerint hajlandó játszani. Nem veszi figyelembe, hogy a többiek mást szeretnének. A pajtik megpróbálják ráébreszteni, hogy miért nem túl jó ez a hozzáállás. És ez sikerül is nekik. Zenei fogalmak: több szólam és unisono, a közös éneklés ereje.
Értesítést kérek
A hullócsillag
Nem is olyan messze, vadszeder közt rejtve, megbújik egy királyság. Apró népek lakják. Apró népek, manók és tündérek. Manó Benő és a kis tündér, Lili hercegnő kedves kalandjaikkal szórakoztatnak bennünket.
Értesítést kérek
A varázsvizsga
Nem is olyan messze, vadszeder közt rejtve, megbújik egy királyság. Apró népek lakják. Apró népek, manók és tündérek. Manó Benő és a kis tündér, Lili hercegnő kedves kalandjaikkal szórakoztatnak bennünket.
Értesítést kérek
Kékestető
Értesítést kérek
Glissotar
Dallamos, lüktető, szórakoztató hangszerbemutató gyerekeknek.
Ma egy különleges, új magyar hangszer röpít a csillagokig.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Sebesség
A Sebesség című részben Felfe Dezső segít Tudor Kukacnak, aki szeretné kicsinosítani a Kukaclakot. Emiatt rendelt a padlásra egy hatalmas doboznyi dolgot a Kukacellátóból, ám ahhoz, hogy Dezső el tudja tolni a dobozt, rá kell jönnie, hogyan tudja lecsökkenteni a surlódást a doboz és a föld között. Mindenközben arra is megtudjuk a választ, hogy miért gurul az autó, miért kell üzemanyag, hogy az autó menjen, vagy mitől van izomlázunk.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Gyermeknap
Ünnep- és emléknapjaink egy átlagos család szemszögéből, ahol közvetlen hangnemben ismerjük meg nagyjelentőségű napjainkat levetkőzve ezáltal az ünnepi öltözet merevségét.
Értesítést kérek
Petőfi Sándor: Pille, pille, pillangó
Petőfi Sándor: Pille, pille, pillangó című versét Nagygyörgy Gréta mondja el.
Értesítést kérek
Műsoroldal
A papírsárkány
Anna és Breki éppen sárkányt reptetnek, amikor Bubu autója elszabadul, a papírsárkány pedig fent marad az almafán. Ráadásul az összes alma lepotyog. Anna és Breki segítséget kérnek, de mire visszaérnek, valaki szépen rendbe is tette az almafa környékét, sőt még a sárkányt is kiszedte az ágak közül.
Értesítést kérek
Szundikálás
A barátok pizsamapartit rendeznek, de mindenki azon aggódik, hogy vajon ébren tudnak-e maradni elég ideig. Úgy döntenek, hogy naplementéig még alszanak egyet, ám egyelőre nem tudják, hogyan tudnának álomba merülni.
Értesítést kérek
A bicikli
Bubu új biciklijét mindenki kipróbálja, csak épp ő maga nem. Ő sajnos nem tud kétkeréken tekerni, ezért Annának remek ötlete támad, hogyan tanítsa meg Bubut erre, anélkül, hogy a többiek rájönnének.
Értesítést kérek
A birka szalon
A birkák nagyon félnek, amikor Todd le szeretné vágni a bundájukat. Summer kitalálja, hogy egyesével, saját igény szerint fogja megnyírni a birkákat.
Értesítést kérek
Száraz tavacska
Kiszáradt a tó a faluban. Summer és Todd elmegy megnézni mi lehet a baj. Bo, a hód egy gátat épített a folyóra, ami megakadályozta, hogy a víz eljusson a tóhoz.
Értesítést kérek
Az őszi mókus
Summer, Todd és Pico épp az őszi takarítást csinálják a kertben, mikor egy mókus hatalmas rendetlenséget csinál a felgereblyézett levelek között. Kiderül Sára csak makkot szeretett volna gyűjteni télire.
Értesítést kérek
Rózi és még egy fő
Rózi meghívást kap a Békamilla és Adalbrekk hercegi pár uzsonnájára, ahová magával vihet még egy főt. Csakhogy sehogy sem tudja eldönteni, melyik lilinkót érje a megtiszteltetés. Bölcs kacsamama segít neki a döntésben. Ráadásul az ajándéknak szánt tortára szemet vet Habzsi, a kapzsi mókus is.
Értesítést kérek
Sütikészítés
Egy osztálytalálkozó alkalmával az egykori iskolatársak felidézik, hogy milyen jó volt anyával a sütikészítés.
Értesítést kérek
Elég a cirkuszból
A család cirkuszba megy az este, de oda állatokat nem lehet bevinni. Bobby és Bill ezért kitalálják, hogy saját cirkuszt csinálnak a kertjükben, ahová a barátokat is meg lehet hívni.
Értesítést kérek
Szörny a parkban
Bobby és Bill szörnyvadászatra indulnak a parkban, pontosabban maguk állnak szörnynek, hogy mindenkit kedvükre ijesztgessenek.
Értesítést kérek
Mennyi kísértés!
Leo nem tud ellenállni a finomabbnál finomabb édességeknek a vásáron, mindig hisztizik és követelőzik. Babu elviszi őt a Haspókok Paradicsomába, ahol mindenhol csak édesség van. Ha Leo ellenáll a kísértésnek, akkor egy nagyszerű meglepetés lesz a jutalma. Vajon sikerült neki?
Értesítést kérek
Új tanár az iskolában
Lola szomorú, mert elment a tanítónénije és nem szereti az új embereket. Babu elrepíti őt és Lolát az Idegen Mindenki világába, ahol Babu megmutatja nekik, hogy olyan emberek között is találhatunk barátokat, akiket először nem ismerünk...
Értesítést kérek
Repülj, Pak, repülj!
Ginger, Wasabi, Minty és Split találnak egy bébi Pakchoidactylt, aki elszakadt a szüleitől. A jó barátoknak több sem kell, összefognak és a kis bébi Pakchoidactyl segítségére sietnek.
Értesítést kérek
Golyópálya
A 'Golyópálya' kihívásban a pályázóknak egy legalább két méter hosszú golyópályát kell készíteniük, majd felvenniük videóra, hogyan gurul végig rajta egy golyó vagy labda. A magyarázó videóból derüljön ki az is, hogy mitől működik a pályájuk.
Értesítést kérek
Ökrös Júlia-Ancsák Attila: akrobatikus rock and roll
A Gyerekjátékban Ökrös Júlia és Ancsák Attila nyolcszoros világbajnok akrobatikus rock and roll táncos páros lesz a Példakép, akik nem csak beállnak a gyerekekhez egy rendhagyó edzésre, hanem elmesélik, hogyan tudnak 12 éve ilyen összhangban és szeretetben együtt dolgozni. Lengyel Veronika vezetőedző pedig megtanít a gyerekeknek egy kisebb táncos koreográfiát.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Gyermeknap
Ünnep- és emléknapjaink egy átlagos család szemszögéből, ahol közvetlen hangnemben ismerjük meg nagyjelentőségű napjainkat levetkőzve ezáltal az ünnepi öltözet merevségét.
Értesítést kérek
Az édesség
Simka és Nolik rábeszélik Tom Thomast, hogy legyen édességkóstoló, de a sok cukorkától megfájdul a foga.
Értesítést kérek
Pettson ígérete - 6. rész: Boldog barkácsolást!
Elkészül Pettson robotmikulása, de Pettson korántsem annyira elégedett vele. Annál nagyobb a meglepetése, amikor karácsony estéjén valóra válik, amit Findus szeretne, vagyis megérkezik a Mikulás... az igazi.
Értesítést kérek
Amikor Findus még kicsi volt és eltűnt
Pettson Findus kérésére elmeséli, hogyan került hozzá a cica. Kedves emlék mindkettőjüknek, hogyan ismerkedtek össze és lettek barátok.
Értesítést kérek
Fagyi kapitány / Szörnyvadászat
Rusty és Ruby fagyi kapitányt farag Sammy-ből, hogy gyorsabban adhasson el fagylaltot. // A gyerekek összeszedik a bátorságukat, hogy megkeressenek egy ijesztő és titokzatos teremtményt.
Értesítést kérek
Jeanette, a divatdiktátor
Jeanette a fotózáson egy ruhacsipesszel tűzi fel a haját, amitől Brittany megrémül, de a lányok roppant trendinek találják. A híres divattervező Marina Rodentia tini divatbemutatót tervez a hatására, melyen kizárólag természetes anyagokból készült kalapokkal lehet versenyezni. Brittany és Jeanette is beszállnak.
Értesítést kérek
Horgászat
Egy osztálytalálkozó alkalmával az egykori iskolatársak felidézik, egy kalandos horgászat emlékeit.
Értesítést kérek
Anya szökésben
Natachat megvádolják, hogy az éj leple alatt megtámadta Kesudiót, a dzsungel valaha volt leggonoszabb, de most már jó útra tért állatát. Natachat börtönbe rakják, de ő megszökik, hogy be tudja bizonyítani igazát.
Értesítést kérek
Dühítő és izgalmas
Az elefántok és páviánok összevitatkoznak a kút használatán. Maurice csinál egy szerződést, amit elküld nekik Batriciával. Azt nem tudja, hogy Al és Bob egy karikatúrát rajzolt a lap hátára, ami nagy bonyodalomhoz vezethet.
Értesítést kérek
Andy és a kékszemű szerecsenmakik
Andy, Jen és Scout a dél-afrikai partokhoz közeli Madagaszkár szigetére indulnak, hogy megtudják, hogyan küzdenek meg a kékszemű szerecsenmakik a viszkető dögökkel.
Értesítést kérek
Andy és a borneói levelibéka
Andy, Jen és Scout Föld körüli kalandra indul Borneó esőerdőibe, hogy megtudja, hogyan hallatja magát a borneói levelibéka egy zajos erdőben.
Értesítést kérek
Andy és a grizzly-medve
Andy, Jen és Scout újabb Föld körüli kalandra indul a kaliforniai Sierra Nevadába, hogy egy anya grizzly medvét és annak kölykeit keressék.
Értesítést kérek
Kirándulás
Egy osztálytalálkozó alkalmával az egykori iskolatársak felidézik, az egyik kedves családi túra emlékeit.
Értesítést kérek
Szaltó a csillagok alatt
Lola annyira megszállottan gyakorol egy tornamutatványt testnevelésórára, hogy még álmában is folytatja. Patnek haza kell hoznia, és még Kapucnit is meg kell óvnia az őt üldöző Norberttől.
Értesítést kérek
Veszély az égből
Négy farkaskölyök, a szüleik és Tatonka, a magányos bölény a főszereplői ennek az izgalmas kalandokkal teli sorozatnak. Észak-Amerika színpompás erdeiben járunk, ahol az állatok idősebb, bölcs generációja tanítgatja a fiatalokat, a gyerekeket, hogy ismeretlen világokat fedezzenek fel, és felnőttként egyedül is boldoguljanak. Kövessük őket a vadonba és élvezzük izgalmas és vidám történeteiket, és a barátság szép pillanatait.
Értesítést kérek
A jégfogú fenevad
Négy farkaskölyök, a szüleik és Tatonka, a magányos bölény a főszereplői ennek az izgalmas kalandokkal teli sorozatnak. Észak-Amerika színpompás erdeiben járunk, ahol az állatok idősebb, bölcs generációja tanítgatja a fiatalokat, a gyerekeket, hogy ismeretlen világokat fedezzenek fel, és felnőttként egyedül is boldoguljanak. Kövessük őket a vadonba és élvezzük izgalmas és vidám történeteiket, és a barátság szép pillanatait.
Értesítést kérek
Teadélután
Egy osztálytalálkozó alkalmával az egykori iskolatársak felidézik, hogy milyen egy játékos teadélután.
Értesítést kérek
Zazie csak egy van
Zazie testvérre vágyik, és minden megoldás érdekli. A dolog azonban még így sem egyszerű…
Értesítést kérek
Tengerparti szörnyeteg
A szörny egy ideig rettegésben tartja Zazie barátait. A történet végén persze kiderül, hogy… Ha tudni akarod, mi derül ki, nézd meg ezt az epizódot!
