Facebook bejelentkezés
Twitter bejelentkezés
Kérjük, adja meg a regisztrációnál használt e-mail címét, ahova elküldhetjük az új jelszó igénylésével kapcsolatos információkat!
Nem elérhető
Éppen adásban
Elérhető
Korábbi műsorok
Duna
82. rész, 41 perc, 2018
Walter Belli nem adja fel, és továbbra is kötelezi Tinát a szilveszteri fellépésre. Sandro Tina védelmére kel, kiderül ismeri Bellit régről a szakmából és megzsarolja, hogy hagyja a lányt békén. Vittorio végleg szakít Andreinával. Amíg ő és Marta felkeresik a Ladyvette énekesnőjét, odaadja a kulcsát a volt menyasszonyának, hogy vigye el a lakásából a holmiját. Andreina Ludovicával megy oda, és amikor megtalálja Marta egy ruhadarabját, őrjöngeni kezd. Elena elfogadja Don Saverio ajánlatát, hogy gyerekeket tanítson munka után ingyen a parókián. Antonio nem örül a hírnek, nehezményezi, hogy Elena nem avatta be a döntésébe.
Értesítést kérek
Műsoroldal
82. rész, 1 perc, 2018

50. rész, 3 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
14. rész, 52 perc, 2022
Igaz történetek a hazai televíziózás több mint fél évszázadából.
Értesítést kérek
Műsoroldal
38. rész, 26 perc, 2020
Értesítést kérek
Műsoroldal
13. rész, 26 perc, 2022
Kedvenceinket is érinti a tavaszi virágzás, mennyire kell figyelnünk az allergiaszezon kezdetére kutyáknál, macskáknál, kisállatoknál.
Ellátogatunk Magyarország egyik bivalyrezervátumába, ahol kiderítjük, hogy miért fontosa kezek a rezervátumok. A Szegedi Vadaspark egyik különleges madarát mutatjuk be, a pápua szarvascsőrű madarat. Megismerkedünk a „matatókkal”, akik vicces külsejükkel a látogatók kedvencei.
Értesítést kérek
Műsoroldal
10. rész, 5 perc, 2023
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be.
Példamutató sorsok, kiemelkedő teljesítmények. Izgalmas, varázslatos, eddig nem ismert történetek, legendás magyarokról, ahogy még sosem meséltek róluk, ahogy még sosem láthatták őket. Álmok álmodói: csodálatos emberek, akik meghódították a világot.
Ebben a részben Kárpáti Rudolfot mutatjuk be.
Értesítést kérek
Műsoroldal
38. rész, 26 perc, 2020
A koronavírus járvány apropóján körbenézünk bunkerügyben. Bunkerépítés, titkos bunkerek, óvóhelyek és történetük. Kellenek-e bunkerek manapság? Szakértőnk szerint, igen.
Értesítést kérek
Műsoroldal
18. rész, 4 perc, 2023
Értesítést kérek
131. rész, 50 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
2. rész, 3 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
31. rész, 5 perc, 2020
Értesítést kérek
Műsoroldal
136. rész, 50 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
2 perc, 2019
Értesítést kérek
120. rész, 1 perc, 2023
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 30 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
2201. rész, 8 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
1650. rész, 3 perc
Értesítést kérek
94. rész, 1 perc, 2023
Értesítést kérek
63. rész, 6 perc, 2022
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be.
Példamutató sorsok, kiemelkedő teljesítmények. Izgalmas, varázslatos, eddig nem ismert történetek, legendás magyarokról, ahogy még sosem meséltek róluk, ahogy még sosem láthatták őket. Álmok álmodói: csodálatos emberek, akik meghódították a világot.
Ebben a részben Szinyei Merse Pál festészetét ismerhetjük meg.
Értesítést kérek
Műsoroldal
40. rész, 26 perc
Értesítést kérek
Műsoroldal
40. rész, 26 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
40. rész, 26 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
136. rész, 26 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
10. rész, 51 perc, 2012
(Eredeti hang digitálisan.)
Értesítést kérek
Műsoroldal
10. rész, 1 perc, 2012
(Eredeti hang digitálisan.)
Értesítést kérek
Műsoroldal
131. rész, 20 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 1 perc
Értesítést kérek
1651. rész, 1 perc
Értesítést kérek
192. rész, 43 perc, 2016
Pembe és Ismet válóperében Hasibe a fiú mellett tanúskodik, amivel alaposan meglepi a lányát. Fazil úr rájön, hogy Ismet a szemétgyűjtéssel keres némi pénzt, és büszkébb a fiára, mint valaha. Safiye szeretné, ha Ali és Mavi végre kibékülnének, de csak ront a helyzeten. Hasibe mindent megtesz, hogy Refika nyerje a főzőversenyt, ám a terve balul sül el. Pembe vacsorára hívja a villába Faysalt.
Értesítést kérek
Műsoroldal
192. rész, 1 perc, 2016

137. rész, 50 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
118. rész, 4 perc, 2023
Petőfi Sándor: Javulási szándék és Betegségemben című verseit Jerger Balázs adja elő.
Értesítést kérek
Műsoroldal
704. rész, 1 perc, 2011
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 37 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
2205. rész, 8 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
1652. rész, 3 perc
Értesítést kérek
63. rész, 6 perc, 2022
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be.
Példamutató sorsok, kiemelkedő teljesítmények. Izgalmas, varázslatos, eddig nem ismert történetek, legendás magyarokról, ahogy még sosem meséltek róluk, ahogy még sosem láthatták őket. Álmok álmodói: csodálatos emberek, akik meghódították a világot.
Ebben a részben Szinyei Merse Pál festészetét ismerhetjük meg.
Értesítést kérek
Műsoroldal
7. rész, 45 perc, 2011
Tonci végre rászánja magát, és elmondja a gyerekeinek, hogy előttük már volt egy felesége és egy fia, akit elhagyott. Közli Nikollal, hogy közösködnie kell a születésnapján, mert Dinkót is meghívta ide a családjával együtt. A gyerekek ki vannak borulva. Lara se örül, mert Jakov kifizette minden számláját, így a főbérlője továbbra is azt hiszi, hogy ő „olyan” lány. Végül Lara és Jakov kibékülnek és együtt mennek a buliba. Közben, Dinko leissza magát délelőtt tízkor, így mikor dühében elviszi a családját a buliba, karamboloznak Maróval, aki Nikol vadi új kocsijával indult el a tortáért.
Értesítést kérek
Műsoroldal
7. rész, 1 perc, 2011

132. rész, 50 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
59. rész, 25 perc, 2018
Ebben az epizódban húsvéti fogásokat készít a séf, melyeket szokása szerint megvariál. Így kerül az asztalra kezdetnek savanyított gombából készült leves . A régi Lengyelországban minden savanyított levest céklalevesnek neveztek. Készülhetett savanyított céklából, ennek bármelyik fajtájából, erjesztett kovászból. A gombás savanyított leves után jön a krumplis-spenótos egytálétel, tükörtojással, és a végén egy halas szendvics.
Értesítést kérek
Műsoroldal
133. rész, 20 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 1 perc
Értesítést kérek
1653. rész, 1 perc
Értesítést kérek
137. rész, 26 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
132. rész, 50 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
2834. rész, 1 perc
Értesítést kérek
22. rész, 20 perc, 2023
Szórakoztató telefonos játék, amelyben a nézőknek lehetőségük van arra, hogy szerencsét próbáljanak. Műsorvezető Radványi Dorottya és Kautzky Armand
Értesítést kérek
Műsoroldal
22. rész, 26 perc, 2020
Az Ízőrzők műsorai bővelkednek a könnyen hozzáférhető, olcsó alapanyagokból elkészíthető étkekben, hiszen a régi falusi háztartások egyik legfőbb jellegzetessége volt, hogy kevésből tudtak finomat sütni-főzni. A húsételeket is a kiadósság, a takarékosság jellemezte. Filmjeinkben akadnak olyanok is, hogy egy ételből, némi kiegészítéssel két-három fogásos menüt varázsolnak az ügyes kezű asszonyok. Mai, felbolydult világunkban most sokaknak lehetőségük lett arra, hogy otthoni bezártságukban házias ételeket tegyenek családjuk asztalára. Ehhez kívánunk segítséget nyújtani az Ízőrzők Takarékos konyhájával.
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 29 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
2206. rész, 8 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
1654. rész, 3 perc
Értesítést kérek
95. rész, 1 perc
Értesítést kérek
72. rész, 6 perc, 2022
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be.
Példamutató sorsok, kiemelkedő teljesítmények. Izgalmas, varázslatos, eddig nem ismert történetek, legendás magyarokról, ahogy még sosem meséltek róluk, ahogy még sosem láthatták őket. Álmok álmodói: csodálatos emberek, akik meghódították a világot.
Ebben az epizódban Tábori Nórát ismerhetjük meg.
Értesítést kérek
Műsoroldal
193. rész, 44 perc, 2016
Hasibe és Mavi elkapja Servetet, amint a nő távozik a villából. Az egykori szolgáló elmondja, hogy Pembe pénzért cserébe információt vár a Görecki családról, és ő a felelős azért, hogy Mavi nyaklánca Faysal házába került. A hír hallatán Hasibe elhagyja Pembét, aki teljesen magára marad. Ali megpróbálna békülni, de Mavi úgy érzi, a férje bizalmatlansága miatt valami eltört benne is.
