Részvételi Feltételek

„Magyarország Szépe – Miss World Hungary 2024” című produkcióhoz kapcsolódóan

a Digital Minds Kft. és a Telekom New Média Zrt. által szervezett

SMS szavazás leírása és szabályai

  1. ALAPFOGALMAK:

„Magyarország Szépe – Miss World Hungary 2024” szavazás

A 2024. június 16-ától 2024. június 23-ig alapdíjas SMS alapú szolgáltatás: szavazásMagyarország Szépe – Miss World Hungary 2024”. A szolgáltatás lényege, hogy a szavazás keretében a résztvevők kódok segítségével SMS-ben szavazhatnak azokra a versenyzőkre, akik elnyerik tetszésüket. A legtöbb szavazatot kapott versenyző nyeri a közönségdíjat. Az érvényesen leadott szavazatok után a résztvevő részt vesz a nyeremények kisorsolásában.

A Magyarország Szépe – Miss World Hungary 2024 szavazás szolgáltatás (a továbbiakban: szavazás) szervezője a Digital Minds Kft. és a Telekom New Media Zrt. (a továbbiakban: TNM).

Résztvevők

Az alapdíjas SMS szavazást igénybe vevő személyeket a későbbiekben résztvevőként definiáljuk.

  1. A SZOLGÁLTATÁS LEÍRÁSA:
  2. A szavazás általános bemutatása:

A Duna TV csatorna által sugárzott Magyarország Szépe – Miss World Hungary 2024 műsorhoz kapcsolódó szavazás szolgáltatás célja, hogy a résztvevők szavazatukkal a számukra legszimpatikusabb versenyzőt hozzá segítsék “Magyarország Szépe – Miss World Hungary 2024 közönségdíjának megnyeréséhez. A szavazatok által kialakult sorrend megállapítása a résztvevők által leadott szavazatok számának összesítése után történik.

A műsorban a versenyzőkre kódok elküldésével lehet SMS útján szavazni a +36-20/30/70-44-22-999-es alapdíjas számon. A műsorban szereplő 15 versenyző mindegyikére szavazhatnak a nézők. A szavazás lezárásának pillanatában a legtöbb nézői szavazattal rendelkező versenyző kapja a közönségdíjat.

  1. A szolgáltatás igénybevételének menete és megvalósulása
  • Bármely hazai mobiltelefon-szolgáltató bármely ügyfele, aki/amely olyan előfizetői vagy kártyás csomaggal rendelkezik, amelyből alapdíjas SMS üzenet küldésére van lehetőség, a szolgáltatást igénybe tudja venni.
  • Bármely hazai telefonszolgáltató bármely ügyfele, aki/amely olyan előfizetői csomaggal rendelkezik, amelyből alapdíjas SMS indítható, a szolgáltatást igénybe tudja venni.
  • Bármely külföldi mobiltelefon-szolgáltató bármely ügyfele, aki/amely olyan előfizetői vagy kártyás csomaggal rendelkezik, amelyből alapdíjas SMS üzenet küldésére van lehetőség Magyarország irányába, a szolgáltatást igénybe tudja venni.
  • Bármely külföldi telefonszolgáltató bármely ügyfele, aki/amely olyan előfizetői csomaggal rendelkezik, amelyből alapdíjas SMS indítható, a szolgáltatást igénybe tudja venni.
  • Egy telefonszámról a szavazás teljes időtartama alatt maximum 50 szavazat adható le.

A résztvevő számára igénybe vehető szolgáltatás menete:

  • A résztvevők a televíziós adásból értesülnek a versenyzőkhöz tartozó kódokról (01, 02, 03, 04, 05, 06, 07, 08, 09, 10, 11, 12, 13, 15, 16), amelyek közül választhatnak és elküldhetik sms-ben az adásban megadott telefonszámra.
  1. A szolgáltatás időtartama

A szolgáltatás indítása 2024. június 16-án 18.00 óra, a Magyarország Szépe Miss World Hungary Instagram oldalán (www.instagram.com/missworldhungary) történő bejelentés. A szavazási etap a 2024. június 23-án a Duna-n adásba kerülő műsorban a műsorvezető által közölt időpontig tart.

