A Vérmezőtől a győri csatatérig, a Budai vártól az ürömi pravoszláv kápolnáig, a fertődi gloriette-től a Magyar Nemzeti Múzeumig, az Alcsúti Arborétumtól a nádori kriptáig vezetnek filmes sétáink, melyekben Csorba László történészprofesszor mesél József nádorról és családjáról, tetteik fontosságáról és szerepéről Magyarország történetében.
A rövidfilmes epizódok kultúrtörténeti érdekességeket és elgondolkodtató történelmi összefüggéseket tárnak fel ebből a gazdag, ráadásul a mai nemzettudatból jobbára kiesett örökségből.
A nádort toleráns és empatikus egyénisége fogékonnyá tette a jótékonysági cselekvésre. Így örömmel támogatta második felesége, az Anhalt-Bernburg-Schaumburg-Hoym házból származó Hermina hercegnőt, aki szenvedélyes hivatásának tekintette a szegényekről és a betegekről való gondoskodást. Ugyanezt az életeszményt követte harmadik felesége, Mária Dorottya württembergtecki hercegnő is, így nem csupán a főherceg érzelmi és szellemi társa lett, de a jótékonykodási tevékenység folytatásával és megújításával aktívan segítette férje közéleti céljainak megvalósulását, többek között a Vakok Iskolája és a Fiúárvaház létrejöttét is.
A Vakok Iskolájának alapítását megelőzően, 1825-körül hazánkban is meggyökeresedett az a felismerés, hogy a vak gyermekek oktathatók, nevelhetők, képezhetők, ezért idehaza is szükséges egy erre alkalmas intézet létrehozása. A szervezkedés élére József nádor és családja állt. 1827 tavaszán Pesten, az Üllői úton, bérelt helyiségekben indult el kezdetben a Vakok Iskolája, majd a Terézvárosba költöztek a tanulók, de komolyabb ingatlanra csak az 1838. évi nagy pesti árvíz után tettek szert. Ezen a telken máig is áll pompás szecessziós palotájuk, melynek impozáns Nádor-termében egy nagyszabású, színes üvegablak-kompozíció idézi fel József nádor pártfogói tevékenységének emlékét.
Pest város tanácsa 1837-ben felhívást intézett polgáraihoz, melyben amellett, hogy kifejezte örömét József nádor súlyos betegségből való felgyógyulása miatt, árvaház létesítésére adományok felajánlását kérte. A Josephinum épületét a nádor kedvenc építésze, Pollack Mihály is jótékonyságból tervezte. Az alapkőletétel ünnepségét 1841 júniusában rendezték, amelyen gyermekeivel részt vett a nádor felesége, Mária Dorottya főhercegné is. Az otthonban a századfordulón már nagyjából 150 fiú lakott, akik az elemi iskolai ismeretek elsajátítása után különböző mesterségeket tanulhattak. Az intézmény 1945 után, a szegénygondozás teljes államosításával szűnt meg, illetve alakult át. Az Üllői út alatt futó metróvonal építésével járó földmozgások később annyira megrongálták az eredeti építményt, hogy 1980-ban a főváros elbontotta az Üllői útra néző szárnyat, így ma már csak az épület egyik fele áll.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.