Értesítést kérek
Műsoroldal
193. rész, 1 perc, 2016
Hasibe és Mavi elkapja Servetet, amint a nő távozik a villából. Az egykori szolgáló elmondja, hogy Pembe pénzért cserébe információt vár a Görecki családról, és ő a felelős azért, hogy Mavi nyaklánca Faysal házába került. A hír hallatán Hasibe elhagyja Pembét, aki teljesen magára marad. Ali megpróbálna békülni, de Mavi úgy érzi, a férje bizalmatlansága miatt valami eltört benne is.
Értesítést kérek
Műsoroldal
120. rész, 1 perc, 2023
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Értesítést kérek
Műsoroldal
8. rész, 55 perc, 2022
A folytatásos regény egyre kellemetlenebbé válik a főtörzs számára, ráadásul regénybeli alteregója is egyre kevésbé szimpatikus. A főtörzs úgy hiszi, Zappavigna lehet a névtelen szerző. Miközben Don Matteo ismét megoldja a gyilkosság ügyet, Marco és Anna újra közelebb kerülnek egymáshoz.
Értesítést kérek
Műsoroldal
8. rész, 1 perc, 2022

39. rész, 1 perc
A Duna csatornán látható egypercesek a Szerencsejáték Zrt. aktuális eseményeivel, jelentős mérföldköveivel, a társadalmi felelősségvállalás témáival foglalkoznak.
Értesítést kérek
Műsoroldal
2. rész, 57 perc, 2015
Ross szeretné újra megnyitja a Wheal Leisure családi rézbányát, és ráveszi Francist, hogy segítsen neki. Osztoznának a költségen és a hasznon. Ross elkíséri Francis nővérét, Verityt is egy bálba, ahol a lány kapcsolatba kerül Andrew Blamey hajóskapitánnyal, aki szeretné feleségül venni. Ám családja megtiltja, hogy találkozzanak, azt állítva, hogy a kapitány megölte az első feleségét. Francis féltékenyen nézi Elisabeth és volt kedvese meghitt táncát, ami után a zaklatott Ross egy könnyed erkölcsű nőnél keres vigasztalást. Ross megpróbál pénzt szerezni, hogy megnyissa a bányáját, de Verity kapcsolata Andrew Blamey kapitánnyal törést okoz a két Poldark család között. Frances és a kapitány közötti párbaj végképp tönkreteszi az új szerelmet. Demelze talpraesett segítsége lenyűgözi Rosst.
Értesítést kérek
Műsoroldal
2. rész, 0 perc, 2015

13. rész, 53 perc, 2017
A Valenta Vállalatnál próbálják menteni a menthetőt. Kryštof megzsarolja Jaroslavot, aki kiadja az útját. A versenyen Irena autója leáll, ezért dühöng. Von Lippi céloz rá Irena-nak, hogy kérdezze meg az apját, mi a megoldás. Škvor kapacitálja Jaroslavot, hogy vegye rá Irena-t a von Lippi-vel a házasságra. Jaroslav nem akarja Irena-ra erőltetni az érdekházasságot. Mlčoch továbbra is Mariegyanúsítja, ám Marie-nek most is sikerül megúsznia, hogy rábizonyítsák a gyilkosságot. A Valenta Vállalatot kikosarazza a Pragovka igazgatója. Vladimír számonkéri Jaroslavot, hogy megint bajt hozott a családra. Az idős Valenta próbál békét teremteni. Marie szeretné Irenát rávenni az érdekházasságra, ezért közvetlenül a lányhoz fordul. Családja helyzetét megértve Irena nehéz döntést hoz. A rendőrség letartóztatja Marie-t. Magdalena és Vladimír ismét egyre közelebb kerül egymáshoz. Az újságok a New York-i tőzsde összeomlásáról írnak, miközben megtartják Irena és von Lippi esküvőjét. Kryštof kihozza Marie-t a börtönből, ám célzást tesz arra, hogy Jaroslavnak azt kell tennie, amit ő mond.
Értesítést kérek
276. rész, 1 perc
A Kenó játék különlegessége, hogy napi sorsolási metódusban zajlik, ahol – akár eltérő játéktípusú játékkal és téttel - 80 számból legfeljebb 10 számot lehet megjelölni. A cél az, hogy a játékos minél többet eltaláljon a 20 nyerőszám közül. A Kenó játék sorsolása minden nap, este 22 óra után felvételről látható a Duna Csatornán. Műsorvezető: Papp Lili, Zsiros Anna, Pártos Viktor
Értesítést kérek
Műsoroldal
1655. rész, 1 perc
Értesítést kérek
1. rész, 49 perc, 2021
Jelizaveta, azaz Erzsébet hercegnőt három testőr követi éjjel és nappal, ugyanis apja, Nagy Péter cár tisztában van lánya akaratos, fékezhetetlen természetével.A vacsoránál a cár bejelenti két lányának, hogy Holstein hercege közülük óhajt feleséget választani. Jelizaveta szíve foglalt, ugyanis Alekszandr Boriszovicsot, a cár inasát szereti. Az udvarban már azt találgatják, ki fogja a súlyosan beteg cárt követni a trónon. Holstein hercege Erzsébetet választja, aki pedig abban reménykedik, hogy szerelemből megy majd férjhez. A cár ultimátumot ad neki: vagy férjhez megy, vagy kolostorba kell vonulnia. Amikor Péter cár rájön, hogy a cárné megcsalja, úgy dönt, megváltoztatja a végrendeletét és nem a feleségére fogja hagyni a trónt. Ám nem marad annyi ereje, hogy halála előtt megnevezze az utódját....
Értesítést kérek
Műsoroldal
1. rész, 0 perc, 2021

39. rész, 27 perc, 2023
A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
Értesítést kérek
Műsoroldal
M1
2 perc, 2019
Értesítést kérek
275. rész, 10 perc
Értesítést kérek
Műsoroldal
4675. rész, 4 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
1645. rész, 40 perc, 2023
Értesítést kérek
1646. rész, 37 perc, 2023
Értesítést kérek
40. rész, 5 perc
környezet- és klímavédelmi magazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
40. rész, 5 perc
környezet- és klímavédelmi magazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
40. rész, 0 perc
környezet- és klímavédelmi magazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
40. rész, 0 perc
környezet- és klímavédelmi magazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
1647. rész, 39 perc, 2023
Értesítést kérek
40. rész, 5 perc
agrármagazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
40. rész, 5 perc
agrármagazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
40. rész, 5 perc
agrármagazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
40. rész, 5 perc
agrármagazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
1648. rész, 37 perc, 2023
Értesítést kérek
39. rész, 5 perc
turisztikai magazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
39. rész, 5 perc
turisztikai magazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
39. rész, 5 perc
turisztikai magazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
39. rész, 5 perc
turisztikai magazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
1649. rész, 39 perc, 2023
Értesítést kérek
40. rész, 5 perc
környezet- és klímavédelmi magazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
40. rész, 5 perc
környezet- és klímavédelmi magazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
40. rész, 5 perc
környezet- és klímavédelmi magazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
40. rész, 5 perc
környezet- és klímavédelmi magazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
1650. rész, 30 perc, 2023
Értesítést kérek
40. rész, 5 perc
agrármagazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
40. rész, 5 perc
agrármagazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
40. rész, 5 perc
agrármagazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
40. rész, 5 perc
agrármagazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 30 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
2201. rész, 8 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
4676. rész, 4 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
94. rész, 1 perc, 2023
Értesítést kérek
275. rész, 9 perc
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 14 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
2202. rész, 5 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
4677. rész, 4 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
94. rész, 1 perc, 2023
Értesítést kérek
276. rész, 3 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
826. rész, 20 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 10 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
2203. rész, 5 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
4678. rész, 2 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
94. rész, 1 perc, 2023
Értesítést kérek
827. rész, 8 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 3 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
828. rész, 22 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 20 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
4679. rész, 2 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
1926. rész, 3 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
94. rész, 1 perc, 2023
Értesítést kérek
276. rész, 3 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
1927. rész, 19 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 15 perc
Értesítést kérek
Műsoroldal
2204. rész, 5 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
4680. rész, 2 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
1929. rész, 3 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 3 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
40. rész, 5 perc
egyházi magazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
40. rész, 5 perc
egyházi magazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
40. rész, 5 perc
egyházi magazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
40. rész, 4 perc
egyházi magazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
1930. rész, 2 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 20 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
4681. rész, 2 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
1931. rész, 3 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 3 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
5. rész, 8 perc
Hazámat szolgálom!
Értesítést kérek
5. rész, 4 perc
Hazámat szolgálom!
Értesítést kérek
5. rész, 5 perc
Hazámat szolgálom!
Értesítést kérek
5. rész, 3 perc
Hazámat szolgálom!