Ezen időszakon kívül a szolgáltatással kapcsolatban érvényes szavazatot a résztvevők nem küldhetnek. Abban az esetben, ha a szolgáltatási időszakon kívül résztvevők alapdíjas SMS-t küldenek az adásban megadott számra, azt a rendszer már nem fogadja, így a szolgáltatási időszakon kívül érvényes szavazat nem adható le.

A szavazási etap lezárásának kommunikációja az élő műsorban történik meg; a műsorvezető által ismertetett időpontig tart a szavazási etap, azaz a műsorvezető az élő adásban ismerteti a nézőkkel, hogy a szavazást lezárta, a szavazásnak vége, tovább érvényes szavazatot a rendszer nem fogad. A műsorvezető bejelentésére a rendszerben a szavazást – haladéktalanul – manuálisan a TNM zárja le. Érvényes szavazatnak azok a beérkezett és feldolgozott SMS-ek számítanak, amelyek a szavazás indítása és lezárása közötti időtartam alatt érkeztek meg a TNM által üzemeltetett technikai rendszerbe; egy telefonszámról – függetlenül attól, hogy hány versenyzőt érint – a szavazás teljes időtartama alatt összesen legfeljebb 50 érvényes szavazat adható le. Ennek megfelelően a rendszer az ugyanazon számról érkező, 50 fölötti szavazatokat fogadja ugyan, de azokat a szavazatok összesítése során már nem veszi figyelembe, vagyis érvénytelennek tekinti. Az érvényes szavazatok mennyiségéről közjegyző jelenlétében készül részletes jegyzőkönyv. A TNM a szavazásról adatbázist tárol.

Figyelem! A szavazat csak akkor minősül érvényesnek, ha az a szavazási időszak (felfüggesztés vagy lezárás) végéig az aggregátorhoz meg is érkezik. Tekintettel a különböző szolgáltatók hálózati kapacitására, a szavazat beérkezése szolgáltatóként eltérő időt vesz igénybe. A szavazat érvényességének további feltétele, hogy az ugyanazon számról érkezett többi szavazattal együtt számított mennyiség, függetlenül az ugyanazon számról érkezett szavazatokkal érintett versenyzők számától, ne haladja meg az összesen 50-et: az ugyanazon számról érkezett szavazatokat a rendszer az 51. szavazattól akkor is érvénytelennek tekinti, és az összesítéskor figyelmen kívül hagyja, ha azok a szavazási időszakon belül beérkeznek.

III. NYEREMÉNYEK, AZ EREDMÉNYEK KÖZZÉTÉTELE, NYERTES

  1. A nyeremények

A produkció az adásban a szavazók között az adásban ismertettek alapján nyeremény(eke)t sorsol ki. Az élő adásban a nézőkkel és szavazókkal, képpel és elhangzással ismertetjük az egyes nyeremény-fastruktúrát.

A szavazás eredményének meghatározása (lezárás, sorrend, arányok) illetve a nyeremény€k sorsolása közjegyző jelenlétében történik, amelyről jegyzőkönyv készül.

Azok között a résztvevők között, akik helyes formában adták le érvényes szavazatukat, a TNM közjegyző jelenlétében a számítógépes véletlenszerű algoritmus segítségével kisorsolja a nyertes(eke)t, illetve pótnyerteseket (utóbbiakat arra az esetre, ha az alábbiak szerint a nyertes definiálása vagy a vele való kapcsolatfelvétel sikertelen, vagy a nyertes az alábbiak szerint nem működik együtt).

A nyeremény(ek)ről a résztvevők az adásból értesülnek. A nyereményt azok között a résztvevők között sorsoljuk ki, akik a szavazási etapban érvényes szavazatot küldtek be. A telefonszám annyiszor kerül be az adatbázisba, ahány érvényes szavazat (legfeljebb 50) érkezik erről a telefonszámról a szavazás ideje alatt. Ennek megfelelően, ha a szavazó az adás alatt több szavazatot küld, akkor nagyobb esélye van a nyereményre.

A szavazásszolgáltatás teljes időszakára vonatkozólag 1 db nyeremény kerül kisorsolásra az érvényes SMS-t küldő résztvevők között. A nyereményt a Magyarország Szépe – Miss World Hungary 2024 című műsorban tesszük közzé.