Értesítést kérek
Egy igazi bajnok
A barátaink is túloznak néha. Nem könnyű eldönteni, hogy ilyenkor a dicsekvés kísértésétől vagy álmaik feladásától kell-e inkább megóvnunk őket…
Értesítést kérek
Mandaléna kisasszony szeretne Konrádhoz menni feleségül, de apja, Tódor herceg ebbe nem hajlandó beleegyezni. Mandaléna és Konrád titokban találkoznak, de az őrség elfogja őket. A herceg büntetésből hét évre a toronyba záratja a kisasszonyt. Évekkel később sikerül kiszabadulnia börtönéből, de addigra már Konrád gróf azt hiszi nem is él, ráadásul kényszerből éppen nősülni készül egy sötét lelkű, gonosz úrnővel. Mandaléna munkát kap a ház konyháján, és a nagy kérdés, hogy vajon összehozza-e őket a sors, és hogy felismeri-e őt a gróf az esküvője előtt.
Értesítést kérek
Szesz-vész
A szesztilalom óta a tiltott nedűket válogatott találékonysággal adják tovább a szeszárusok. Csőrmester és a doki csak tünetileg képesek kezelni a helyzetet, ezért Bubo doktor úgy dönt, kerül, amibe kerül, fel kell, hogy épüljön az elvonó részleg.
Értesítést kérek
III/6. Az üvegszemű kapitány
Mézgáék és Máris szomszéd Dél-Amerikában a maffia fogságába kerülnek, váltságdíjat akarnak értük. Talán Huffnágel Pisti tud fizetni, de ahhoz el kell jutni hozzá Amerikába. Az üvegszemű rendőrkapitány, aki nem más, mint a genszterek főnőke Paulát és Krisztát Floridába küldi, de mi lesz Gézával és Aladárral? És mi lesz Máris szomszéddal? Ezalatt Huffnágel Pisti gyűjtést szervez Amerikában a túszul ejtett magyarok javára.
Értesítést kérek
Az igazi barát
A mai felgyorsult világ, az online tér, és a kütyükön keresztül megnyilvánuló elidegenedés tele van kihívásokkal, amelyek stresszt, szorongást és más mentális nehézségeket okoznak a gyermekeknek. A játékos dalokon keresztül megoldások körvonalazódnak, tanítva a gyerekeket az érzelmeik azonosítására és egészséges kezelésére. A dalok elkészítésében gyermekpszichológusok segítették a munkát.
Értesítést kérek
Főnév
Ezzel a kis dallal sok mindent megtudhatunk egy jófej szófajról, a főnevekről.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Kékestető
Értesítést kérek
Gyermeknap
Ünnep- és emléknapjaink egy átlagos család szemszögéből, ahol közvetlen hangnemben ismerjük meg nagyjelentőségű napjainkat levetkőzve ezáltal az ünnepi öltözet merevségét.
Értesítést kérek
Tengerimalac ügy
Egy osztálytalálkozó alkalmával az egykori iskolatársak felidézik, egyikőjük hogyan kapott egy háziállatot.
Értesítést kérek
Rusty korcsolyázni tanul / Erdei kaland
Rusty ahelyett, hogy megtanulna korcsolyázni, rakéta korcsolyát épít, ami megolvasztja a jeget. Emiatt barátai elsodródnak a tavon. // Amikor Liam játéka, Ralph elveszik az erdőben, Rusty és Ruby a keresésére indul, de eltévednek, és Rusty szerszámai nélkül kell hazajutniuk.
Értesítést kérek
Simon, a csókkirály
Simon ki akar szállni az iskolai színdarabból, mert meg kell csókolnia a partnerét, és fogalma sincs, hogy csinálja. Mivel Alvinnak amúgy is tetszik a lány, vállalja, hogy ő lesz Simon beugrója. Csakhogy a csók olyan jól sikerül, hogy Simon lesz a lányok kedvence a suliban, ami Alvinnak nagyon nem tetszik.
Értesítést kérek
Az Alvin-fogadó
Dave agyonhajtja magát, így Alvin lefoglal maguknak egy Hawaii utat. Hogy összegyűjtse rá a pénzt, kiadja a házukat arra a hétvégére, amikor Dave elutazna. A szállóvendégek azonban előbb érkeznek, így a mókusok kénytelenek folyamatosan szervezkedni nehogy a jövevények összefussanak Dave-vel.
Értesítést kérek
Divatbemutató
Egy osztálytalálkozó alkalmával az egykori iskolatársak felidézik, hogy kislányként, milyen egy otthoni divatbemutató.
Értesítést kérek
Erzsébet bajor hercegné boldog életet él családjával és imádott állataival. Egy nap az erdőben sétálva egy különleges karperecet talál, melynek varázslatos tulajdonsága van. Dió, a mókus éppen jelen van, mikor a fiatal lány felhúzza az ékszert, és ettől kezdve ők ketten elválaszthatatlanok. A karkötő segítségével Sissi ugyanis érteni kezdi a mókus nyelvét, így Dió segít neki megértetni magát a többi állattal. Újdonsült barátja még a császári udvarba is elkíséri, ahová nővérével, Nenével és anyjával érkezik. Nené ugyanis az ifjú és jóképű Ferenc József császár jegyese, és mindenki arra számít, hogy Sissi nővéréből császárné lesz. Ám a sors közbeszól, és a fiatal uralkodó első látásra beleszeret a fiatalabbik hercegnőbe. Szerelmük beteljesedését azonban megakadályozza a titokzatos karperec. Úgy tűnik, valakinek a császári udvarból erre fáj a foga. Addig is, amíg Sissi megtöri a karperec átkát, kihasználja az erejét, és segít az erdei állatkákon, Dió pedig mindenben mellette van.
Értesítést kérek
Barabás Miklós története
Barabás Miklós, magyar festő nehéz körülmények közül indult, de az első olyan művész, aki képes volt megélni a festészetből. Világot látott ember, aki elsősorban arcképfestőként szerzett magának hírnevet, és örökítette meg a reformkor nagyjainak portréját.
Értesítést kérek
Milo, a zenész
Milo és barátai zenésznek állnak, mikor Dave bandájának a kocsija lerobban, és nem érnek oda időben a koncertre.
Értesítést kérek
Milo, a színházi színész
Milo és barátai a színész mesterséget próbálják ki. Mycroft és Eleanor legújabb színdarabjában Az égigérő paszulyban fel is lépnek.
Értesítést kérek
Különleges állatok
Baltazár olyan állatokat mutat be, amelyeknek különleges képességeik vannak. Jegesmedve, kolibri, vombat, pézsmaszarvas, sarlós fecske, kék sárkány, barlangi vak gőte, pávapók, törpe hangyász.
Értesítést kérek
Műsoroldal
A kert matematikája
Laci bácsi kertészkedés közben felfedezi, hogy tele van fa-gráfokkal a kert.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Gyermeknap
Ünnep- és emléknapjaink egy átlagos család szemszögéből, ahol közvetlen hangnemben ismerjük meg nagyjelentőségű napjainkat levetkőzve ezáltal az ünnepi öltözet merevségét.
Értesítést kérek
Aki nem lép egyszerre...
Régi gyerekdalokat, mondókákat öltöztet modern köntösbe a Dúdoló gyerekdal-sorozat. A letisztult látványnak és az ismétlődő versszakoknak köszönhetően a legkisebb korosztály játszva sajátíthatja el a mindenki által ismerősen csengő dalokat. A Dúdoló elsősorban a 0-6 éves korosztályt szólítja meg, számos készségüket fejlesztve. Az ismert dallamok a Dalinda együttes előadásában csendülnek fel, közös éneklésre buzdítva a gyerekeket és szüleiket.
Értesítést kérek
Weöres Sándor: Sehallselát Dömötör
Weöres Sándor: Sehallselát Dömötör című versét Lénárt Levente mondja el.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Claudia Balla
Claudia Balla énekes-dalszerző. Több albuma jelent meg az évek során, dalai felcsendültek már a világ számos országában, s írt olyan hazai sztároknak, mint Wolf Kati, Szatmári Orsi vagy Csondor Kata. Legutóbbi nagylemezén Miklósa Erika is közreműködött. Az Akusztikban ezúttal bensőséges hangulatban, egy szál zongorával adja elő a legmélyebb emberi érzésekről szóló dalait.
Értesítést kérek
Műsoroldal
A film temetéssel kezdődik - beszéd nincs, csak gesztusok. A földet kaparó ásó hangja, együtt érző kéz érintése a vállon. Aztán az út haza, ahol már csak az állatok maradtak. Pálinkásüveg, két pohár az asztalon, de a másik mögött már nem ül senki… Mindez fekete-fehérben. Az út vége? A tanya is az út végén van. A halál is.
Egy idős férfi gyászán keresztül bepillantást kapunk a téli tanyavilág egy napjába.
Értesítést kérek
Lukács Márton Trió
A Lukács Márton Trió egy modern jazz trió, amely 2023-ban alakult Budapesten Lukács Márton Örs zongorista/zeneszerző vezetésével, akihez csatlakozott Siklós Kornél dobokon, valamint Suke Sándor nagybőgőn. Első lemezük 2024-ben jelent meg “Still Searching” címmel. Márton kompozícióinak egyedi zenei világát a sokszínűség jellemzi, melyben az akusztikus jazztrió-hangzás találkozik kortárs klasszikus vagy éppen neo-soul elemekkel végigkomponált és szabad improvizációs részek váltakozásában. A Lukács Márton Trió a Szakcsi Rádió felfedezettje és a Talentum Hungaricum program résztvevője.
Értesítést kérek
Műsoroldal
ADHD
A rendkívül finom, légies, a dzsessz és a blues között valahol félúton a saját nagyon különös és eredeti világát megtaláló izlandi ADHD együttes tagjai 2008-ban álltak össze azzal a céllal, hogy fellépjenek Höfn kisváros blues-fesztiválján, a vulkánjairól híres Izland déli részén. A négy zenekari tag azonnal és olyan mértékben egymásra talált, hogy hamarosan elő is rukkoltak első lemezükkel, amely széles rajongói kört és számos komoly szakmai elismerést szerzett a számukra, így többek között az izlandi Év jazz-albuma címet is besöpörték.
Értesítést kérek
Műsoroldal
A szombat esténként jelentkező új zenés házibuli műsor a legaktuálisabb magyar dalokat, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket bemutatja be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával. Emellett táncolni hívjuk a nézőt a magyar könnyűzene legnagyobb legendáinak dalaira is, akik kiemelt szerepet kapnak az adásban, egy-egy tematikus rovat keretében.
Értesítést kérek
Műsoroldal
M3
Carmen, én örökké imádlak! – kiáltja Don José az opera végén a szenvedélyes dohánygyári munkáslánynak. És Komlóssy Erzsébet szenvedélyes és érzéki nőiességű Carmenjét látva ezt el is lehet hinni. Az utánozhatatlan hangon megszólaló francia remekmű, az operairodalom sarokkövét és fordulópontját jelentő Carmen keresztmetszete nagyszerű szereposztásban elevenedik meg előttünk legendás karmesterünk, Ferencsik János vezényletével. Képzeljük magunkat 1967-ben az Erkel Színház nézőterére, és bizonyosodjunk meg magunk arról, miért is volt, miért lehetett Komlóssy és Ferencsik Carmenje generációk kedvence!
Értesítést kérek
Atsuko Azuma énekel
Öt operarészletet hallhatunk Atsuko Azuma operaénekes olasz nyelvű előadásában, a stúdióban pedig maga a művész vall életéről, pályájáról az őt elkísérő kislánya társaságában.
Értesítést kérek
Süsü csapdába esik
Süsü, az egyfejű sárkány elmegy vadkörtét szedni. A harcias szomszéd király katonáival csapdát állít Süsünek, aki bele is esik, és nem tud belőle kijönni, a lábát is összeszurkálják a lándzsák. Torzonborz király eközben megtámadja az országot. A király kiszökik a vár titkos ajtaján segítségért, abban bízva, hogy megtalálja Süsüt is.
Értesítést kérek
Pécsi Ildikó
A Kincsestár mai vendége Pécsi Ildikó, aki életéről és karrierjéről mesél.
Értesítést kérek
A történet egy fiatal házaspár egy-egy napjáról szól, a két nap között egy év telik el. Mindaz, ami az első napon még csak felvillan egymással, barátaikkal, egy lehetséges harmadikkal való kapcsolatukból, egy esztendővel később már valósággá válik. A valósággal szembe kell nézni, a valóság döntésekre kényszerít, és olyan helyzeteket teremt, amikor nincs egyértelmű, tiszta megoldás.