Értesítést kérek
1932. rész, 2 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
704. rész, 1 perc, 2011
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 37 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
2205. rész, 8 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
4682. rész, 4 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
2751. rész, 5 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 20 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
4683. rész, 2 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
2752. rész, 3 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 3 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
2753. rész, 22 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 20 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
4684. rész, 2 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
2754. rész, 3 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 3 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
39. rész, 6 perc
világpolitikai magazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
39. rész, 5 perc
világpolitikai magazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
39. rész, 4 perc
világpolitikai magazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
39. rész, 5 perc
világpolitikai magazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
2755. rész, 2 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 20 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
4685. rész, 2 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
2756. rész, 3 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 3 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
40. rész, 5 perc
egyházi magazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
40. rész, 5 perc
egyházi magazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
40. rész, 5 perc
egyházi magazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
40. rész, 4 perc
egyházi magazin
Értesítést kérek
Műsoroldal
2757. rész, 2 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 15 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
4686. rész, 2 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
2758. rész, 8 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 3 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
40. rész, 5 perc
Kárpát-medencei magazinműsor
Értesítést kérek
Műsoroldal
40. rész, 5 perc
Kárpát-medencei magazinműsor
Értesítést kérek
Műsoroldal
40. rész, 5 perc
Kárpát-medencei magazinműsor
Értesítést kérek
Műsoroldal
40. rész, 5 perc
Kárpát-medencei magazinműsor
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 10 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
4687. rész, 2 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
2760. rész, 25 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 10 perc, 2023
Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 29 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
2206. rész, 8 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
4688. rész, 4 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
95. rész, 1 perc
Értesítést kérek
1102. rész, 9 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
4688. rész, 4 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 22 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
4688. rész, 4 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 50 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
2207. rész, 5 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
4689. rész, 4 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
95. rész, 1 perc
Értesítést kérek
1104. rész, 18 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 20 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
4690. rész, 2 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 5 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 25 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
1926. rész, 0 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 20 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
2208. rész, 10 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
4691. rész, 2 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
1927. rész, 18 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 15 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
1928. rész, 1 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 3 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
1929. rész, 1 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 3 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
1930. rész, 1 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 3 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
1931. rész, 1 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 3 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
1932. rész, 1 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 25 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
M2
19. rész, 150 perc, 2022
Az Elektrip a Petőfi rádió Elektrik műsorának hanganyagaira és az MTVA archívumának gazdag képi felvételeire épülő audiovizuális utazás. A műsor a széles tömegek által kedvelt, minőségi, előremutató zenei irányzatokkal (disco, trap, hiphop, rnb, drumandbass, bass music, house, techno, future sounds) és az archív anyagok felhasználásával, informatív és szórakoztató tartalmat kínál a nézőknek minden nap.
Értesítést kérek
Műsoroldal
66. rész, 27 perc, 2023
Zenei hírek, kulisszatitkok és exkluzív interjúk. Ez vár rátok hétköznapokon este a Petőfin. Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán és Youtube csatornáján!
Értesítést kérek
Műsoroldal
4. rész, 60 perc, 2019
Lilát, anyjával és a várandós Pinucciával, Ischiára küldi a férje nyaralni. Velük tart Lenu is, aki alig várja, hogy Ninoval találkozhasson, aki szintén itt tölti a nyarat egyik gazdag barátjával, Brunóval. De nemcsak ő, az egész Sarratore család itt nyaral. A közös nyaralás mindenki érzelmeit a feje tetejére állítja.
Értesítést kérek
Műsoroldal
26. rész, 13 perc, 2021
Száz zenekar, ezernyi stílus, s még annál is több történet röviden és velősen! A pandémia alatt rendezett Vasárnapi iskola koncertsorozatban a magyar zenei élet ritkán látott különleges arcai, friss színei, szokatlan hanghordozói, üdítő szereplői láthatók-hallhatók rövid, 8-12 perces portréadásokban. Ismerd meg a jövőt, a láthatatlant, a klubélet mélyen dobogó életének szereplőit!
Értesítést kérek
27. rész, 15 perc, 2021

4. rész, 7 perc
Egy meglehetősen vézna fiú emelés helyett csak elgurítani tudja Robi különlegesen összeállított súlyzóját. Töf-Töf ötletes és praktikus gyakorlattal kifejleszti a fiú súlyemeléshez szükséges izmait.
Értesítést kérek
6. rész, 7 perc
Kistöfi barátjával cirkuszba megy, de mire odaérnek elfogy a jegy és nem engedik be őket. A kockás fülű nyúl mindent megpróbál, hogy láthassák az előadást.
Értesítést kérek
13. rész, 7 perc, 1975
Mirr-Murr a nyitott ablaknál álldogál, amikor a szobába beesik egy sapka. Rájön, hogyha a fejére teszi láthatatlanná válik...
Értesítést kérek
4. rész, 9 perc, 1970
Kukori kaviárt szeretne enni, de nagyon nehéz hozzájutni. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően azonban szerez egy dobozzal...
Értesítést kérek
1. rész, 11 perc, 2009
Noddy Fülenagy varázsecsetével szeretné megjavítani az autóját, ám a varázsecset elszabadul. Hamarosan az egész város színes pöttyökkel lesz tele. Szerencsére Noddymak jó ötlete támad.
Értesítést kérek
2. rész, 11 perc, 2009
Kuglik szülinapjára Noddy izgalmas ajándékot vásárol, ám egy zselé katasztrófának köszönhetően a játék tönkremegy. Noddy erre a helyzetre is tud megoldást!
Értesítést kérek
79. rész, 12 perc, 2012
Daniel és Hú jól érzik magukat, és úgy tesznek, mintha bütykölnének. Daniel különösen szereti használni a kalapácsot és minden erejével ütni. De a zaj zavarja Hút. Ahhoz, hogy továbbra is együtt játszhassanak, Danielnek meg kell próbálnia megértenie barátja érzéseit.
Értesítést kérek
80. rész, 12 perc, 2012
Daniel és Krisszi orvososdit játszanak az osztályban. De Krisszi elveszíti a karkötőjét, és nem akar többet játszani. Danielnek meg kell értenie barátja aggodalmát, és segítenie kell neki megtalálni a karkötőjét, hogy folytatni tudják a játékot.
Értesítést kérek
10. rész, 7 perc, 2010
Pato útra kel, de otthon felejti a bőröndjét. A barátai sietnek, hogy utána vigyék.
Értesítést kérek
11. rész, 7 perc, 2010
Pocoyo és barátai játszanak.
Értesítést kérek
12. rész, 7 perc, 2010
Ebben az epizódban Pocoyo és barátai egy teniszmeccsen márik össze az erejüket, és azt is megtanulják, hogy nem a győzelem a legfontosabb dolog.
Értesítést kérek
9. rész, 23 perc, 2022
George úgy dönt, hogy a környezet védelme érdekében nem dob ki semmit, ami műanyagból készült. /
George, Bill és Allie hatalmas bújócskát rendeznek a Renkins Farmon.
Értesítést kérek
196. rész, 10 perc
Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába.
műsorvezetők: Góczán Panni, Göröncséri Virág, Gyarmati Erik, Korcsog Laura, Pataky Szabolcs
Értesítést kérek
Műsoroldal
2. rész, 13 perc, 2023
Általános tartalom:
Egy hóbortos fiatal tudós, Kuta Tóbiás (Jerger Balázs) nem hétköznapi padlásán játszódik a sorozat. Tóbiáshoz nagyon sok, természettudományos témakörökhöz kapcsolódó kérdés érkezik a gyerekektől. Miért nem fáznak a jegesmedvék? Miért szőrös az orrunk? Hogy kerülnek a felhők az égre? Miért ég a villany? Főszereplőnk pedig mindenre igyekszik válaszolni, hiszen az összes kérdésre meg lehet találni a választ, csak kutakodni kell! Mivel Tóbiás padlásán bármi lehetséges, ezért van, hogy egyszerű, otthon is kipróbálható kísérleteket mutat a nézőknek; beszáll a Barangoló Masinába, amely bárhová el tudja repíteni; vagy beles a Kukucskálóba, amelyben bármit meg tud nézni. Ám akadnak olyan kérdések is, amelyekre még ő sem tudja a választ – szerencséjére a padlásán lakik a világ legokosabb földigilisztája, Tudor Kukac (bábművész: Kedves Csaba), akihez bármikor fordulhat segítségért.
Az epizód tartalma:
Tóbiás büszkén mutatja meg a nézőknek ásványgyűjteményét. Miközben újabb ásványokra próbál szert tenni, kideríti, hogy mitől lesz vulkánkitörés, miért lebegünk jobban a sós vízben, vagy hogyan készíthetünk otthon is ásványt magunknak.
Értesítést kérek
Műsoroldal
39. rész, 12 perc, 2020
Újabb ötlettel áll elő Dilettantusz, hogy Letíciában római kereskedők vegyék át a gallok helyét. Ezért pontozó bírák értékelik a gall üzleteket és babérkoszorúkkal minősítik azokat, amivel persze szűkmarkúan bánnak. Ciklona szeretné, ha a Féktelen falka néha komolyan venné a véleményét ezért iszik Oktondisz varázsitalából. Láthatatlanná válik és a palotában meg akarja semmisíteni az értékelő táblákat. De később még jobb ötlete támad, amivel megmenti az üzleteket.
Értesítést kérek
40. rész, 11 perc, 2020
Az erdő békés csendjét munkagépek verik fel, hogy a folyóparton strandot építsenek. Ehhez azonban Furunkulusz parancsára fákat kell kivágni. A Féktelen falka sok-sok bosszantó akciót indít a rómaiak ellen. Idefix nagyobb és erősebb szeretne lenni Oktondisz varázsitalától, azonban a hatás visszafelé sül el. Azonban kicsi az eb, de erős!
Értesítést kérek
29. rész, 12 perc, 2019
Lizzie a fejébe veszi, hogy megírja az évszázad cikkét az egyik leghíresebb banditáról, Montana Billről. A barátai szerint ez viszont nem jó ötlet, ezért megpróbálják a kislányt távoltartani a haramiától. Egészen addig, amíg rá nem jönnek, hogy Bill bizony a vonta kirablására készül.
Értesítést kérek
30. rész, 12 perc, 2019
Dopey talál egy kis keselyűt és gondoskodik róla. Szeretné, ha a barátai és a város is elfogadná a madarat, ám ez nem ilyen egyszerű! Egy vadállat, mint házikedvenc? Különös ötlet, de talán a keselyű is használható valamire.
Értesítést kérek
5. rész, 12 perc, 2016
Márton és Pelyheske csapdába esnek egy barlangban, miközben a sasok a kijárat fölött repkednek. Gorgó, Akka és a vadlúdcsapat különleges tervet eszel ki a kiszabadításukra.
Értesítést kérek
6. rész, 13 perc, 2016
Nils és Márton egy hulló csillag nyomába erednek, amit a Fekete Manó és segítője is keres. A nagy versenyfutásban azonban a csillagkő a földi kövek közé keveredik, Gorgó és Pelyheske segítsége nélkül Nils és Márton nagy bajba kerülhet.
Értesítést kérek
19. rész, 11 perc, 2019
Gigantonak fáj a foga, a kis dinók pedig szeretnének neki segíteni. Ám egy gigantoszaurusz szájába kerülni nme túl vonzó lehetőség. Szerencsére Tiny elég vicces, hogy a hatalmas dinoszauruszt nevetésre bírja, a többiek pedig segítenek neki.
Értesítést kérek
20. rész, 11 perc, 2019
Tiny és Ignaciusz tehetségkutató műsort rendeznének, ám versennyé alakul. Rocky elhatározza, hogy nyernie kell bármi áron, míg a többi dinoszaurusz is lelkesen készül. Velük ellentétben azonban Rocky nem tudja mivel lépjen fel, ám hirtelen jön az ötlet; Gigantoval együtt nem kétséges a győzelme. Vajon biztos jó ötlet ez?
Értesítést kérek
6. rész, 22 perc, 2018
Francois és Turbot kapitány egy vulkánt fedeznek fel a víz alatt miközben Yumi gazda és Goodway polgármester a közelben búvárkodnak. A Partőrség siet a segítségükre. / A gazda farmját elöntötte a víz! Ki más is segíthetne, mint a Mancs őrjárat.
Értesítést kérek
36. rész, 5 perc, 2016
Jaj ne, Zsoli elveszítette dinó bácsit. Bemennek a rendőrőrsre hátha Panda és Mókus rendőrtiszt segítenek megoldani a rejtélyt.
Értesítést kérek
37. rész, 5 perc, 2016
Peppa és barátai ma arról beszélgetnek az iskolában, hogy ki mi szeretne lenni, ha nagy lesz. A csoportban ápolónő, rendőr és még kalóz is van, de Peppának kicsit tovább tart míg kitalálja mi lesz, ha felnő.
Értesítést kérek
38. rész, 5 perc, 2016
Doktor Barnamedve meglátogatja a játszócsoportot, hogy megtanítsa a gyerekeknek, hogy mit kell tenni, ha baleset történik. Hamarosan lesz egy páciensük, akin kipróbálhatják a tanult új készségeket.
Értesítést kérek
11. rész, 11 perc, 2010
Mesénk főhőse egy kedves kis rongybaba aki igazán színes kis kompániát gyűjtött maga köré. Együtt szeretnék megismerni az igaz barátság jelentését, ezért tiszta szívből segítik egymást. Ebben az epizódban Rosie és Rongyi bújócskát játszanak, ám Rosie elfelejti megkeresni Rongyit.
Értesítést kérek
12. rész, 11 perc, 2010
Mesénk főhőse egy kedves kis rongybaba aki igazán színes kis kompániát gyűjtött maga köré. Együtt szeretnék megismerni az igaz barátság jelentését, ezért tiszta szívből segítik egymást. Ebben az epizódban Holly egy táncot készül bemutatni a barátainak. Ám a sok szökkenés és risza közben Holly elfelejti a táncot. Még szerencse, hogy barátai segítenek neki!
Értesítést kérek
36. rész, 11 perc, 2016
Zowie csinál a tornateremben egy kerékpárpályát, ahol Zou és barátai megtanulhatnak biztonságosan biciklizni.
Értesítést kérek
37. rész, 11 perc, 2016
Zou vigyáz Elzee páfrányára, míg meg nem jön a nyaralásból. Ám reggelre elszárad a növény, így Zou elmegy Nagyapával egy másik növényt vásárolni a barátjának. Vajon Elzee örülni fog az új virágnak?
Értesítést kérek
38. rész, 11 perc, 2016
Zigmund és Zoroaster vigyáznak Zinniáék boltjára míg ők elutaznak. Reggelre azonban sok hó esik és nem tudnak kimenni a boltból, mert az ajtót betemette a hó. Elkezdenek kopogni, de egy ideig senki nem hallja meg őket, míg nem váratlanul érkezik egy segítség.
Értesítést kérek
13. rész, 7 perc, 1975
Mirr-Murr a nyitott ablaknál álldogál, amikor a szobába beesik egy sapka. Rájön, hogyha a fejére teszi láthatatlanná válik...
Értesítést kérek
4. rész, 9 perc, 1970
Kukori kaviárt szeretne enni, de nagyon nehéz hozzájutni. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően azonban szerez egy dobozzal...
Értesítést kérek
6. rész, 5 perc, 2017
Tibus bohóc segít zenét szerezni Ábel és Kornél filmjéhez.
Értesítést kérek
Műsoroldal
13. rész, 5 perc, 2007
Lenny és Twiek azt szeretné tudni, honnan jönnek az álmok? A válaszért a legavatottabhoz fordulnak, a hétalvó peléhez.
Értesítést kérek
10. rész, 3 perc, 2022
Ezzel a kis dallal sok mindent megtudhatunk az igéről, a cselekvést, történést és létezést kifejező szófajról.
Értesítést kérek
Műsoroldal
26. rész, 12 perc, 2021
Pinokkió és Freeda elindulnak megmenteni Geppetto papát a cápa markából. Geppetto épp a Cápa fogfájásán próbál enyhíteni. Mikor odaérnek professzornak adják ki magukat, bekötözik a cápát, és épp próbálnának megszökni, de lebuknak. Egy ügyes csellel azonban mégis el tudnak menekülni. Mikor mindenki biztonságban van, Pinokkió felajánlja Freedanak, hogy keressék meg az apukáját.
Értesítést kérek
1. rész, 12 perc, 2021
Lina mama furfangos szomszédja, Winston, Abdult akarja felhasználni, hogy megszerezze Lina mama házát. Szerencsére Katari, a teve és a város macskáinak segítségével keresztül húzzák a rossz szomszéd számítását.
Értesítést kérek
18. rész, 23 perc
Geronimo Stilton, az ügyes és szemfüles újságíró-főszerkesztő minden friss hírt elhoz az olvasóinak. Nem csoda hát, ha gyakran bukkan rejtélyre, titokra és ilyenkor ezek nyomába ered. Izgalmas kalandjaiban barátai segítik.
Értesítést kérek
19. rész, 23 perc

20. rész, 23 perc, 2019
Heidi véletlenül kihallgat egy beszélgetést Kellerék és Mason között. Rájön, hogy az angolnak köze van a nagyapa házát romba döntő lavinához. Ricoval követik Masont a Fehér oromra, és leleplezik a titkát. Hőseinknek sok nehézség árán sikerül visszajutniuk a faluba. Még épp idejében szólnak nagyapának. Masont letartóztatják.
Értesítést kérek
21. rész, 23 perc, 2019
Keller úr súlyos balesetet szenvedett. Keller asszony szerint nagyapa szándékosan döntötte a fát a férje fejére. Theresa úgy akart bosszút állni, hogy megmérgezte a kecskék vizét, ám a vízből Rico is ivott. Hála nagymamának, Rico és a kecskék is meggyógyulnak.
Értesítést kérek
21. rész, 27 perc, 2015
Sissi Nenével együtt Lefkada szigetére utazik, hogy megtalálják Nemezist, a teknőst. Az állat az egyetlen, aki képes visszahozni Ferenc emlékeit, ám a teknős eltűnt a szigetről. Hamarosan megérkezik Ludwig, aki súlyos titkot hoz magával. Ferenc eközben rátalál Sára szerelmére - köszönhetően az elvarázsolt zsinegnek, amit a császár a csuklóján visel.
Értesítést kérek
2. rész, 28 perc, 2019
Julie-t nem mindenki fogadja tárt karokkal a Cackle Akadémián. Miss Hardbroom nyilvánvalóvá teszi, hogy nem kívánt személy, Ethel pedig minden lehetséges módon megalázza. Mildred nehezen viseli az anyja elleni támadásokat, dühében pedig olyan megoldást talál, ami nem engedélyezett a boszorkányok körében.
Értesítést kérek
10. rész, 12 perc, 2019
A gyerekek regisztrálják bácsikájukat a galaktikus társkereső oldalon, és a kedves Ecetke rögtön ki is választja őt. A nagyi mindenképp látni szeretné az új hölgyet, így ebéd randi lesz a Huckleberryn. Ecetke mindenen nevet, amit a bácsika mond. Sardine meg van győződve róla, hogy olyan mintha Kroki doki hangját hallaná.
Értesítést kérek
11. rész, 12 perc, 2019
Szuperizom és Kroki doki el akarják pusztítani a Fogkört. Sardine, Louie és a bácsikájuk a jeges bolygóra utaznak, hogy megakadályozzák az ökológiai katasztrófát.
Értesítést kérek
12. rész, 12 perc, 2019
A világűr közepén hőseink valami furcsát fedeznek fel: egy galaktikus szemétdombot. A szemetek Kroki doki és Szuperizom hajójáról érkeznek.