Értesítést kérek
Ligeti legendák 1.
Tucatnyi étterem és vendéglő mellett nyolc színház, két cirkusz, három varieté, mozik, vurstli, angolpark, műsoros lokálok várták a Városligetben vendégeiket. Elsárgult újságok lapjait, elfelejtett könyveket böngészve a legérdekesebb történeteket igyekeztünk megtalálni. Régi műsorfüzetek, plakátok alapján ezekhez sorakozott egy sereg sanzon, paródia, kuplé, bohózat, színdarabrészlet. A Ligeti legendákban most ezeket meséli el önöknek Szombathy Gyula.
Értesítést kérek
Nők és férfiak csatáznak egymással a Kolozsvári Grandpierre Emil elbeszéléseiből készült összeállításban. A lazán kapcsolódó történetekben van szakítás, csalódás, leánykérés, házasságkötés és elhidegülés is.
Értesítést kérek
Iharev vérbeli hamiskártyás, egyetlen szerelme a pénz, lelkiismeret-furdalás nélkül foszt ki mindenkit, aki az útjába kerül. Utyesityelnij és társai viszont még nála is ügyesebb gazfickók!
Értesítést kérek
Szekszárdi-dombok
A Kárpát-medence lélegzetelállító gyönyörrel áldott tájegység, melynek szívében helyezkedik el hazánk. A megannyi lehengerlő hegység, puszta, folyóvidék, erdősség és természetesen sokoldalú város szinte megszólalva hívogat minden vándorútra kész világjárót. Egy ilyen utazásra kíséri el nézőinket a Túrabakancs. Mai adásunkban Szekszárd méltán híres dombvidéki szőlőseibe invitáljuk közönségünk, valamint a Gemenci erdő vadregényébe és a Salzach hajthatatlan vizére is elkalandozunk.
Értesítést kérek
Süsü csapdába esik
Süsü, az egyfejű sárkány elmegy vadkörtét szedni. A harcias szomszéd király katonáival csapdát állít Süsünek, aki bele is esik, és nem tud belőle kijönni, a lábát is összeszurkálják a lándzsák. Torzonborz király eközben megtámadja az országot. A király kiszökik a vár titkos ajtaján segítségért, abban bízva, hogy megtalálja Süsüt is.
Értesítést kérek
4. rész
Teri főnökét letartóztatják, félő, hogy a fiatalasszony sem ússza meg a felelősségre vonást. Tóni még mindig Németországban van, és most Zsuzsi is elhagyja a házat, Pestre megy tanulni. Géza vállalkozása összedőlni látszik: a pár hónappal korábbi barátai és üzleti partnerei már nem segítenek, inkább az az érdekük, hogy a fiatalember csődbe menjen. Imre rendbe teszi a gépeket, és szeretné elkezdeni az őszi munkákat. Édesapjával megbeszéli, hogy korán reggel együtt indulnak szántani. Az öreg azonban másnap reggel nem érkezik meg. Imrének rossz érzése támad, és a keresésére indul...
Értesítést kérek
Egy idős férfi talál egy pénztárcát 10.000 frankkal, s azt a rendőségen leadja. A felügyelő először az egekig magasztalja önzetlenségét, azonban hamarosan megváltozik a véleménye. Octave Mirbeau történetének főszereplőit Latinovits Zoltán és Rajz János kelti életre.
Értesítést kérek
A történet színhelye egy fontos tevékenységet folytató kutatóintézet, amelynek nagy hírű alapító igazgatóját leváltják. Utódja egy fiatal, tehetséges kutató. A volt vezető továbbra is szívesen dolgozna, ám utódjával meg-megújuló ellentétei előbb-utóbb kenyértöréshez vezetnek. A kinevezett végül is megtalálja a megfelelő megoldásokat.
Értesítést kérek
2. rész A vízizene
Dr. Simor Antal bíró egy tó környékén történt halálos földcsuszamlás után benyújtott kárigényt vizsgál, melyet az elhunyt özvegye adott be. Kiderül: a házakat a tónál mindenki a munkahelyén szerzett anyagokból építette, mit sem törődve azzal, hogy a talaj nem bírja el a súlyt. A bírónak az emberi és műszaki szempontokat figyelembe véve kell meghoznia a döntést…
Értesítést kérek
Nők és férfiak csatáznak egymással a Kolozsvári Grandpierre Emil elbeszéléseiből készült összeállításban. A lazán kapcsolódó történetekben van szakítás, csalódás, leánykérés, házasságkötés és elhidegülés is.
Értesítést kérek
Póka Éva és Csere László operettműsora 10. rész
Ismert operettek kedvelt részleteit láthatják a műsorban neves művészek előadásában. A mai adásban népszerű „kettősöket" láthatnak, hallhatnak. Többek között felcsendülnek a Csárdáskirálynő, a Sybill és a Gül baba dallamai.
Értesítést kérek
Ligeti legendák 1.
Tucatnyi étterem és vendéglő mellett nyolc színház, két cirkusz, három varieté, mozik, vurstli, angolpark, műsoros lokálok várták a Városligetben vendégeiket. Elsárgult újságok lapjait, elfelejtett könyveket böngészve a legérdekesebb történeteket igyekeztünk megtalálni. Régi műsorfüzetek, plakátok alapján ezekhez sorakozott egy sereg sanzon, paródia, kuplé, bohózat, színdarabrészlet. A Ligeti legendákban most ezeket meséli el önöknek Szombathy Gyula.
Értesítést kérek
Összeállítás az MHV új felvételeiből
A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat 1968-as felvételeiből szemezget a műsor. Elhangzik Bach kantátájának nyitánya, Paisiello Cantata Comicája, Mozart Esz-dúr szerenádjának menüettje, valamint Gluck Orfeusz, Puccini Manon Lescaut és Szokolay Sándor Vérnász című operáiból is hallhatunk, láthatunk részleteket.
Értesítést kérek
Dublin dupla whiskey-vel
Dublin – egy kémény magasából és a járókelők közül. Az írek vidámak, ha már hárman vannak, énekelni kezdenek és táncra perdülnek, szeretik a söreiket, hazájukat és hihetetlen a munkabírásuk. Ebben a városban rengeteg kitűnő pub van, és még a limbózás világbajnokával is találkozhatunk az utcán. Háromszor párolják a whiskey-t, míg a skótok kétszer, az amerikaiak meg csak egyszer. Mit lehet ehhez még hozzátenni? Dublin egy külön csoda.
Értesítést kérek
A KFT együttes
A Magyar Televízió 1989-ben rögzítette a Kertészeti Egyetem Klubjában a KFT együttes koncertjét.
Értesítést kérek
I. rész
Palánk, Bádogos, Cseppcsányi és a többiek először mennek többnapos sátorozásra a Duna-partra felügyelet nélkül. A szülők titokban megbízzák a helybelieket, figyeljék fiaikat, vigyázzanak rájuk. Az „őrangyalszolgálat” kezdetben jól is működik, a bajok akkor kezdődnek, amikor a fiúk elkezdik az előre megtervezett nagy számháborút...
Értesítést kérek
Műsorunkban a 100 Folk Celsius együttes gyermeknapi koncertjét láthatják.
Értesítést kérek
Elvonókúra
Egy alkoholelvonó intézet professzora féltékeny a feleségére, ezért felfogad egy magándetektívet, hogy figyeltesse a nőt. A nyomozó tájékoztatása szerint az asszony szeretője hamarosan betegként fog bejelentkezni hozzá. Az orvos szobájában naponta többen is megfordulnak, vajon hogyan fogja felismerni az álbeteget?
Értesítést kérek
A 7. B-nek iskolafelújítási munkálatok miatt egy ideig a kertvárosi iskolába kell járnia. Élményekkel tele térnek vissza az anyaintézménybe, ahol senki sem kíváncsi javaslataikra, mitől lehetne jobb az iskola. De a 7. B nem adja fel egykönnyen! Ha nem kapnak támogatást, hát maguk kezdik el a változtatásokat. Az iskolavezetés minden erőfeszítése ellenére úgy tűnik, hogy soha nem fogynak ki az ötletekből...
Értesítést kérek
1864, Lyon. Nagy a felfordulás, mert a város híres szülötte, a muzsikuskirály, Hector Berlioz hangversenyt ad. A viharos sikerű esemény után az ősz mester éjjelizenét ad ifjúkori nagy szerelmének, szíve királynőjének, Estellának, majd beállít a nagymamakorú asszony otthonába, Estella kispolgári családja legnagyobb döbbenetére. Berlioz bevallja az asszonynak, hogy egész életében szerette, és érzelmei a mai napig sem halványultak el…
Értesítést kérek
A leányfalusi nyaralóban pihenő csinos, fiatal nőt ostromolja szerelmével a háziasszony férje. Felesége megtévesztésére holdkórosnak tetteti magát, ezért az asszony orvost hív férje gyógyítására. Időközben egy férfi vendég is érkezik, Tarló Vili, aki Ica kollégája, és örül, hogy vele töltheti a vakációt. Ám a lunátikus férj sok bonyodalmat okoz.
Értesítést kérek
Körös–Maros Nemzeti Park 6.
A mai adásban a Körös–Maros Nemzeti Parkot mutatjuk be, mely ősi alföldi tájak – puszta, szikes tavak, ártéri erdők, holtágak – elszórt mozaikkockáiból áll össze. Van itt például olyan, a jégkorszak végén keletkezett szikes tó, mely 70-80 ezer átvonuló madár éjszakázó helye.
Értesítést kérek
Tankréd és Klorinda párviadala
Monteverdi drámai kantátája ritkán hallható-látható csemege. A középkori történet remek énekesek és táncosok kettős szereposztásában kel életre. Tankréd, a hős keresztes lovag a Szentföldön álló várába tart, amikor találkozik egy pogány harcossal, és vívni kezdenek. Holdas éjszaka van, mindkét küzdő súlyos páncélt és sisakot visel. Sokáig egyikük sem tud a másik fölé kerekedni, majd a pogány vitéz komoly sebet kap, és csupán annyit kér legyőzőjétől, hogy keresztelje meg. Tankréd a közeli forrásból vizet hoz a szertartáshoz, majd felemeli a haldokló sisakrostélyát, hogy felfedje kilétét…
Értesítést kérek
A Budapest Kongresszusi Központban 1989-ben tartott Brahms-esten a Tragikus nyitány és a Német requiem hangzott el a Lukács Ervin vezényelte Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara előadásában, utóbbi műben a Magyar Rádió és Televízió Énekkara, valamint szólistaként Kincses Veronika és Melis György operaénekesek is közreműködtek.
Értesítést kérek
M4 Sport
Gold-sorozat: 75. Boris Hanzekovic Memorial
Felvételről
Értesítést kérek
Puskás Akadémia FC - DVTK mérkőzés
Értesítést kérek
Műsoroldal
Puskás Akadémia FC - DVTK mérkőzés
Értesítést kérek
Műsoroldal
Puskás Akadémia FC - DVTK mérkőzés
Értesítést kérek
Műsoroldal
Vízilabda, világkupa 2025 - magyar férfi válogatott
Értesítést kérek
11. rész
Értesítést kérek
21. rész
Értesítést kérek
Műsoroldal
Monaco
Értesítést kérek
5. rész
Értesítést kérek
14. rész
Értesítést kérek
Műsoroldal
Monaco
Értesítést kérek
Férfi 3m szinkronugrás döntő
Műugró Európa-bajnokság\Férfi 3m szinkronugrás döntő
Értesítést kérek
Női toronyugrás döntő
Értesítést kérek
Monaco
Értesítést kérek
21. rész
Értesítést kérek
Műsoroldal
Monaco
Értesítést kérek
Értesítést kérek
6. rész
Értesítést kérek
11. rész
Értesítést kérek
Műsoroldal
12. rész
Értesítést kérek
Monacói Nagydíj
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Monacói Nagydíj
Felvételről
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Forma-1
Értesítést kérek
Monacói Nagydíj
Értesítést kérek
Forma-1
Értesítést kérek
21. rész
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Labdarúgás
Értesítést kérek
Műsoroldal
Kisvárda MG - Kolorcity Kazincbarcika mérkőzés
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Kisvárda MG - Kolorcity Kazincbarcika mérkőzés
Értesítést kérek
Műsoroldal
Kisvárda MG - Kolorcity Kazincbarcika mérkőzés
Értesítést kérek
Műsoroldal
Labdarúgás
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Rabat
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Rabat
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Nyíregyháza S. FC - ZTE FC mérkőzés
Értesítést kérek
Műsoroldal
Nyíregyháza S. FC - ZTE FC mérkőzés
Értesítést kérek
Műsoroldal
M5
Koncert Szandai Mátyás emlékére 2. rész
A tavalyi év augusztusában tragikus hirtelenséggel elhunyt Szandai Mátyásra emlékeztek pályatársai, barátai és kollégái január 13-án a Budapest Music Clubban megrendezett ingyenes koncerten. Szandai Mátyás óriási tehetség volt és nem csak hazánkban, de külföldön is meghódította a közönséget, elismert zenész volt Franciaországban is. A BMC Records által kiadott 23 lemezen szerepelt. Olyan világsztárokkal koncertezett, mint David Murray, Pat Metheny, Herbie Man, Chico Freeman és még sokan mások. Szandai Mátyást olthatatlan tudásszomj hajtotta, és pályatársai, nemcsak mint előadóművészt, hanem pedagógiai érzékét is nagyra tartották. Ezen a koncerten a magyar és nemzetközi jazzélet kiválóságai a legméltóbb módon, közös zenéléssel adóznak a művész emlékének.