Értesítést kérek
14. rész, 12 perc, 2019
Pont mikor egy áramszünet éppen sötétbe borítja a Huckleberry-t, nagybácsi és a gyerekek találkoznak Amper papával, aki az univerzum legrosszabb villanyszerelője. Munkába is áll, hogy helyreállítsa a rendet, de vajon mi fog ebből kisülni?
Értesítést kérek
7. rész, 12 perc, 2022
Nagy Albert elhagyja a transzpoterét Gízában. Selma megtalálja, de mikor öcsikéjét lefényképezi vele, a baba hatalmasra nő. Mivel a kisfiú egyfolytában sír a csörgője miatt, így Selma a Szárnyalók segítségét kéri, hogy hozzanak neki egy nagyobb csörgőt. Nagy Albert hamar rájön hol hagyta el a transzporterét.
Értesítést kérek
8. rész, 12 perc, 2022
A kanadai Anri apukája le szeretné mosni fia kisautóját, de a mosóban hatalmas a sor. A Szárnyalók visznek nekik egy mosó-felszerelést, amivel segítenek a többi autót is lemosni. Mikor egy nagyon piszkos kukásautón a sor, a szappanbuborékot a maximálisra állítják, de a buboréktól Anri autója is elrepül.
Értesítést kérek
3. rész, 11 perc, 2021
Értesítést kérek
Műsoroldal
5. rész, 0 perc, 2021
A Rozmaring kunyhó pillanataiból készült rövid összeállítás.
Értesítést kérek
12. rész, 12 perc, 2018
Robin borsot tör János herceg orra alá, amikor elhiteti vele, hogy valódi sárkánytojás került a birtokába. Csak azzal nem számol, hogy Derke is komolyan veszi az esetet, és elszántan védelmébe veszi reménybeli utódját.
Értesítést kérek
13. rész, 12 perc, 2018
Notthinghamet ellepik a patkányok, és csak Robin és barátai jönnek rá, hogyan lehet ellenük védekezni. János herceg irigységében szokás szerint megpróbálja a maga javára fordítani a helyzetet.
Értesítést kérek
14. rész, 12 perc, 2018
János herceg találkozik egy vándorénekessel, aki Richardra emlékezteti. Ármányos tervet sző a trón megszerzésére, és ehhez arra kényszeríti az énekest, hogy Richard távollétében játssza a zsarnok királyt.
Értesítést kérek
2. rész, 12 perc, 2021
Pepi, a kis cirkuszi macska kötéltáncos szeretne lenni, de állandóan leesik a kötélről. Milady és barátai segítenek neki, hogy elérje álmát. Ám Pepi nem veszi tudomásul, hogy amihez tehetsége van, az a bohóckodás.
Értesítést kérek
3. rész, 12 perc, 2021
A bajszikák tűzoltósat játszanak. Momó, a kis kutyus is velük tart, de sok mindenben ügyetlenebb, mint a macskák. Ráadásul a rosszcsont Fred és barátja is gonosz viccet eszelnek ki a jámbor kutyus kárára. Szerencsére Gikszer és Fred trükje nem vállik be.
Értesítést kérek
21. rész, 11 perc, 2019
Cror és Totor nagyon mérgesek, hogy az összes csont Gigantoszaurusznak jut. Jobb lenne, ha ez a hatalmas dinoszaurusz végre elmenne, és akkor ők is jól lakhatnának. Kapóra jön nekik Marsh, aki kicsit elkeseredett, hogy nem tud a barátaival játszani, viszont jól bírja a büdi bokor virágjainak a szagát. Így Cror és Totor tervet szőnek, hogy Marsh és a büdi virágok segítségével hogyan üldözzék el Gigantot.
Értesítést kérek
22. rész, 11 perc, 2019
Bill túlságosan megnőtt, így a bújócskázás is nehezebben megy a többiekkel. A barátai nem szeretnék, ha kimaradna a játékból, ezért úgy tesznek, mintha láthatatlan lenne. Bill pedig, köszönhetően ennek az új "képességnek" sokkal bátrabb, mint eddig bármikor.
Értesítést kérek
20. rész, 23 perc
Geronimo Stilton, az ügyes és szemfüles újságíró-főszerkesztő minden friss hírt elhoz az olvasóinak. Nem csoda hát, ha gyakran bukkan rejtélyre, titokra és ilyenkor ezek nyomába ered. Izgalmas kalandjaiban barátai segítik.
Értesítést kérek
21. rész, 23 perc

7. rész, 12 perc, 2016
A vadlúdcsapat a tornádó elől egy fakunyhóba menekül. Nils hiába kérleli Akkát, a csapat nem megy át időben a kőből épült világítótoronyba. Akka tanulva a hibájából átadja Nilsnek a vezetést.
Értesítést kérek
8. rész, 13 perc, 2016
Akka a hágó előtt megsérül, a csapatnak nélküle kell átkelni a hegyen. Akka Gorgót nevezi ki vezérnek, hozzá kerül a "vezérszárny", ás a madár csődöt mond. A "vezérszárny" Mártonhoz kerül, aki Nils utasításait követi. Ám ezzel sem jár jól a csapat!
Értesítést kérek
22. rész, 26 perc, 2015
Sissi visszaindul Bécsbe, ám egy rossz döntésnek köszönhetően, egy kalózhajóra száll fel, ami hatalmas viharba keveredik. Ludwig és Sissi egy lakatlan szigeten térnek magukhoz. Közben megérkezik a császári udvarba az emlékbuborék, Ferenc pedig újra emlékezni kezd. Zsófiának gonosz tervei vannak, szeretné megszerezni a császári címet.
Értesítést kérek
9. rész, 12 perc, 2022
Jettnek a 300. küldetése következik, ami után felkerül a Szárnyalók dicsőségfalára. Mikor bemennek a dicsőségcsarnokba, Jett észreveszi Tinot, a réges-régen élt legnagyszerűbb Szárnyalót, akinek egy küldetés során veszett nyoma. Közben Aranyfiú is arról álmodik, hogy felkerül a dicsőségfalra, így Jettel együtt s is elmegy a küldetésre. Grönlandra vezet az útjuk, mert egy nagy jéghegy úszott Erikék házának közelébe, aminek van valami a belsejében. Aranyfiú nem hagyja, hogy Jett jöjjön rá mi is van benne, így elkezdi vontatni a jéghegyet.
Értesítést kérek
10. rész, 12 perc, 2022
Rájönnek egy dínó van a jéghegy belsejében, akit mikor kiszabadítanak nagyon mérges lesz, és Erikkel együtt egy hegy tetejére repül. Sky az összes Szárnyalót Grönlandra küldi, hogy segítsenek a helyzetet megoldani. A végén rájönnek, hogy a különleges dínó nem más, mint Tino.
Értesítést kérek
31. rész, 12 perc, 2019
Billy ártatlannak induló órai munkájából nagy felfordulás lesz. Arra készül, hogy egyszer a vadnyugat leghíresebb banditája legyen, ezért előre elkészít magának egy körözési plakátot. Ám ezt nem nézi jó szemmel sem Miss Pencil, se Montana Bill. Utóbbitól viszont kénytelenek megvédeni őt a többiek.
Értesítést kérek
32. rész, 12 perc, 2019
Joanne egy keleti parti iskolába készül,a miről azt gondolja, hogy biztos nagyon előkelő ás elegáns. A kislány szeretne erre felkészülni, ezért megpróbálja utánozni az ottani szokásokat, beszédmódot és viselkedést. Bár a többiek nem értik, miért rajong ennyire a keleti partért, segítenek neki ebben. hogy végül bebizonyítsák, bizony a nyugati part sokkal szórakoztatóbb.
Értesítést kérek
197. rész, 10 perc
Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába.
műsorvezetők: Góczán Panni, Göröncséri Virág, Gyarmati Erik, Korcsog Laura, Pataky Szabolcs
Értesítést kérek
Műsoroldal
1. rész, 11 perc, 2020
Tomi azt gondolja, hogy a húga egy UFO. A szomszéd kisfiú, Dani segítségével felkeresik Géza bácsit, a szomszédot, hogy segítsen nekik visszavinni az UFO-t oda, ahonnan jött.
Értesítést kérek
Műsoroldal
1. rész, 2 perc, 2023
Dallamos, lüktető, szórakoztató hangszerbemutató gyerekeknek.
Ebben a részben a legnagyobb, és legmélyebb hangú rézfúvóssal, a tubával ismerkedhetünk meg.
Értesítést kérek
Műsoroldal
67. rész, 26 perc, 2023
Zenei hírek, kulisszatitkok és exkluzív interjúk. Ez vár rátok hétköznapokon este a Petőfin. Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán és Youtube csatornáján!
Értesítést kérek
Műsoroldal
6. rész, 26 perc
Értesítést kérek
Műsoroldal
27. rész, 50 perc
Popovics György, a versmegzenésítéseiről ismert Kávészünet együttes énekese nemrég Edenfoals néven elindította szólóprojektjét. Nagy költőink versei után most saját szövegeit is megszólaltatja. Az új dalok élményvilága igen gazdag, dalszövegei kárpátaljai gyökereiről, a hazaszeretetről és az összetartás fontosságáról is szólnak.
Értesítést kérek
Műsoroldal
5. rész, 60 perc, 2019
A csók után Lenu hatalmasat csalódott mind barátnőjében, mind Ninoban, de nem ad hangot neki. Sőt, ő az aki falazni kényszerül a szerelmeseknek. Pinuccia megijedve saját érzéseitől hazamenekül, Lila viszont élvezettel veti bele magát a viszonyba. Lenu közömbös beletörődéssel adja át magát Donato Sarratorenak.
Értesítést kérek
Műsoroldal
27. rész, 49 perc
Az egykori XTC- és Shriekback-billentyűs Barry Andrews fia, Finn Andrews eredetileg festőnek készült, de az Új-Zélandon eltöltött évek során inkább a helyi folk-pop színtér felé fordult az érdeklődése, ami megmaradt azután is, hogy 18 éves korában visszatért Londonba. Itt alakította meg a Veils első formációját, és szerencséjére összeakadt a brit producer-zsenivel, a Rough Trade-et igazgató Geoff Travis-szel. Hosszú és viharos alkotói munka után készült el az első lemez, amit a kritika nagyon jól fogadott, és úgy tűnt, hogy a Veils a Rough Trade akkori két gitárpop-sikersztorija, a Strokes és a Libertines nyomába ér. Ezt a remek anyagot láthatjuk-hallhatjuk ezúttal a kitűnő The Veils előadásában.
Értesítést kérek
Műsoroldal
M3
1. rész, 28 perc, 1993
Amőba címen indult útjára az a fiataloknak készült ismeretterjesztő műsor, amely számos természettudományos kérdés megvitatása mellett alkalmanként a kilencvenes években még gyermekcipőben járó informatika világába is elkalauzolja a nézőket. A mai műsorban az emberré válás evolúciós történetét ismerhetjük meg.
Értesítést kérek
4. rész, 26 perc, 2001
Bemutatjuk egy fiatal építész első családi házát, amelyet testvérének tervezett; hagyománytisztelő, a környezetükkel harmóniába simuló „hajlított" házakat, amelyeket egy Őrségbe települt építész tervezett; majd egy Érden álló családi otthont, amelynek formáját a telken álló öreg tölgy és a kút határozta meg.
Értesítést kérek
29. rész, 30 perc
Molnár Margit főzőműsorának mai különleges vendége a Sandokan televíziós sorozat főszereplője, Kabir Bedi, így indiai ételeket ismerhetünk meg.
Értesítést kérek
2. rész, 29 perc, 1979
A 70-es évek tanyavilágát mutatja be a sorozat, melynek epizódja a tanyasi élet hétköznapjaiba nyújt betekintést, ahol a legközelebbi bolt is több kilométerre van. A filmből kiderül, hogy mire van a legnagyobb szükségük a tanyasiaknak, és mi az, ami a villany bevezetésével szükségessé vált, valamint, hogy az út mentére kihelyezett postaládák a postás vagy a tanyasiak életét könnyítették-e meg?
Értesítést kérek
3. rész, 50 perc, 1981
A '80-as évek sikeres műsorában elismert színészek, énekesek, zenészek és táncosok neveznek meg egy fiatal tehetséget, akiben fiatalkori önmagukat látják. A mai adásban a Nagy testvérpárt, Neményi Lilit, Kállai Ferencet, Tabányi Mihályt és Baksay Árpádot láthatják.
Értesítést kérek
2. rész, 7 perc, 1994
Az utcán keresgélő Kék egeret a macskák játéknak nézik. Az egérke a félelemtől a falhoz lapul. Szerencséjére egy másik egér - Bőrkerág - a farkánál fogva berántja az egérlyukba, mert spárgának nézi...
Értesítést kérek
166. rész, 24 perc, 1995
Közeledik Kövérék huszadik házassági évfordulója. Vili kedves ajándékkal szeretné meglepni őket, ezért elszegődik néhány napra a filmgyárba motoros futárnak. Szépné és Hajnalka különös, névtelen levelet talál az üzlet ajtaja előtt. A zsaroló közli, hogy a házat körülvették, ha estig nem kapja meg az árut, mindenki meghal. A vizet megmérgezték, a telefon pedig tárcsázásra robban...
Értesítést kérek
3. rész, 23 perc, 1994
A kislány édesapja megszervezi a család átcsempészését a határon, a kamionsofőr azonban csomagjaikkal együtt irataikat is ellopja. Így aztán amikor az osztrák határon elkapják őket, nem tudják igazolni, hogy nem gazdasági menekültek.
Értesítést kérek
11. rész, 88 perc, 1997
Szeged, 1997. november 16., Férfi kézilabda-mérkőzés - City-Kupa: Pick-Szeged - PSG Handball, a kommentátor Ágai Kis András.
Értesítést kérek
5. rész, 20 perc
A műsor irodalmi hősei a fehér nyuszi, a bárány és a farkas - róluk szól a fabula, de az egymással bánás tükrében mégis főleg az emberről...
Értesítést kérek
21. rész, 30 perc, 2000
A film bemutatja a korondi Józsa család két tagját. Az apa, Józsa János messze földön híres fazekasmester, lánya, Judit már Budapesten él, lelki ihletésű agyagszobrokat, kisplasztikákat készít a szülőföldje motívumvilágából. Két nemzedék, két népművész, őket mutatja be a film.
Értesítést kérek
5. rész, 60 perc, 1993
Vitray Tamás műsorában kivételes és elgondolkodtató emberi sorsok és történetek elevenednek meg a '70-es és '80-as évekből. A mai adásban megismerhetik Dimitri Arapis görög autodidakta zeneszerzőt, Várkonyi Józsefné együttesét, a Csepeli szájharmonikásokat, egy nyitott gerinccel született kisbabát és családját, valamint interjút láthatnak Marton Éva operaénekessel és Demjén Ferenccel is.
Értesítést kérek
60 perc, 1992
Két egymást követő napon adott teltházas koncertet a Bonanza Banzai 1992 novemberében a Budapest Sportcsarnokban. Ebből láthatunk most egy válogatást.

3. rész, 29 perc, 1993
Amőba címen indult útjára az a fiataloknak készült ismeretterjesztő műsor, amelyben számos természettudományos kérdés megvitatása mellett alkalmanként a kilencvenes években még gyermekcipőben járó informatika világába is elkalauzolja a nézőket. Milyen okok vezettek népességrobbanáshoz a múltban? Van-e túlnépesedés a növény- és az állatvilágban? A mai epizódból számos ehhez hasonló izgalmas kérdésre kapunk választ.
Értesítést kérek
3. rész, 36 perc, 1985
Barangolásaink során bepillantunk a Bakony sűrű erdejébe, megnézzük Zirc és Veszprém nevezetességeit, hogy élnek-e még a régi mesterségek. Kutatjuk a Balaton-felvidék várait, legendáit, valamint a Festetics család szerepét a művelődéstörténetben.
Értesítést kérek
4. rész, 49 perc, 1977
Az 1977-ben készült hétrészes Focisuli negyedik adásában a szabályos szerelésekről és a kapusmozgásokról lesz szó. Az ifjú sportolóknak olyan legendás labdarúgók adnak tanácsokat, mint Mátrai Sándor, Grosics Gyula és Gujdár Sándor.
Értesítést kérek
24. rész, 26 perc, 2003
Anyanyelvi műsor. Balázs Géza és Grétsy László műsora. Nyelvi portya - Nyelvészlelet - Tájék-játék.
Értesítést kérek
29. rész, 51 perc, 2000
Vidorka professzor, a két lábon járó hülyeséggyűjtemény ezúttal is alaposan megmozgatja a nézők rekeszizmait.
Értesítést kérek
3. rész, 7 perc, 1994
Kék egér magányos, no meg a gyomra is korog. Bátortalanul a verebektől kér enni, de kiflicsücsök helyett csőrözést kap és a váratlanul megjelenő macskák elől is menekülnie kell. Amikor visszamennek Bőrkerággal a kiflihez, a verebek elzavarják. A két egér evés helyett egy megfordított dinnyehéjon kezd hintázni.
Értesítést kérek
167. rész, 25 perc, 1995
Megszűnik a Szép ABC, a helyén Szép kávéház nyílik. Az üzemeltetésről azonban mindenkinek más elképzelése van, ki-ki újabb ötlettel áll elő. Ha nehezen is, de végül sikerül megegyeznie a családtagoknak, és mindenkit a kávéház megnyitásával kapcsolatos feladatok foglalnak le; az ikrek étlapot írnak, Nagypapa újságtartót szerez, Nagymama pedig munkaruhát varr.
Értesítést kérek
3. rész, 51 perc
A költőt 1929-ben a balatonlellei szanatóriumban kezelik. Nemsokára megismerkedik Szántó Judittal egy munkásgyűlésen. Kapcsolatuk egy rövid időre kiegyensúlyozottá teszi József Attilát, de a pártból való kizárása és a „Nagyon fáj” c. verskötetének sikertelensége ismét megfosztja derűlátásától.
Értesítést kérek
94 perc, 1980
Glumov, a sikeres előmenetel elérésében rendkívül tehetséges fiatalember története elevenedik meg előttünk Osztrovszkij szellemes történetében. Hogyan csináljunk karriert? Hogyan vegyünk el gazdag lányt feleségül? Hogyan találjunk tehetős pártfogókat? És egyáltalán, hogyan intézzük azt, hogy minden úgy alakuljon, ahogyan elterveztük? Minden Glumov terve szerint alakul, csupán egy hiba csúszik a számításba: a fiatalember elveszti titkos feljegyzéseit tartalmazó naplóját...