Értesítést kérek
Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
Értesítést kérek
Műsoroldal
Cilleiek
Az M5 História fókuszában a magyar történelem sorsfordító eseményei, vitatott kérdései és rejtélyes eseményei állnak. Bár a fókusz a magyarság sorsán nyugszik, a műsor feladatának tekinti, hogy rendszeresen nemzetközi kontextusba helyezze az itthoni eseményeket.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Dsida Jenő
A Könyvjelző - Takaró Mihály műsora minden héten szombaton jelentkezik az M5 csatornán. A műsorban a magyar kultúra különböző területeire kalauzoljuk a nézőket, a témák között szerepel a képzőművészet, a zene, irodalom és történelem is.
Adásunk témája: Dsida Jenő
A műsorban Dsida Jenő életművét, pályáját fogjuk áttekinteni. Szó lesz családjáról, gyermekkoráról és iskoláiról. Költői indulásáról, legismertebb versiről és köteteiről is beszélünk természetesen.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Medveczky Ádám
PÉLDÁK, SORSOK, TITKOK, VALLOMÁSOK - Mélyinterjúk a kulturális élet meghatározó személyiségeivel minden szombat este az M5 műsorán.
Értesítést kérek
Műsoroldal
A Mesterember leszek című műsor bemutatja és népszerűsíti a szakmákat és mesterségeket. Hétről hétre fiatal mesterember-jelöltek munkáin keresztül ismerkedhetünk meg egy-egy szakmával, képzési lehetőségekkel, kimagaslóan teljesítő diákokkal és oktatóikkal.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Varga Zsófia
Koltai Bori hetente jelentkező riportsorozata a kulturális élet olyan egyéniségeinek történetét meséli el, akikre idáig nem irányult reflektorfény.
Varga Zsófia, aki festőművészként és rajztanárként az alkotás szeretetét adja át kicsiknek és nagyoknak.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Művészet a hétköznapi érzékelés kiterjesztése, az összes érzékszerv által közvetített benyomás és tapasztalás egyetlen, integrált élménye. Olyan összetett tapasztalás, melyet körülményes magyarázni, csupán lefesteni, leírni, lefotózni, eltáncolni, elénekelni, egyszóval kifejezni lehet. A Kunszt a képzőművészet, a vizualitás és az esztétika lenyűgöző labirintusában barangol hétről hétre. Azt kutatja, ami katarzist okoz, ami személyes, ami hatást gyakorol, ami kérdést vet föl, vagy éppenséggel provokál.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Ünnepeljük és élvezzük együtt a magyar jazz sokoldalúságát, egyúttal ismerjük meg a műfaj kiváló hazai képviselőit! Válogatás a magyar jazzélet legemlékezetesebb koncertjeiből – minden vasárnap.
Értesítést kérek
SZAKCSI JR. TRIÓ
Értesítést kérek
Reviczky Gábor családfája
A műsor a Magyar Levéltárral együttműködve nyomozásra invitálnánk a nézőket, amelynek eredményeként kiderül Reviczky Gábor színművész családtörténete. Megtudhatjuk, honnan ered a színész sakk iránt szeretetete és mi köze családjának a katonazenészekhez.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Lágy cellák
A tudományos ismeretterjesztő műsor az emberek egészségét, gyógyulását, élhetőbb környezetét befolyásoló innovációkkal, természettudományos kutatási eredményekkel, valamint a hazai tudásközpontokkal foglalkozik.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Záborszky Kálmán
PÉLDÁK, SORSOK, TITKOK, VALLOMÁSOK - Mélyinterjúk a kulturális élet meghatározó személyiségeivel minden szombat este az M5 műsorán.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Szemelvények Jókai Mór Kőszívű ember fiai című regényéből
Értesítést kérek
Nemesnéptől Szentgotthárdig
Csabi és Gyuri ezúttal Nemesnép polgármesterével, Kósa Lászlóval kezdte a napot, akiről kiderült, hogy pár éve a Key Westen megrendezett Hemingway hasonmás versenyen 120-ból 9. lett. Majd irány Velemér, ahol az Árpád-kori templomról kiderült, hogy a Szentháromságnak van felszentelve és úgy tájolták ablakait és készítették el gyönyörű freskóit, hogy mindig meghatározott időben adott freskórészletet világítson meg a felkelő nap. Magyarszombatfán találtak egy kecskészetet, Szalafőn egy tökmagolaj-ütő portáján végigcsinálták a tökmagolaj készítés fázisait. Ezután 4 km túra várt rájuk a hármashatárhoz, - Szlovénia, Ausztria, Magyarország találkozási pontjához -, mely az ország legnyugatibb pontja, majd uzsgyi Szentgotthárd.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Tolnay Klári
A Magyar nők sorozat célja, hogy bemutassa azokat az ismert vagy kevésbé ismert magyar történelemformáló nőket, akik hatással voltak korukra és a jövő nemzedékére. A műsor rámutat arra, hogy ezeknek a nőknek melyek a legnagyobb eredményeik és milyen helyet foglaltak el abban a korban, amikor éltek. Szakértők segítségével megismerhetjük a családi életüket és a közösségi életüket egyaránt.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
Értesítést kérek
Műsoroldal
Fedina Lídia
A Fülszöveg irodalmi műsor hétről-hétre bemutatja a kortárs magyar irodalom szerzőit, legújabb munkáikat és könyvajánlót ad arról, amit olvasni érdemes. Farkas Adrienne vendége a héten a stúdióban Fedina Lídia. Az írónő Mi a szerelem? című könyvéről mesél, melynek címadója egy Petőfi Sándor vers. Nem véletlen, hiszen a könyv Petőfi és Szendrey Júlia szerelméről szól, azonban nem hétköznapi módon. Ez a könyv a kultikus pár örök szerelmének története Fedina Lídia tollából.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Kísérleti régészet
Lehet-e régmúlt korok embereinek fejével gondolkodni? Nincs rá egyértelmű válasz, de biztosan nagy segítség hozzá, ha megismerjük, sőt elkészítjük hétköznapi vagy harci eszközeiket és azokat megpróbáljuk használni is. Kísérleti régészet, igazi időutazás a Magyar Krónikában.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Az Evangélium című heti műsor elsődleges célja: a kereszténység főbb hittani, erkölcsi és társadalmi tanításainak újszerű megközelítésmódokkal történő interpretálása.
ma témánk: Evangélium- Ószövetség. Helyszín: Szeged-Csanádi Egyházmegye
Értesítést kérek
Műsoroldal
Táncházak, kézműves foglalkozások, gyűjtések... A Hagyományok Háza megbízásából készülő, havonta jelentkező Folkudvar a magyar néphagyományokat, -szokásokat, illetve a Hagyományok Háza értékmentő munkásságát mutatja be.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Cilleiek
Az M5 História fókuszában a magyar történelem sorsfordító eseményei, vitatott kérdései és rejtélyes eseményei állnak. Bár a fókusz a magyarság sorsán nyugszik, a műsor feladatának tekinti, hogy rendszeresen nemzetközi kontextusba helyezze az itthoni eseményeket.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Trill Zsolt
Ami az írónak az ütemhangsúlyos verselés, az a zenésznek a népdal, ami a festőművésznek egy István-kori táblakép, az a néprajztudósnak a tarsolylemez vagy a kalocsai motívumok ornamentikája. A magyar identitás mindannyiunk közös eredője: az evidencia, mely megbújik az első elgügyögött szóban, elcsukló hanggá változik a Nemzeti Múzeum lépcsője előtt, vagy üvöltéssé öblösödik egy vízilabda meccsen.
Értesítést kérek
3. rész
Michael Portillo Lengyelország történelmével és kultúrájával ismerkedik ebben az epizódban: Varsó második világháborús pusztulása és későbbi újjáépítése mellett szó lesz Frederic Chopinről, a polonéz táncról és a lengyel filmgyártásról. Varsótól Łódź, Poznań és Wrocław érintésével Krakkóig tart ez a vasúti utazás.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Generációkon át - Ifjú tehetségek a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarával
Értesítést kérek
Az Opera játszóhelyeiről jelentkezik hétvégenként kulturális magazinműsorunk. A Magyar Állami Operaház televíziós magazinja az adott hét színpadi előadásait, a készülő produkciók próbafolyamatait szemlézi. A fiatalos, pörgős adások és a benne szereplő miniportrék a jelen legfontosabb magyar művészeit mutatják be, ezen felül pedig egy-egy konkrét mű cselekményét, jellegzetességeit és kulisszatitkait is ismertetik.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Varga Zsófia
Koltai Bori hetente jelentkező riportsorozata a kulturális élet olyan egyéniségeinek történetét meséli el, akikre idáig nem irányult reflektorfény.
Varga Zsófia, aki festőművészként és rajztanárként az alkotás szeretetét adja át kicsiknek és nagyoknak.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
A KIVÁLASZTOTT - Piros Ildikó színművész
Piros Ildikó, a népszerű Kossuth-díjas színésznő, akit a nézők főleg az Abigél Zsuzsanna nővéreként és A veréb is madár Szöszijeként ismerhetnek, idézi fel színészi pályáját és fél évszázados kapcsolatát férjével, Huszti Péterrel. Részleteket láthatunk nagysikerű szerepeiből a Madách Színházban (Ophélia, Desdemona, Stuart Mária), és híres film- és tévészerepeiből, Fábri Zoltán, Makk Károly, Zsurzs Éva és Ádám Ottó munkáiból.
rendező: Papp Gábor Zsigmond operatőr: Lovasi Zoltán, Dala István
MMA 2024 52’23”
Értesítést kérek
Műsoroldal
Koncz Gábor 1. rész
A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Felnövekedés
A legmélyebb kötődés a szülő-gyermek viszony. Nőjünk fel teljes, csonka, mozaik családban, esetleg nevelőszülőknél, egy életre elkísérnek minket a gyermekkor pozitív és negatív élményei. Személyiségfejlődésünk legfelforgatóbb időszaka a kamaszkor, de vajon szükségszerűen fájdalmas is? Milyen a „jó” szülő – gyermek kapcsolat? A felnövekvő ember miért akar más lenni, mint a szülei? És miért lesz sok esetben hozzájuk nagyon hasonló?
Értesítést kérek
Műsoroldal
Az Erdei utakon ismeretterjesztő magazinműsor, amely tematikus formában mutatja be hazánk természeti és kulturális értékeit. A környezettudatos életmód, a természetvédelem, a hazai erdők és a vadállomány világa a műsor főbb témái. Az ezeken a területeken tevékenykedő emberek, civil szervezetek életének bemutatása is hangsúlyos szerepet kap. A műsor tartalmában megjelenik a vidéki élet, a természettel történő harmonikus kapcsolat is. Olyan konkrét példákat mutat be, amelyek elgondolkodtatják a Nézőket. Alapvető tévhiteket próbál megváltoztatni, akár a hazai vadvilág - például az őz nem a kis szarvas -, akár az erdészet - például az erdészek nem fanyüvők - és más témákban. A természet, az erdő tisztasága, a környezet védelme rendszeresen előkerül. A gyermekekkel is kiemelten foglalkozik, részükre az Erdő Ernő bácsi meséi sorozat 1 perces "útravalói"-t szánja. A műsor készítői tisztában vannak azzal, hogy a környezettudatos életvitel nem megy az egyik napról a másikra össztársadalmi szinten, de megpróbálnak tenni azért, hogy érezhető legyen a fejlődés ezen a téren!