Értesítést kérek
6. rész, 28 perc
Ha elolvassuk az alcímet visszafelé, mindjárt kiderül, hogy ez alkalommal témánk a tükör. A tükör, amelyben mindent megfordítva látunk. Kiderül az is, hogy úgy ahogy mások láthatnak minket, soha nem láthatjuk magunkat, és ha arra vágyunk, hogy a végtelen térben érezzük magunkat, nem kell más, mint két egymással szemben álló tükör.
Értesítést kérek
22. rész, 30 perc, 2000
A XVIII. században Németországból Magyarországra települt Entz család négy akadémikust adott a magyar tudománynak. A család magyarországi és erdélyi történetét elevenítik fel a kérdező előtt a ma élő generáció képviselői.
Értesítést kérek
5. rész, 26 perc
Ez a 7 részes sorozat az írást teszi meg főszereplőjévé, aminek sorsát ugyanúgy végigkísérhetjük, akárcsak egy regényben. A magyar írásbeliség alakulásának átfogó vizsgálata a rovásírástól kezdve a 2000-es években zajló tendenciákig vezet minket. A mai epizódban az első magyar nyelvű nyomtatott könyvekkel és a magyar helyesírás kialakulásának kezdeteivel ismerkedhetünk meg.
Értesítést kérek
5. rész, 17 perc, 1974
A látvány és a róla alkotott kép összefüggő, mégis különböző dolog. A konkrét látvány az egyik ember számára közömbös, míg a másikban gondolatokat ihlető élmény, új tudás forrása lehet.
Értesítést kérek
37. rész, 1 perc, 1989
Dixi a hentesboltban vásárol. Az eladó legnagyobb megdöbbenésére azonban nem sonkát, mint mindenki más...
Értesítést kérek
M4 Sport
146. rész, 50 perc
Értesítést kérek
Műsoroldal
146. rész, 55 perc
Értesítést kérek
Műsoroldal
18. rész, 33 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
18. rész, 36 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
18. rész, 31 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
39. rész, 12 perc
Értesítést kérek
Műsoroldal
20. rész, 26 perc
Értesítést kérek
121. rész, 4 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
9. rész, 0 perc
Értesítést kérek
Műsoroldal
2. rész, 0 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
18. rész, 39 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
12. rész, 29 perc, 2023
Értesítést kérek
12. rész, 32 perc, 2023
Értesítést kérek
746. rész, 26 perc, 2023
Élő műsor
Értesítést kérek
Műsoroldal
151. rész, 53 perc
Értesítést kérek
Műsoroldal
151. rész, 49 perc
Értesítést kérek
Műsoroldal
10. rész, 26 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
747. rész, 10 perc, 2023
Élő műsor
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 1 perc
Értesítést kérek
10. rész, 12 perc
Értesítést kérek
Műsoroldal
24. rész, 23 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
150. rész, 52 perc
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 1 perc
Értesítést kérek
150. rész, 52 perc
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 1 perc
Értesítést kérek
74. rész, 45 perc, 2023
Értesítést kérek
276. rész, 1 perc
Értesítést kérek
20. rész, 12 perc
Értesítést kérek
4. rész, 26 perc, 2023
Értesítést kérek
27. rész, 52 perc
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 1 perc
Értesítést kérek
25. rész, 52 perc
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 1 perc
Értesítést kérek
40. rész, 26 perc
Értesítést kérek
Műsoroldal
748. rész, 9 perc, 2023
Élő műsor
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 1 perc
Értesítést kérek
22. rész, 52 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
39. rész, 1 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
148. rész, 52 perc
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 1 perc
Értesítést kérek
148. rész, 51 perc
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 1 perc
Értesítést kérek
272. rész, 38 perc
Értesítést kérek
Műsoroldal
24. rész, 50 perc
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 1 perc
Értesítést kérek
24. rész, 5 perc
Értesítést kérek
Műsoroldal
24. rész, 61 perc
Értesítést kérek
Műsoroldal
275. rész, 7 perc
Értesítést kérek
21. rész, 25 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
1. rész, 52 perc, 2023
Értesítést kérek
M5
4. rész, 52 perc, 1999
Helenát kiszabadítják, de máris menekülniük kell a tatárok elől, ráadásul a török sereg is támadást indít. A lengyelek azonban hősiesen küzdenek és győzelmet aratnak. Jeremi herceg csapatainak az élén Jan áll, akinek sikerül eljutnia a királyhoz, hogy segítséget kérjen a túlerővel szemben. Jan itt talál rá Helenára. Most már semmi nem állhat boldogságuk útjába.
Értesítést kérek
275. rész, 9 perc, 2023
Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
Értesítést kérek
Műsoroldal
136. rész, 40 perc, 2023
Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik.
Értesítést kérek
Műsoroldal
142. rész, 52 perc
Értesítést kérek
Műsoroldal
85 perc, 1949
Rédey Lajos egyetemi hallgató egyetlen zakóját az egyik szobatársa zálogba vágta. De sajnos a zakó zsebében ott lapul egyetemi csoporttársa, és egyben szerelme, a bájos Gohrmann Kitty karkötője, ami olaszórán, csókolódzás közben véletlenül kikapcsolódott. Lajosnak záros határidőn belül vissza kell szereznie a karkötőt, de nincs mit felvennie, mert ugye a zakója a zaciban. Ezért aztán kénytelen-kelletlen bele kell bújnia háziasszonya bátyjának használaton kívüli díszmagyarjába, s ez a "jelmez" különös kalandokba keveri…
Értesítést kérek
27. rész, 26 perc
Ebben az adásunkban egészen rendhagyó hangszereket mutatunk be nézőinknek, rávilágítva ezzel arra, hogy egy igazi muzsikus bármilyen keze ügyébe akadó eszközzel képes igazi zenét teremteni.
Értesítést kérek
Műsoroldal
2. rész, 26 perc, 2020
A Történelem és irodalom mindenkinek című műsor szombaton délutánonként jelentkezik az M5-ön. Tőkéczki László halála utána a műsor címe változatlan marad az iránta való tiszteletből. A műsorban Takaró Mihály és Tőkéczki László tanítványai, tisztelői is megjelennek a műsor vendégeiként. Adásunk a Kodály-módszerrel foglalkozik. Megidézésre kerül a Kodály Zoltán élete, módszerének kialakulása és hatása a magyar kulturális életben. A stúdióban Takaró Mihály irodalomtörténész beszélget meghívott vendégével.
Értesítést kérek
Műsoroldal
196. rész, 26 perc, 2023
Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.
Értesítést kérek
Műsoroldal
53. rész, 26 perc, 2018
Ismeretterjesztő sorozat a hazai tudományos élet kiválóságaival, a természettudomány, az élettudományok vagy a humán tudományok magyar szakértőitől.
Értesítést kérek
Műsoroldal
5. rész, 27 perc, 2018
Ismeretterjesztő sorozat a hazai tudományos élet kiválóságaival, a természettudomány, az élettudományok vagy a humán tudományok magyar szakértőitől.
Értesítést kérek
Műsoroldal
136. rész, 40 perc, 2023
Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik.
Értesítést kérek
Műsoroldal
275. rész, 9 perc, 2023
Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
Értesítést kérek
Műsoroldal
142. rész, 52 perc
Értesítést kérek
Műsoroldal
20. rész, 51 perc, 2019
Operatőr: Ágoston Gábor. Rendező: Osskó Judit
Jankovics Tibor munkái egyaránt megtalálhatók Magyarországon, Erdélyben és Németországban. A portréfilm sorra veszi legnevesebb munkáit, s megszólalnak benne pályatársak, barátok is.
Értesítést kérek
Műsoroldal
80. rész, 25 perc, 2019
Miközben Jagelló Ulászló király a Lovagrenddel közös határát szeretné megerősíteni, Wojciech atyát megtámadják. A holdokló utolsó kérése, hogy bocsássanak meg az elkövetőnek, és legyen béke. Eufémia Vilnóba érkezik, hogy részt vegyen az öccse esküvőjén, és közben férje hibáját is próbálja rendbe hozni. Hedvig királynő és kísérete lassan halad Ruténia felé, addig is Erzsébet udvarhölgy rájön, hogy szereti a vajdát, aki összeszedi bátorságát és megkéri végre a magyar udvarhölgy kezét.
Értesítést kérek
Műsoroldal
81. rész, 25 perc, 2020
Hedvig királynő harc nélkül csatolja vissza a lengyel koronához a ruténiai városokat, ám Halicsban ellenállással kell számolnia. Eközben Budán Luxemburgi Zsigmond koronázására készülődnek. Vitautas már nem csak Trakájt, de egész Litvániát szeretné megszerezni, ezért tovább folytatja ármánykodását a Lovagrenddel.
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 1 perc
Értesítést kérek
3. rész, 48 perc, 2017
A Burgenland-i Seewinkel a Fertő-tó keleti partján, Magyarország határában terül el, a régóta fennálló elszigeteltsége, figyelemreméltó mocsaras területei, sós tavai, az alkalmazkodó növényzet és biodiverzitás miatt ez a terület konyhai és táji szempontból is egyedülálló. Judith Beck borász a biodinamikai irányelvek szerint alakította át pincészetét. Manfred Haider és Ike Hoditz természet- és tájkalauzok tisztelettel ötvözik a látogatók kíváncsiságát, mely az itt élő állatok lakókörnyezetére irányul. A régió autentikus ízeit Josef és Markus Lentsch szolgálja fel a "Gasthof zur Dankkeit"-ban. Az apa-fiú csapat nagyon jól ismeri a burgenlandi konyhát.
Értesítést kérek
1. rész, 47 perc, 2014
Denise Keller a félig német, félig szingapúri származású modell elindul Kínába, hogy visszatérjen a gyökereihez és felfedezze saját indentitását. Közel tíz kínai tartományt jár végig, amely különböző kínai tájakon és egyedülálló etnikai kultúrákon keresztül mutatja be a nemzetközi közönség számára népet, országuk fejlődését és az ott élők vitalitását.
Fucsienben, azonnal otthon érzi magát a hakkák közösségi otthonában. Sanghajban, megismerkedik a kínai divat 5 szimbolikus pontjával. Santungban, felkeresi Kína leghíresebb filozófusának vérvonalát, aki nagyon büszke rá, hogy Konfuciusz leszármazottja. Megtekinti a hagyományos technológiák évszázadokon átívelő továbbadását, végül meglátogatja Kuangtungot, ahol az étel és a család a világ legösszetartóbb erejének bizonyul.
Értesítést kérek
10. rész, 52 perc, 2017
Oroszország a világ legnagyobb országa, mely számtalan fantasztikus, sokáig a külvilág elől elzárt kincset rejt. E kincsek közé ezúttal olyan csodálatos értékek is bekerültek, melyek a titokzatos, és szépséges orosz lélek tükrözői: a kultúra, a balett, a vallás, építészetéből pedig a középkori kolostor építészetet, és a moszkvai metró titkait is megismerhetjük.
Értesítést kérek
276. rész, 1 perc
Értesítést kérek
81 perc, 1947
A háború a falvak életét is feldúlta. A férfiak távollétében a földeken az asszonyok és az öregek végeztek minden munkát. Az orosz hadifogságból hazatért Ferenc a szomszéd tanyán találja meg a kisfiát, akit édesanyja halála óta a férfi földije és katonatársa, Rókus családja nevelt. Most tőle tudják meg a szomorú hírt: együtt szöktek meg a fogságból, de Rókus útközben meghalt. Ferenc és Rókus özvegye, Etel lassan, szemérmes tartózkodással összemelegszenek. Boldogságuk azonban nem lehet tartós, mert a férfi szörnyű titkot őriz a szívében...
A film Móra Ferenc művéből készült.
Értesítést kérek
4. rész, 3 perc, 2023
Egy ünnepi színlap, amit selyemre nyomtak, ajándékul. Jászai Mari nem csak színművészetből, hanem emberségből is jeles volt, segített, jótékonykodott ahol tudott. Egy ilyen alkalomra pedig emlékül selyemszínlapot nyomtattak számára.
Értesítést kérek
20. rész, 27 perc, 2023
Nemcsak a Hazajáró végtelen útja indult a Magas-Tátrából, de a szervezett magyar turistaság is. Éppen 150. születésnapját ünnepli a Magyarországi Kárpát Egyesület, ami remek alkalmat nyújt, hogy visszatérjünk a Kárpátok legmagasabb hegyormai közé, s együtt ünnepeljünk a világ hetedik, s hazánk első turista szervezetével. Mert Trianon és a kommunista feloszlatás megszakították ugyan az egyesület működését és tátrai kapcsolódását, de az utódok újult erővel éltetik tovább az alapítók eszményeit idefent, a „haza legmagasabb oltárán.”
Értesítést kérek
Műsoroldal
40. rész, 26 perc, 2023
I. Jakab, Anglia királya szerint a dohányzás: „förtelmes a szemnek, undort keltő az orrnak, ártalmas a fejnek, veszedelmes a tüdőnek, és a bűzös, fekete füst leginkább a pokol feneketlen bugyrából felszálló szörnyű kipárálláshoz hasonlít.” A trafiktól Rákóczi pipájáig - dohánytörténelem a Magyar Krónikában.
Értesítést kérek
Műsoroldal
82. rész, 25 perc, 2020
Litvániában erőszakkal keresztelik a litvánokat, akik már gyűlölettel beszélnek Jagellóról. Ragana, aki egész életében szeretné a nagyfejedelmet óvni, segít neki visszaszerezni alattvalói bizalmát. Halics már több mint egy hete ellenáll Spytek és a lengyelek ostromának. Az elfáradt ostromlók már nem bírják soká, amikor megérkezik Vitautas fejedelem Ulászló megbízásából, hogy litván katonáinak élén bevegye a várost.
Értesítést kérek
Műsoroldal
83. rész, 25 perc, 2020
Ulászló, az opolei herceg lepaktál a cseh királlyal, Hedviget és II. Ulászlót akarja megfosztani a lengyel koronától. Vitatutas is ezért ármánykodik, és a Lovagrenddel szervezkedik. Azt azonban szeretné elhallgatni a nagymester előtt, hogy lányát a moszkvai nagyfejedelem fiával akarja összeházasítani. Wojciech atya emlékmiséjén, ahol a király először imádkozza el nyilvánosan a litvánra fordított Miatyánkot..., csoda történik.
Értesítést kérek
Műsoroldal
197. rész, 26 perc, 2023
Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.
Értesítést kérek
Műsoroldal
93. rész, 2 perc, 2023
Petőfi Sándor A magyar nemes című versét Molnár László adja elő.
Értesítést kérek
Műsoroldal
137. rész, 40 perc, 2023
Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik.
Értesítést kérek
Műsoroldal
276. rész, 10 perc, 2023
Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
Értesítést kérek
Műsoroldal
50 perc, 2019
Furcsa lakótársak, szokatlan párosok, és veszélyes viszonyok. Az élet tele van meglepő kapcsolatokkal, méghozzá a létező legkülönfélébb lények között. Legyen szó láthatatlan támadókról, vagy segítő felekről, ékés együttélésről vagy esküdt ellenségekről. A természetben meghökkentő és bámulatos szövetségek köttetnek.
Értesítést kérek
58. rész, 3 perc
Értesítést kérek
143. rész, 52 perc
Értesítést kérek
Műsoroldal
68 perc, 2023
Titkok, múmiák, kalandok, Vác. A Fehérek templomának falait munkások renoválják, amikor egyszer csak beomlik a fal. A tátongó lyukon keresztül egy ódon lépcsőn át a titkok kamrájába vezet az út. A helyi plébános és a muzeológusok mernek csak lemenni a rég elfeledett kriptába, ahol 264 poros és pókhálós koporsót rejt a mélység. A legnagyobb megdöbbenést az okozza, amikor kinyitják a koporsókat és nem csontvázakat, hanem múmiákat találnak. Díszes ruhákban, csipkés szemfedővel csecsemőket, nőket, férfiakat. A történet itt válik fikcióvá. A kutatók kalandos történetekbe keverednek, a film nézői pedig hol a XVIII. századi Vácott, hol pedig a XXI. században találják magukat. A Memento mori kalandfilmben a nagy volumenű díszletek, jelmezek és fikciós elemek elvarázsolnak minket a rejtélyes Vác történelmébe.
Értesítést kérek
71 perc
Joseph Haydn munkássága az egyetemes kultúra szempontjából korszakalkotó jelentőségű. Büszkék lehetünk arra, hogy művészetét a tágan értelmezett magyar kultúra részének tekinthetjük, hiszen élete jelentős részét rezidenciális muzsikusként az Esterházy hercegi család szolgálatában töltötte, és megannyi kéziratát őrzi az Országos Széchényi Könyvtár. 1982-ben Haydn 250. születésnapját ünnepelte a nemzetközi zenei világ, természetes, hogy hazánk egyik legjelentősebb koncerttermében, a Zeneakadémia Nagytermében a géniusz nagysikerű opus magnuma - Az évszakok c. opratóriuma - csendült fel. A zenekar gyönyörű természeti képeket fest, a szereplők mély átéléssel énekelnek a paraszti munka szépségeiről, a tikkasztó hőségről, a nyári égiháborúról, a szüreti örömökről... A Magyar Állami Hangversenyzenekart és a Budapesti Kórust Ferencsik János vezényelte, közreműködött: Pászthy Júlia, Korondi György, Gregor József, és Margittay Sándor.
Értesítést kérek
60 perc

Duna World
7. rész, 26 perc, 2012
A Hagyaték a magyar szellemi kulturális örökség átörökítésén munkálkodik. Leporolja a magyar múlt szellemi hagyatékának egy-egy darabkájáról a modern korokban rárakódott szennyeződéseket, hogy azok újra a maguk fényességében ragyogjanak. Ezek a mozaikdarabkák – épületek, tárgyak, könyvek, emlékek, történetek, tájak, gondolatok és mindenekelőtt az azokat alkotó és alakító szellemek – képernyőre kerülnek, hogy végül a soha el nem évülő egyetemes magyar szellemtörténet egészévé, a megújuló magyar hagyománnyá álljanak össze a nézők lelkében.
Értesítést kérek
Műsoroldal
63. rész, 2 perc, 2017
Radnóti Miklós Trisztánnal ültem című versét Bakos Kiss Gábor adja elő.
Értesítést kérek
Műsoroldal
196. rész, 10 perc
Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába.
műsorvezetők: Góczán Panni, Göröncséri Virág, Gyarmati Erik, Korcsog Laura, Pataky Szabolcs
Értesítést kérek
Műsoroldal
1. rész, 6 perc, 2020
Fizikai oktató sorozat gyerekeknek.
Értesítést kérek
Műsoroldal
2. rész, 4 perc, 2020
Fizikai oktató sorozat gyerekeknek.
Értesítést kérek
Műsoroldal
2 perc, 2019
Értesítést kérek
275. rész, 15 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
1317. rész, 1 perc, 2023
Értesítést kérek
275. rész, 3 perc, 2023
Értesítést kérek
Műsoroldal
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.