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
JÁVORNIK-HEGYSÉG 2. – Kilátók és kápolnák Trencsénben
A délnyugatról északkelet felé nagy ívben hajló Északnyugati-Kárpátokban, a Vág völgye és Morvaország között húzódó Jávornik-hegységet a Magyar Királyságban még Juharos néven emlegették. Főgerince egy ideig ezeréves határunkat követi, majd a Kiszuca forrásvidékén elhagyja azt és kelet felé húzódik tovább. Ezen az alacsony, alig 800 méter magas erdős-rétes hegyháton egymást érik a kilátók és a hegyi kápolnák. Kihalóban lévő apró tót, morva és oláh hegyi szórványfalvai ma már nem annyira a fakitermelést és legeltetést, mint inkább a turizmust szolgálják. A Jávornik-hegység alig ismert keleti része, Trencsén vármegyének ez az elfeledett, békés kárpáti tájéka méltó arra, hogy itt vegyünk búcsút a Nyugat-Felvidéktől.
Értesítést kérek
Műsoroldal
A Multiverzum a tudományos eredmények- és kalandok műsora. Rendszeresen beszámol a magyar tudományos közélet eredményeiről, ugyanakkor nem feledi azt sem, hogy a tudomány történései a szélesebb közönség számára csak abban az esetben izgalmasak, ha azok a nézők nyelvén szólalnak meg. A Multiverzumot ezért minden érdekli, ami tudomány: tartalmai között jelen vannak az orvoslás legfrissebb kutatásai, a bioetika kérdései vagy a hétköznapi fantasztikum témái. A Multiverzum ilyen értelemben az érdeklődő polihisztorok magazinja, akik nem riadnak el a komolyabb tartalmaktól, ugyanakkor keresik a rendhagyó, ám igényes témákat.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Kun Miklós, a Széchenyi-díjas történész gazdagon illusztrált dokumentumfilm-sorozata igyekszik megfejteni az elmúlt évszázad titkait.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
Értesítést kérek
Műsoroldal
Vajas Albert
Ami az írónak az ütemhangsúlyos verselés, az a zenésznek a népdal, ami a festőművésznek egy István-kori táblakép, az a néprajztudósnak a tarsolylemez vagy a kalocsai motívumok ornamentikája. A magyar identitás mindannyiunk közös eredője: az evidencia, mely megbújik az első elgügyögött szóban, elcsukló hanggá változik a Nemzeti Múzeum lépcsője előtt, vagy üvöltéssé öblösödik egy vízilabda meccsen.
Értesítést kérek
6. rész
Jonas összetűzésbe keveredik Edmunddal, mert azzal gyanúsítja, ő írta fel a boltja előtti járdára: „Itt halt meg Helene Moray”. Jonas elmondja Moraynak, hogy Helene örök hálára kötelezte őt azzal, hogy munkát adott neki, amikor senki másnak nem kellett, de Moray ettől még mindig aggodalommal figyeli Jonas rögeszmés viselkedését. Lord Glendenning megsúgja Moraynek, hogy a milliomos üzletember, Conrad Jessup fel akarja vásárolni az utca összes boltját, beleértve a Paradise-t is, de felajánlja, hogy további kölcsönt biztosít Moraynek, hogy biztosíthassa függetlenségét. Moray bejelenti eljegyzését Katherine Glendenninggel…
Értesítést kérek
Együtt a Széchenyiekkel
A Vérmezőtől a győri csatatérig, a Budai vártól az ürömi pravoszláv kápolnáig, a fertődi gloriette-től a Magyar Nemzeti Múzeumig, az Alcsúti Arborétumtól a nádori kriptáig vezetnek filmes sétáink, melyekben Csorba László történészprofesszor mesél József nádorról és családjáról, tetteik fontosságáról és szerepéről Magyarország történetében.
Az rövidfilmes epizódok kultúrtörténeti érdekességeket és elgondolkodtató történelmi összefüggéseket tárnak fel ebből a gazdag, ráadásul a mai nemzettudatból jobbára kiesett örökségből.
A nádor a bécsi kormányzat és a magyar rendek közötti ellentéteket áthidalni igyekvő munkájában szoros kapcsolatot alakított ki azokkal a befolyásos hazai arisztokratákkal, akik támogatták ezirányú erőfeszítéseit. Közülük is kiemelkedik Széchényi Ferenc, akinek nevezetes gyűjteményi adományát a király megbízásából épp a nádor vette át és ettől kezdve legfőbb felügyeletével pártfogolta. Egyetértettek abban is, hogy szükség van a Habsburg Monarchia átalakítására, szerkezetének korszerűsítésére.
Gondolatait 1810-ben fogalmazta meg Hungarisierung Österreich (Ausztria hungarizálása) című írásában. Álláspontja szerint a Monarchiában két kormányzati elv létezik: az egyik az alkotmányos, a magyarországi és erdélyi, a másik az abszolutisztikus vagy örökös tartományokbéli. Ám úgy vélte, az előbbiek alkotmányát, kormányzatát és közigazgatását az örökös tartományok módjára átalakítani lehetetlen vállalkozás lenne. Ráadásul a korszellem is a képviseleti rendszert tartja modernebbnek. Inkább egy fordított korszerűsítésre lenne szükség, azaz az örökös tartományok kormányzatait kellene a magyar képviseleti rendszer szerint átalakítani.
Erre az elképzelésre erősen hatott Széchényi Ferenc hasonló koncepciója, így biztosak lehetünk a két államférfi szoros együttgondolkodásában és együttműködésében. Nem véletlen, hogy ugyanebben az időben emelték azt a különleges, klasszicista stílusú Gloriette-et is a Fertő-tó egyik legszebb kilátópontján, a Fertőboz fölötti löszfal tetején, amellyel Széchényi Ferenc gróf József nádor 1809-es látogatását köszönte meg. Az emléket őrző építmény ott áll mind a mai napig.
Értesítést kérek
Érzelmek által vezérelt társadalom
Hetente jelentkező kultúrpolitikai – világnézeti magazin, amelyhez a Kommentár című folyóirat munkatársai szolgáltatják a szellemi muníciót.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Művészet a hétköznapi érzékelés kiterjesztése, az összes érzékszerv által közvetített benyomás és tapasztalás egyetlen, integrált élménye. Olyan összetett tapasztalás, melyet körülményes magyarázni, csupán lefesteni, leírni, lefotózni, eltáncolni, elénekelni, egyszóval kifejezni lehet. A Kunszt a képzőművészet, a vizualitás és az esztétika lenyűgöző labirintusában barangol hétről hétre. Azt kutatja, ami katarzist okoz, ami személyes, ami hatást gyakorol, ami kérdést vet föl, vagy éppenséggel provokál.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Miguel de Cervantes halála után Lope de Vega a legsikeresebb spanyol drámaíróvá lép elő. Minden nő kitünteti figyelmével, de köztudott, hogy állandó szeretője van Lucía Salcedo színésznő személyében. Egy nap belép az életébe a "fény", a rendkívül szép és fiatal Marta de Nevares. Bár az ifjú hölgy férjezett, rendkívüli vonzalom ébred mindkettőjükben egymás iránt: Martát lenyűgözi az író, költő intelligenciája és csodás levelei, Lope de Vegát pedig a nő fiatalsága, tisztasága és szenvedélye.
Értesítést kérek
Duna World
Értesítést kérek
Műsoroldal
Arany János: V. László (Dányi Krisztián)
Arany János V. László című versét Dányi Krisztián adja elő.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Törpének lenni, egy óriásoknak szánt világban - Nyikó Anetta informatikus, slammer, Románia
„Végre valaki ki mert állni fogyatékkal élőként, hogy itt vagyok, nem taposhattok el” – Nyikó Anetta slammer beszél egy olyan világról, amelybe az átlagember nagyon ritkán lát bele, s nem is igazán nyitott az ott megtapasztalható dolgokra.
Értesítést kérek
Holló Zoltán, az Ultrapatyolex feltalálója úgy érzi, azért utasították vissza találmányát, mert öccse nyugaton él. Így érthető, hogy nem örül évek múltán hazatérő testvérének, különösen mikor kiderül, hogy a Kaliforniában megtollasodott Alexander még menyasszonyát is el akarja csábítani. Ám a mulatságos kalandokban ő sem marad alul…
Értesítést kérek
Budapest - Mikszáth Kálmán tér
A Mikszáth Kálmán tér a XIX. században névtelen volt. 1900-ban Reviczky térnek hívták, majd Mikszáth Kálmán halála után - mivel élete utolsó éveiben az 1. számú házban lakott - 1911-ben kapta mai nevét. Filmünkben a mai Mikszáth Kálmán tér épületeit, és a hozzájuk tartozó történeteket mutatjuk be.
Értesítést kérek
Tamási Áron - 2. rész
Takaró Mihály irodalmi műsora, melyben Berzsenyi Dánieltől kezdve, a XIX. század összes jelentős magyar íróját, költőjét megismerhetjük. És miért új köntösben? Mert bizony a XX. század irodalomtörténet írás során ezek a köntösök megkoptak. Szeretnénk ezekre a magyar írókra most úgy emlékezni, hogy olyanoknak látszanak, amilyenek valójában voltak.
Értesítést kérek
Az első magyar játékgyár
Az első magyar játékgyár a felvidéki Bártfán létesült 1884-ben. Mára alig maradt róla képi, tárgyi, vagy írásos emlék, illetve maga a gyár is tönkrement. A film - tartalmával összhangban - játékosan mutatja be a gyár virágkorát, epizódszerű jelenlétét a hazai iparban, valamint hanyatlását.
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Átvett élvezetek nyelvi lenyomata
Értesítést kérek
Műsoroldal
Soproni templomok - A régi és az új
Értesítést kérek
Műsoroldal
Soproni templomok - A régi és az új
Értesítést kérek
Műsoroldal
Soproni templomok - A régi és az új
Értesítést kérek
Műsoroldal
Soproni templomok - A régi és az új
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Az Opera játszóhelyeiről jelentkezik hétvégenként kulturális magazinműsorunk. A Magyar Állami Operaház televíziós magazinja az adott hét színpadi előadásait, a készülő produkciók próbafolyamatait szemlézi. A fiatalos, pörgős adások és a benne szereplő miniportrék a jelen legfontosabb magyar művészeit mutatják be, ezen felül pedig egy-egy konkrét mű cselekményét, jellegzetességeit és kulisszatitkait is ismertetik.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Lágy cellák
A tudományos ismeretterjesztő műsor az emberek egészségét, gyógyulását, élhetőbb környezetét befolyásoló innovációkkal, természettudományos kutatási eredményekkel, valamint a hazai tudásközpontokkal foglalkozik.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Koncz Gábor 1. rész
A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Nemescsó
Nemescsó község Vas megyében, Kőszeg közelében található aprócska település, sok értékkel. Történelmét, fejlődését, lakóinak életmódját is meghatározta, hogy már a reformáció kezdetétől artikuláris hely volt, evangélikus egyháza ma is a közösség központja. Később a római katolikus hívek is emeltek templomot a faluban, amelyet Péter és Pál apostolok tiszteletére szenteltek fel.
Az egykori iskola épületében kapott helyet a gazdag tárgyi anyaggal bíró helytörténeti kiállítás, ennek egy része az iskola történetének is emléket állít.
A Tézsula Hagyományőrző Egyesület szorgalmas tagjai őrzik és továbbadják a helyi fiataloknak Nemescsó kulturális örökségét. Gyűjtik és előadják a helyi népdalokat, de felvállalták a település régi ízeinek feljegyzését, elkészítését, tovább éltetését is. Ezek közül válogattunk az Ízőrzők műsorába néhány finomságot. Ezek a következők: Tejfölös krumplileves szárított vargányával és túrós mácsikkal, Rozskenyér, Talpas szalados, Vargányás csülökpörkölt dödöllével és Bácskai krémes.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Almás kacsaleves
Értesítést kérek
Műsoroldal
Tök jó!
A Duna Tv gasztroműsorának új évada Széll Tamással és Böröcz Zsófiával. A vendégünk Balázs Péter, egy pusztaszabolcsi élelmiszeripari cég társtulajdonosa, menő éttermek alapanyagbeszerzője, a séfek szeme a piacon. Szívügye a tök és a tökmag, nem véletlenül: már a nagyszülei is töktermesztéssel foglalkoztak.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Arany János: V. László (Dányi Krisztián)
Arany János V. László című versét Dányi Krisztián adja elő.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
A tű, a kutya, a rák, a tojás és a kokas vándorútja
A tű, a kutya, a rák, a tojás és a kakas elindulnak vándorútra. Estére beköltöznek a rókák tanyájára. Mikor a rókák megérkeznek rabló körútjukról a tű és a társai alaposan megleckéztetik őket.
Értesítést kérek
Diódénes
A kis tehénpásztortól elcsavarognak a tehenek, s emiatt nagy bajba jut, amelyből is ravaszul kivágja magát.
Értesítést kérek
Novák Péter Nagyszékelyen
Bolondulok a faluért - mondta Novák Péter rendező-koreográfus, és a főváros forgatagából kiszakadva, stábja kíséretében belekóstolt a sokszínű vidéki életbe. Új barátok, új élmények, számtalan tanulság, és összességében egy sokak számára élhetőbb, ha úgy tetszik, emberibb élet várta.
Nagyszékely egy hangulatos Tolna megyei zsákfalu. A völgyekben meghúzódó utcák a múlt század elejének világát őrzik. S bár szépsége elvitathatatlan, számtalan hasonló település található hazánkban. Nagyszékelyt mégis menedékhellyé szentelték mindazok, akik a nagyvárosi élet dübörgését szerették volna egy csendesebb, emberközelibb létre cserélni. Így lett „gyüttment falu”, ahol ennek ellenére „beköltözőnek” hívják az új lakókat. Ez pedig - majd meglátják -, különös értelmet nyer…
Értesítést kérek
Rákóczi-szék
Az még csak hagyján, hogy Erdély fejedelme ebben ült, de hogy saját kezével faragta, az már szinte hihetetlen. Rákóczi Ferenc széke, az emberi méltóság jelképe lehetne.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Kornél
Honnan erednek és mit jelentenek történelmi keresztneveink?
Hogyan hat a legtöbbször hallott szó, a saját nevünk az életünkre?
Rímel-e a nevünk jelentése mindarra, ahogyan élünk?
A sorozat epizódjai erre keresik a választ egy nyelvész és egy ismert névviselő segítségével.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Igaly Diána
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be.
Példamutató sorsok, kiemelkedő teljesítmények. Izgalmas, varázslatos, eddig nem ismert történetek, legendás magyarokról, ahogy még sosem meséltek róluk, ahogy még sosem láthatták őket. Álmok álmodói: csodálatos emberek, akik meghódították a világot.
Ebben a részben Igaly Diánát mutatjuk be.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Konfliktuskezelés szülőként
Vajon lehet-e gyermeket nevelni konfliktus nélkül? Vagy ez természetes velejárója a családi életnek? Hogyan tudjuk jól kezelni a mindennapi nézeteltéréseket, és miért fontos, hogy a szülő és a gyermek közötti kapcsolat a bizalomra épüljön? Az Agapé asztalánál a gyermeknevelés kihívásokkal teli helyzeteiről beszélgetünk.
Egy különleges asztaltársaság közös gondolkodása társadalmi kérdésekről, őszintén, keresztény szemmel. Azonos értékrend, de akár eltérő vélemények. Művészek, szakértők, papok és lelkészek ülnek hétről hétre egy asztalhoz, hogy megvitassák a mindennapi életünket meghatározó kérdéseket – tabuk nélkül.
Értesítést kérek
Műsoroldal
M4 Sport +
Nyíregyháza S. FC - ZTE FC mérkőzés
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
59. rész
Értesítést kérek
Nyíregyháza S. FC - ZTE FC mérkőzés
Értesítést kérek
Műsoroldal
Férfi toronyugrás döntő
Értesítést kérek
Értesítést kérek
PLER-Budapest - Dabas KC mérkőzés
Értesítést kérek
Értesítést kérek
PLER-Budapest - Dabas KC mérkőzés
Értesítést kérek
PLER-Budapest - Dabas KC mérkőzés
Értesítést kérek
Női 3m szinkronurgrás döntő
Értesítést kérek
Monaco
Értesítést kérek
További műsorok
Nem elérhető
Éppen adásban
Elérhető
Korábbi műsorok
Kossuth
Értesítést kérek
A múlt heti Országjáró szombat délután ismétlése 50 percben
Értesítést kérek
Műsoroldal
Emile Zola regényét fordította: Bartócz Ilona
Rádióra alkalmazta és rendezte: Bozó László
Szereposztás: Octave Mouret - Sztankay István, Hédouinné - Bajcsay Mária, Campardon - Koltay János, Rose, a felesége - Anday Györgyi,
Gasparine - Tímár Éva, Jossarand – Benkő Gyula, Jossarandné - Turai Ida,
Berthe, a lányuk - Halász Judit, Auguste – Szombathy Gyula, Théophile –
Benedek Miklós, Valérie - Csűrös Karola, Adéle - Sunyovszky Szilvia,
Lisa - Győry Franciska, Marie - Papp Éva, Trublot - Kállai Ferenc,
Duveyrier bíró - Balázs Samu, Gourd - Regős Péter, Beszélő - Korbuly Péter
A rendező munkatársa Csepeli Péter és Sárospataki Zsuzsanna.
A felvételt Gajdos Ferenc és Takács Péter készítette.
Rádióra alkalmazta és rendezte: Bozó László
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsorvezető: Vinkó József
Felelős szerkesztő: Gellért Gábor
Zenei szerkesztő: Máj Tamás
Mottó: „A nemzetek sorsa attól függ, hogyan étkeznek!” (Brillat Savarin)
A Szellem a fazékból egy szórakoztató gasztrotörténeti műsor. Fogunk egy ételt – mondjuk a pörköltet -, és elmeséljük a történetét. Azaz Vinkó József elmondja a sztorit, a színészek pedig felidézik az írók, költők, gasztronómusok dokumentáló sorait. Esetleg megidézünk egy hasát szerető hírességet – mondjuk Jókai Mórt vagy Mikszáth Kálmánt -, és megmutatjuk, mit gondoltak a magyar gasztronómiáról, mit tettek, „ettek” érte. A Szellem a fazékból alkotói abban reménykednek, hogy hallgatóik talán kicsit büszkébbek lesznek ősételeinkre, ha megtudják milyen sok ember ötlete, gondolata, figyelme kellett ahhoz, hogy mi is a tányérunkra kanalazhassuk őket.
A tegnapi adás ismétlése
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Az egyik legrégebbi műsor a Kossuth Rádióban, hiszen a rendszerváltoztatás óta bemutatja az elszakított nemzetrészek és a diaszpóra híreit, eseményeit, beszámol az őket érintő döntésekről. A műsorban hangsúlyos szerepet kap a Kárpát-medencei magyarság autonómia törekvése is, de hírt ad a szórvány magyarság és a közösségek mindennapjairól, a megmaradásukért folyó küzdelemről. Mindezt napi 30 percben.
Az előző napi adás ismétlése.
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Közéleti magazin vasárnap reggel
A Vasárnapi Újság a konzervatív értékrend és polgári gondolkodás alapján szemléli a világot: patrióták vagyunk és nemzetben gondolkodunk. Adásainkban a hét legfőbb bel-és külpolitikai ügyei mellett fontos szerepet kap a nemzetstratégia, a múltfeltárás, a gazdaság, a szociálpolitika, a kultúra, a külhoni magyarság sorsa, a hitélet és a hagyományok. Hírblokkok, interjúk, portrék, helyszíni riportok, tudósítások, összeállítások, a témákhoz kapcsolódó illusztrációk, hangbejátszások váltják egymást. A Lélektől lélekig rovatban a négy nagy történelmi egyház képviselői pár perces rádiós jegyzetben mondják el gondolataikat.
Az idegen nyelvű interjúk eredeti nyelven a Hirado.hu Youtube-csatornáján a Sunday News címszó alatt visszakereshetők.
A műsor riportjaiból válogatás hallható vasárnap este 19:08 – 20:00 között a Kossuth Rádióban.
Felelős szerkesztő: Ujhelyi Zoltán
Szerkesztők: Halász Zsuzsa, Horváth Katalin, Horváth Ágnes, Horváth Szilárd
Műsorvezetők: Ujhelyi Zoltán, Horváth Ágnes, Halász Zsuzsa
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Induljon a hétvége vidáman! A Kabarématiné szombat és vasárnap délelőtt 9 óra után várja a Kossuth Rádió hallgatóit: aktuális témákban örökzöldek és mai tréfák közül válogat a legendás Rádiókabaré archívumából. Legyen az születésnap, jeles évforduló, világnap vagy hétköznapi téma, mindenhez találni vidám jeleneteket, villámtréfákat nagy színészeink, ismert humoristáink előadásában. Garantált szórakozás minden hétvégén délelőttönként a Kossuth Rádióban!
Szerkesztő-műsorvezető: Babucs Kriszta
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
szerkesztő: Bencze Andrea
műsorvezető: Kumin Viktória
A Kossuth Rádió gasztrokulturális magazinja. Étel, ital és kultúra 24 percben.
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Ma délben a nekézsenyi református templom harangja szól a Kossuth Rádióban.
Nekézseny a Bükk-hegység észak-nyugati területén elhelyezkedő Upponyi-hegység központjában, a Csernely patak völgyében fekszik, Kazincbarcikától és Ózdtól megközelítőleg egyenlő távolságra. Első írásos említése Zsigmond király adománylevelében olvasható 1415-ből, amikor birtokosa a Rátót nemzetség volt. A terület értékét hatalmas erdősége és gazdag vadállománya jelentette. Nevének eredete vitatott: utalhat a Nyék törzs honfoglalás-kori megállójára, de lehet a Nekese személynév származéka is. A lakosság állattenyésztéssel, szőlőtermesztéssel foglalkozott. Már igen korán, a XVI. században csatlakoztak a reformációhoz, és 1786-ra önálló református gyülekezetté erősödtek. Erre a korszakra tehető a bányászat térhódítása. Kérésének megfelelően itt, Nekézsenyben, nagyszülei falujában helyzeték örök nyugalomra Szeleczky Zita színművésznőt. A gyülekezet újabb kori temploma 1822-re épült meg. A templom déli homlokzata előtti torony hagymasisakos, 8 szögletű gúlában végződő süvegével 1845-re készült el. A templombelső kék kazettás mennyezetét arany csillagok díszítik. Piros bársony terítőit arany hímzésű szőlőfürtök és búzakalászok ékesítik.
A nekézsenyi református templom tornyában 2 harang lakik, melyeket Sopronban, Seltenhofer Frigyes Fiai Harangöntő Gyárában öntöttek 1939-ben, az egyháztagok adományából. A kisebbik 75 kilós, a nagyobbik pedig 200. Ez utóbbinak a felirata így hangzik: „Mindenkor örüljetek”. „Készült … a Felvidék hazatértének emlékére.”
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Családban élni könnyebb!
Célunk annak hangsúlyozása, hogy a társadalomnak ma is a család a legfontosabb egysége, vagyis az embereknek az a „szövetsége”, amelyben együtt élnek, gyermekeket nevelnek, gondoskodnak a szüleikről, s amely egyben sok örömömmel, de komoly felelősséggel is jár.
A műsor bemutatja, hogy amikor baj van, a legközelebbi hozzátartozók reagálása, segítsége jelenti a legtöbbet, mert a családok szinte „megmenthetik” a rászorulókat – legyenek azok betegség, függőség vagy egyszerűen csak valamiféle kirekesztettség áldozatai. A történeteink vég kicsengése az, hogy a család a biztos háttér, amit magunk mögött tudva, meg tudjuk oldani a legnehezebb helyzeteket is, meg tudjuk valósítani a céljainkat, álmainkat.
Műsorunk emellett tartalmas családi programokat, eseményeket is próbál ajánlani!
Felelős szerkesztő: Füredy Zsolt
Műsorvezető: Bicsák Eszter
Szerkesztők: Benkő Andrea, Pilisy Csenge, Gécsek-Tóth Enikő, Füredy Zsolt
Zenei szerkesztők: Radics Zsuzsa és Duba Szilvia
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Az egyik legrégebbi műsor a Kossuth Rádióban, hiszen a rendszerváltoztatás óta bemutatja az elszakított nemzetrészek és a diaszpóra híreit, eseményeit, beszámol az őket érintő döntésekről. A műsorban hangsúlyos szerepet kap a Kárpát-medencei magyarság autonómia törekvése is, de hírt ad a szórvány magyarság és a közösségek mindennapjairól, a megmaradásukért folyó küzdelemről. Mindezt napi 30 percben.
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Válogatás a reggeli műsor témáiból
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Kambodzsai mese
Rab Zsuzsa fordításában Tomanek Nándor mondja el
Szerkesztő: Fenyő Katalin
Rendező: Kelemen László
Értesítést kérek
Műsoroldal
„A mindenséggel mérd magad” – írta József Attila az Ars poetica-ban, a Dunánál című versében pedig így fogalmaz: „A világ vagyok, minden, ami volt, van.” József Attila verseit Kálmán György, Sinkovits Imre és Bitskey Tibor mondja el.
Szerkesztő: Tarics Péter
Zenei szerkesztő: Duba Szilvia
Értesítést kérek
A műsorban színes riportok, portrék, programajánlók hallhatóak, a roma kulturális és közélet szereplőivel. Példák, amiket érdemes követni.
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Jókai Mór regényének rádióváltozata
Szereposztás: Narrátor: Kőszegi Ákos,Tímár Mihály: Őze Áron,
Fabula János: Kálid Artúr, Athalie: Kubik Anna,
Teréza: Császár Angela, Noémi: Ruttkay Laura
Hangmérnök: Jantyik Levente
Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Gyártásvezető: Kovács Tímea
Rendező: Balatoni Monika
A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. megrendelésére készíttette az MTVA,
2025-ben. A műsor újra meghallgatható a mediaklikk.hu oldalon.
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Magyar nyelvű, nemzetiségi témákkal foglalkozó magazinműsor.
Munkatársai a Nemzetiségi Rádióban anyanyelvükön: bolgár, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovén, szlovák és ukrán nyelven készítik adásaikat.
Felelős szerkesztő: Ntamtsiou-Agárdi Elektra
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Petőfi
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Bartók
A mikrofonnál: Némethy Attila
Felelős szerk.: Katona Márta
0:00 André Jolivet (1905-1974): Linosz dala (Ales Kacjan — fuvola, Bojan Gorisek — zongora)
0:11 Ruth Gipps (1921-1999): Jane Grey fantázia op. 15 (Scott Dickinson — mélyhegedű, BBC Skóciai Szimfonikus Zenekara, vez.: Teresa Riveiro Böhm)
0:23 Dietrich Buxtehude (1637-1707): Jubilate Domino, omnis terra BuxWV 64 (Bogna Bartosz — kontraalt, Amszterdami Barokk Zenekar, vez.: Ton Koopman)
0:31 Ludvig Norman (1831-1885): Két karakterdarab op. 1 (Bengt-Åke Lundin — zongora)
0:41 Joseph Bologne Chevalier de Saint-Georges (cca.1739-1799): L'amant anonyme — Nyitány (Tafelmusik Barokk Zenekar, vez.: Jeanne Lamon)
0:50 Alexandre Pierre François Boely (1785-1858): Ünnepi mise (Marcel Verheggen — orgona)
0:58 Antoine Reicha (1770-1836): B-dúr klarinétötös op. 89 (Jože Kotar, Szlovén Filharmonikus Vonósnégyes)
1:22 Pancho Vladigerov (1899-1978): Sonatina concertante op. 28 (Ivan Eftimov — zongora)
1:40 Edvard Grieg (1843-1907): Peer Gynt — II. szvit op. 55 (Dán Rádió Szimfonikus Zenekara, vez.: Michael Schönwandt)
2:01-3:43 A Bostoni Szimfonikus Zenekar hangversenye, vez.: Andris Nelsons (km.: Jean-Yves Thibaudet — zongora) (London, Royal Albert Hall, 2023. augusztus 26.)
Carlos Simon (1986-): Négy fekete amerikai tánc
2:17 Igor Sztravinszkij (1882-1971): Petruska – balett (1947-es változat)
2:55 George Gershwin (1898-1937): F-dúr zongoraverseny (Thibaudet)
3:29 Maurice Ravel (1875-1937): La Valse — táncköltemény
3:43 Johann Christian Bach (1735-1782): A-dúr kvartett T. 309/3 (Szófiai Szólisták Kamaraegyüttes, vez.: Plamen Djurov)
4:01 Claude Debussy (1862-1918): Ibéria – szvit (Bergeni Filharmonikus Zenekar, vez.: Jun Markl)
4:23 Joseph Haydn (1732-1809): h-moll vonósnégyes op.33/1 (Ysaÿe Vonósnégyes)
4:41 Bernhard Henrik Crusell (1775-1838): B-dúr concertino (Juhani Tapaninen — fagott, Finn Rádió Szimfonikus Zenekara, vez.: Jukka-Pekka Saraste)
5:00 Leonhardt Lechner (cca.1553-1606): Német mondások életről és halálról (Dán Rádió Kórusa, vez.: Stefan Parkman)
5:11 Franz Schubert (1797-1828): Tizenhat német tánc D. 783 (Ralf Gothoni — zongora)
5:22 Charles Avison (1709-1770): a-moll concerto grosso (Tafelmusik, vez.: Jeanne Lamon)
5:36 Jacques Arcadelt (cca.1505-1568): A fehér és édes hattyú (Banchieri Énekegyüttes, vez.: Szabó Dénes)
5:38 Doppler Ferenc (1821-1883): Magyar pasztorál-fantázia op. 26 (Pyramide Együttes)
5:51 Alekszandr Glazunov (1865-1936): D-dúr koncertkeringő op. 47 (CBC Vancouveri Zenekara, vez.: Kazuyoshi Akiyama)
Értesítést kérek
Műsoroldal
Benne: Lemezújdonságok – a) Legends, Prayers, Poems, Waltzes - Ránki Fülöp Liszt Ferenc-műveket zongorázik (IV/4. rész), b) Impressions Parisiennes – a Quatuor Van Kuijk játszik (II/2. rész), c) Johannes Brahms szimfóniái az Európa Kamarazenekar előadásában, vez.: Yannick Nézet-Séguin (IV/4. rész), d) Déstinées – Sophie de Bardonneche hegedül, Lucile Boulanger viola da gambázik, Justin Taylor billentyűs hangszereken játszik (IV/4. rész)
1. Gabriel Fauré – Gildas Guillon: Les berceaux op. 23/1 (Van Kuijk)
2. Liszt Ferenc: Öt zongoradarab no. 3-5
3. Luigi Boccherini: C-dúr fuvolaötös G. 439 (Jean-Pierre Rampal – fuvola, Régis Pasquier – hegedű, Bruno Pasquier – mélyhegedű, Roland Pidoux, Mathilde Sternat – gordonka)
4. Ottorino Respighi: Régi olasz táncok – I. szvit (Lausanne-i Kamarazenekar, vez.: Jesús López-Cobos)
5. a) Madame Talon: Menüett (1695), b) Marie-Christine Fumeron: Le triomphe de l’amour et de l’hymen idille – Rondeau (1747) (Déstinées)
6. Josef Suk: Fantasztikus scherzo op. 25 (Cseh Filharmonikus Zenekar, vez.: Charles Mackerras)
7. Liszt Ferenc: Consolations no. 5-6
8. Gabriel Fauré – Gildas Guillon: Holdfény op. 46/2 (Van Kuijk)
9. Joseph Haydn: g-moll trió Hob.XV:19 (Beaux Arts Trió)
10. Johann Sebastian Bach: Wahrlich, wahrlich, ich sage euch – 86. kantáta (Siri Karoline Thornhill – szoprán, Petra Noskaiová – mezzoszoprán, Christoph Genz – tenor, Jan Van der Crabben – bariton, La Petite Bande, vez.: Sigiswald Kuijken)
11. Charles-Marie Widor: V. orgonaszimfónia – a) I. Allegro vivace, b) V. Toccata (Teleki Miklós – orgona)
12. Liszt Ferenc: IV. elfelejtett keringő
13. Claude Debussy – Emmanuel François: Kis szvit – a) Csónakon, b) Díszmenet, c) Menüett, d) Balett (Van Kuijk)
14. Richard Strauss: Till Eulenspiegel vidám csínyjei – szimfonikus költemény (Bécsi Filharmonikus Zenekar, vez.: André Previn)
15. Élisabeth Jacquet de La Guerre: a-moll szonáta (1707) (Déstinées)
16. Wolfgang Amadeus Mozart: F-dúr divertimento K. 253 (Holliger Fúvósegyüttes)
17. Antonio Vivaldi: D-dúr concerto (A nagy mogul) RV 208 (Enrico Onofri – hegedű, Academia Montis Regalis)
18. Ludwig van Beethoven: Esz-dúr szextett op. 81/b (Ensemble Galante)
19. Liszt Ferenc: E-dúr legenda – Paolai Szent Ferenc a hullámokon jár
20. Johannes Brahms: IV. szimfónia op. 98
A mikrofonnál: Tóth Endre
Szerk.: Bánkövi Gyula
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
A mikrofonnál: ifj. Bazsinka József
Értesítést kérek
Gyermek- és ifjúsági műsorok Becze Szilviával
Értesítést kérek
Kórusmagazin
Szerk.-mv.: Kecskés Barbara
(ism.)
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
1. Johann Sebastian Bach: c-moll passacaglia és fúga BWV 582 (Baróti István – orgona – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2006. május 22.), 2. Joseph Haydn: D-dúr (Londoni) szimfónia no. 104 (MÁV Szimfonikus Zenekar, vez.: Takács-Nagy Gábor – Operettszínház, 2011. május 23.), 3. Ludwig van Beethoven: B-dúr trió op. 11 (Vajda Gergely – klarinét, Varga Tamás – gordonka, Simon Béla – zongora – Zeneakadémia, Kisterem, 1996. május 21.), 4. Szergej Rahmanyinov: III. (d-moll) zongoraverseny op. 30 (Van Cliburn, Symphony of the Air, vez.: Kirill Kondrasin – New York, Carnegie Hall, 1958. május 19.), 5. Bartók Béla: II. rapszódia (Rohmann Ditta – gordonka, Rohmann Imre – zongora – Magyar Rádió, Márványterem, 2016. május 24.), 6. Kodály Zoltán: Háry János – szvit – a) Nyitány - Kezdődik a mese, b) Bécsi harangjáték, c) Dal, d) Napóleon csatája, e) Intermezzo, f) A császári udvar bevonulása (Magyar Állami Hangversenyzenekar, vez.: Lamberto Gardelli – Zeneakadémia, Nagyterem, 1988. május 20.)
Mv.: Fellegi Lénárd
Szerk.: Veisz Gábor
Értesítést kérek
Szerk.: Kecskés Barbara
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
- nem csak gyűjtőknek Beszélgetőtárs: Madarász Zsolt
Szerk.: Bánkövi Gyula
Értesítést kérek
I. Bartók Béla: Táncszvit
1. Nemzeti Filharmonikus Zenekar, vez.: Kocsis Zoltán, 2. Kocsis Zoltán (zongora), 3. saját átiratát ea.: Panta Rhei együttes
II. Bartók Béla: Paprikajancsi, a Mikrokozmosz V. füzetéből
1. Bartók Béla (zongora), 2. Váradi Helga (csembaló), 3. Serly Tibor átiratát ea.: Somogyi Vonósnégyes, 4. saját átiratát ea.: Panta Rhei
A mikrofonnál: Becze Szilvia
Szerk.: Veisz Gábor
Értesítést kérek
Szerk.-mv.: Némethy Attila (A keddi adás ism.)
Értesítést kérek
Válogatás a Bodajki Segítő Szűzanya-Kegyhely egyházzenei gyűjteményéből ( 55:20+ konf)
Vez.: Németh Pál
Km: Kalafszky Adriana (szoprán), Bakos Kornélia (alt), Mészáros Péter (tenor), Melkovics Zoltán (basszus),Vitárius Piroska ( hegedű) , Capella Du Mont (karig.: Gesztesi-Tóth László)
1. Antonio Caldara: Missa Sancti Bernardi (km.: Kalafszky, Bakos, Komáromi , Melkovics, Capella du Mont), 2. Johann Valentin Rathgeber: Regina Coeli (km.: Kalafszky, Vitárius – hegedű ), 3. Franz Xaver Richter: A-dúr sinfonia, 4. Bengráf József: Rectus Dominus Deus – motetta (km.: Kalafszky, Bakos, Komáromi , Melkovics, Capella du Mont), 5. Michael Haydn: Salve Regina (Komáromi , Melkovics , Capella du Mont), 6. Chrio: Te Deum (km.: Kalafszky, Bakos, Komáromi , Melkovics, Capella du Mont) (Budapest Egyetemi Templom, 2022 június 11.)
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Km.: Pusker Júlia (hegedű)
Vez.: Hámori Máté
1. Richard Strauss: Don Juan – szimfonikus költemény op. 20, 2. Pjotr Csajkovszkij: D-dúr hegedűverseny op. 35 (Pusker), 3. Liszt Ferenc: II. Mefisztó-keringő, 4. Bartók Béla: A csodálatos mandarin – szvit BB 82
(Zeneakadémia, Nagyterem, 2025. január 17.) (Ism. június 13., 13.29)
Értesítést kérek
Szerk.-mv.: Kovács Sándor
Társszerkesztő: Ottmár Dávid e-mail: uzu@radio.hu (A csütörtöki adás ism.)
Értesítést kérek
A Brüsszel Jazz Orchestra koncertje – 2. rész
Vez.: Frank Vaganée (szaxofon)
Km.: Moniqoe Harcum (ének), Lynn Cassiers (ének, elektronika), Zedlam (rap), Osama Abdulrasol (kanun), DJ Grazzhoppa (lemezjátszók)
1. Gillian Welch: Caleb Meyer (km.: Cassiers), 2. Osama Abdulrasol – Frank Vaganée: Rahil (km.: Abdulrasol), 3. Dieter Limbourg – Monique Harcum: African Streetdreams (km.: Zedlam, DJ Grazzhoppa, Harcum) (Brüsszel, Flagey Studio 4, 2023. október 11.)
Mv.: Fellegi Lénárd
Szerk.: Veisz Gábor
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Dankó
Nóta, cigányzene, verbunkos muzsika egész éjjel
Zenei szerkesztő: Szabó Tamás
Nóta, cigányzene, verbunkos muzsika egész éjjel - zenei szerkesztő: Szabó Tamás
Értesítést kérek
Népzene a Kárpát-medencéből, falusi mestereink és táncházas előadók dalai, magyar és velünk élő nemzetiségeink zenei kincsei minden este egy órában.Szerkesztő-műsorvezető: Vasváry Annamária
Értesítést kérek
Hagyományos népzenei felvételek, a határontúli kisebbségek kulturális öröksége. Feldolgozások, népzenei hatások a klasszikus zenében. Népzenei műsor öt percben, minden szombaton és vasárnap. Szerkesztő-műsorvezető: Balogh Marianna
Értesítést kérek
Válogatásunkban a legismertebb nótaslágerek csendülnek fel, emellett felelevenítjük a korábbi Dankó Klub koncertek emlékezetes pillanatait.
Zenei szerkesztő: Szabó Tamás
Műsorvezető: Morvai Noém
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
A Dankó Rádió hétvégi reggeli műsora, amelyben a nóta, az operett és az örökzöld slágerek világának klasszikus előadói mesélnek életükről, dalaikról. Zenei szerkesztő: Szabó Tamás Műsorvezető: Nádas György Benne: 7.00 Krónika 8.00 Dankó hírek 9.00 Dankó hírek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Hagyományos népzenei felvételek, a határontúli kisebbségek kulturális öröksége. Feldolgozások, népzenei hatások a klasszikus zenében. Népzenei műsor öt percben, minden szombaton és vasárnap. Szerkesztő-műsorvezető: Balogh Marianna
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Minden vasárnap 10 órától 11 óráig népzenei gyűjtők eredeti felvételeiből válogatnak a Dankó Rádió népzenei műsorainak szerkesztői, illetve a Magyar Rádió Archívumának néprajzi, népzenei műsoraiból. S hogy a népzene, a hagyományos kultúra mai eseményeiről is tájékoztassuk hallgatóinkat zenés portréműsorok és egy magazinműsor is várja a Dankó Rádió hallgatóit.
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Válogatás a Dankó Rádió Dankó Klub estéinek legjobb, legemlékezetesebb pillanataiból. A hallgatók átélhetik utazó színpadunk fergeteges hangulatát, melyben a magyarnótán keresztül az operetten át népdalok és örökzöldek is felcsendülnek hétről-hétre minden vasárnap 11:00 órától. Szerkesztő-műsorvezető: Budai Beatrix
Értesítést kérek
Értesítést kérek
A magyarnóta műfajának zászlóshajójaként emlegetett legendás műsor immáron több mint 60 éve szól, és ez idő alatt hozzá nőtt a magyar családok ünnepi ebédjéhez. Az archív felvételektől az asztali muzsikán át a legfrissebb rádiófelvételekig mindenki megtalálja kedvencét a Dankó Rádió napi műsorában. Zenei szerkesztő: Szabó Tamás Szerkesztő-műsorvezető: Budai Beatrix Benne: 13:00 Dankó hírek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Kívánságműsor kettőtől ötig a Dankó Rádióban. Nótákkal, operett slágerekkel, örökzöld melódiákkal minden délután. Kérje Ön is kedvencét és küldje szeretteinek! Kérését várjuk e-mailben a dankoradio@mtva.hu címen, hivatalos Facebook oldalunkon vagy levélben. Telefon: +36-1-759-6071 (munkanapokon 14:00 órától) Szerkesztő: Nemes Nikolett Műsorvezető: Gaál Zoltán Benne: 15:00 Dankó hírek 16:00 Dankó hírek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Kedvenc nótáikon és telefoninterjúkon keresztül ismerhetik meg egymást a Dankó Rádió hallgatói. Szerkesztő-műsorvezető: Popovics László
Értesítést kérek
Hagyományos népzenei felvételek, a határontúli kisebbségek kulturális öröksége. Feldolgozások, népzenei hatások a klasszikus zenében. Népzenei műsor öt percben, minden szombaton és vasárnap. Szerkesztő-műsorvezető: Balogh Marianna
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Műsorunk vendége ezen a héten ifj. Harangozó Gyula Kossuth-díja táncművész. Szerkesztő-műsorvezető: Czikora László
Társszerkesztő: D. Szabó Ágota
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Hallgatóink és híres művészek arról mesélnek, hogy a családjukban mely magyar nóták, ill. rokon műfajú dallamok a meghatározóak, melyek az édesapák, édesanyák kedvencei. Beszélnek arról, vannak-e öröklődő családi dalok, létezik-e családi nótarepertoár. Szerkesztő-műsorvezető: Erdélyi Claudia
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Népzene a Kárpát-medencéből, falusi mestereink és táncházas előadók dalai, magyar és velünk élő nemzetiségeink zenei kincsei minden este egy órában.Szerkesztő-műsorvezető: Vasváry Annamária
Értesítést kérek
Világzenei válogatásunkban színes összeállítást kínálunk közeli és távoli országok különleges világzenei terméséből, emellett különböző népek hétköznapjait, szokásait is bemutatjuk. Pénteken 23:00 órától minden héten világzenei koncertet is hallhatnak. Szerkesztő-műsorvezető: Szabó Tamás
Értesítést kérek
Műsoroldal
Nemzetiségi
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Parlamenti
Értesítést kérek
Szakcsi
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Szakcsi-Kőszegi Duó: Journey In Time
Tagjai: Szakcsi Lakatos Béla (zongora), Kőszegi Imre (dob)
Km.: Orszáczky Miklós (basszusgitár, ének)
1. Roots in Hungary
2. Flying
3. Sweet song
4. Journey in time
5. Blues for two
6. Apologies
7. Happy New Orleans
Mk.: Holdfényben (Kőszegi együttes)
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Vendégünk Zádor Oszkár
Értesítést kérek
A Djabe koncertje
Tagjai: Kovács Ferenc (hegedű), Kovács Zoltán (billentyűs hangszerek), Égerházi Attila (gitár), Barabás Tamás (basszusgitár), Banai Szilárd (dob)
Vendég: Steve Hackett (gitár)
(Pozsony, MMC Club, 2011. július 14.)
1. City Of Habi
2. The Steppes
3. Butterfly
4. Scenes – Above Poland
5. Scenes – Sunset At The Seaside
6. Horizons
7. Ace Of Wands
8. Flowers Stillness
9. Rush For Ménes
10. Strange Places
11. Last Train To Istanbul
12. Firth Of Fifth
13. Summer Rain
14. In That Quiet Earth
15. Distant Dance
16. Camel Run (Djabe - Magyar Rádió, Márványterem, 1998. október 23.)
Értesítést kérek
A Szabó Dániel Quintet koncertje
Tagjai: Szabó Dániel (zongora), Bacsó Kristóf, Zana Zoltán (szaxofon), Szandai Mátyás (bőgő), Juhász Márton (dob)
(Szombathely, Lamantin Fesztivál, Weöres Sándor Színház, Lamantin Klub, 2016. június 22.)
1. Útkereszteződések
2. Bossa nova
3. La plage
4. Floating
5. Eastynato
6. 26-2
7. Common Ground
8. Kids` Dance (ráadás)
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Csukás
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Nemzeti Sportrádió
Értesítést kérek
Napindító reggeli sportfókuszú műsor, amelyben az előző nap értékelésén túl az aktuális napi várható sportesemények, hétvégén pedig szabadidős javaslatok hallhatók. A műsorba rendszeresen érkeznek vendégek. A Sportreggel keretén belül 8:08 perckor hallható a Nemzeti Sportjegyzet című blokk.
Műsorvezető: Szabó Szilvia és Kovács Erika
Szerkesztő: Erdei Márk
Vendég: Gyurta Gergely
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Élő kapcsolások és hétvégi programajánlók a Nemzeti Sportrádióban minden hétvégén 10 órától.
Szerkesztő-műsorvezető: Virányi Zsolt
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Érdekes történetek és emberek különleges helyszíneken. Ez a Sporthely, minden hétvégén déltől a Nemzeti Sportrádióban.
Szerkesztő-műsorvezető: Bera Emese
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
A Kossuth Rádióból megismert Nemzeti Sportkrónika című műsor, amely a Nemzeti Sportrádióban is hallható, naponta 4 alkalommal: 6:35, 8:13, 12:40, 17:20-kor a legfrissebb sporthírekkel és reakciókkal.
Szerkesztők: Fejér Balázs, Mujdricza István
Értesítést kérek
A rádió egyik legfontosabb műsora az esténként - hétvégén már délutántól - jelentkező Körkapcsolás. A műsorban minden olyan esemény élőben követhető, amely kiemelt érdeklődésre tarthat számot és amelyen keresztül akár útközben is átélhetők a meghatározó sportpillanatok.
Benne: 14:15-től élő közvetítés a Nyíregyháza-ZTE labdarúgó OTP Bank Liga mérkőzésről.
17 órától élő közvetítés a Gyirmót-Ajka labdarúgó Merkantil Bank Liga mérkőzéséről.
17:45-től élő közvetítés a Vasas-Honvéd labdarúgó Merkantil Bank Liga mérkőzésről.
17:45-től élő közvetítés a Kisvádra-Kazincbarcika labdarúgó Merkantil Bank Liga mérkőzésről.
Műsorvezető: Edvi László
Szerkesztő: Kreisz Bálint
Kommentátor: Regős László, Olasz Gergő, Katona László, Cseszregi Balázs, Tóth Béla
Szakértő: Wukovics László
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
Értesítést kérek
Műsoroldal
A Kossuth Rádió kultikus műsora, amely 22:30-tól hallható 30 percben a Nemzeti Sportrádióban. Interjúk és tudósítások a sport világából.
Szerkesztő: Szilágyi Dóra
Értesítést kérek
Értesítést kérek
További műsorok
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.