A nyertes hiteles és teljes körű azonosítását követően a Digital Minds Kft. vagy annak megbízottja juttatja el/adja át a nyeremény(eke)t, a Digital Minds Kft. által meghatározott helyen és időpontban. A nyeremények átadásáról kép és/vagy hangfelvétel készülhet, amelyet a Digital Minds Kft. az általa kiválasztott bármely televízió- és/vagy rádiócsatornán korlátozás nélkül bemutathat, illetve az Interneten is nyilvánossághoz közvetíthet.

  1. A nyertes definiálása

Nyertesként azonosítja a TNM azt a résztvevőt, aki érvényes szavazatot adott le és az alábbi három információ közül legalább kettővel rendelkezik:

  • ismeri az adott telefonszámot, ahonnan a szolgáltatást igénybe vette, illetve ezzel a telefonszámmal tudja igazolni, hogy ő vette igénybe a Szolgáltatást és azt bemutatja;
  • ismeri az előfizető vagy a kártyatulajdonos nevét, illetve ezzel a névvel tudja igazolni, hogy ő vette igénybe a Szolgáltatást és azt bemutatja;
  • ismeri a nyertes SMS küldésének időpontját, illetve ezzel tudja igazolni, hogy ő vette igénybe a szolgáltatást.

A kisorsolt nyertest minden esetben az informatikai rendszerben található hívószámon (ahonnan érkezett a szavazat) hívja vissza a TNM.

  1. A nyertes kiértesítése:

A kisorsolt nyertes(eke)t a TNM a nyertes telefonszám felhívásával telefonon értesíti a nyeremény tárgyáról, valamint a nyeremény átvételének feltételeiről, a sorsolást követő 1 (egy) munkanapon belül. Amennyiben a hívás sikertelen, úgy azt a TNM 3-szor egymás után megismétli. Ha az összesen három próbálkozás mindegyike sikertelen, úgy a TNM a soron következő pótnyertest telefonon keresztül értesíti.

Ennek értelmében tehát a kisorsolt szavazó, illetve a kisorsolt telefonszám jogosultja akkor tekinthető nyertesnek és így jogosultnak a nyereményre, ha a tájékoztatás céljából történő megkeresés eredményes, a szavazó elérhető és a telefonbeszélgetés létrejön.

Ha felveszi a telefont, de azt leteszi, vagy megtagadja az adatrögzítés bármely lépését (nem adja meg személyes adatait), vagy a nyeremény eljuttatásához szükséges folyamat bármely lépését, akkor az ilyen „nyertesként” kisorsolt szavazó a nyeremény kiadása iránti igényét elveszíti, és ilyen igénnyel nem léphet fel. Ebben az esetben a sorsoláskor már kisorsolt soron következő pótnyertes válhat jogosulttá a nyereményre.

A TNM a nyertes személyi adatait (név, lakcím, telefonszám) rögzíti és azt 90 napig őrzi meg.

  1. A nyeremények kiadásának feltétele:

A sikeres kiértesítés alkalmával beazonosított nyertes a személyes adatait az alábbiak szerint köteles megadni:

  • név; anyja neve; születési hely és idő;
  • személyi igazolvány szám és adóazonosító jel

A beazonosított nyertes személyesen vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazással ellátott személy útján egyeztethet a nyeremény átvételéről a Digital Minds Kft-vel.

A nyeremény átvételekor igazolnia kell a nyertesnek, hogy az általa a játékban használt telefonszám egyenlege (számlája) rendezve lett, díjtartozása az operátor felé nem áll fenn.

  1. A nyereményigény érvényesítésének időtartama:

A nyeremények érvényessége 30 nap, azaz amennyiben ezen idő alatt a Digital Minds Kft. vagy a TNM nem tudja elérni a nyertest, vagy az elért és értesített nyertes ezen idő alatt sem veszi át nyereményét, úgy a nyertes nyereménye át nem vett nyereménynek minősül, a nyereményt közjegyző jelenlétében a TNM újra kisorsolja azonos adatbázisából.

  1. Adatkezelés

A résztvevő szavazatának leadásával tudomásul veszi, hogy a nyeremények átadásáról kép/hang/filmfelvétel készülhet, amelyet a Digital Minds Kft. az általa meghatározott bármely médiaszolgáltató útján korlátozás nélkül bemutathat és az Interneten is közzé tehet. Az adás időpontjáról a Digital Minds Kft. és a TNM közvetlenül állapodnak meg. Résztvevő egyben feltétlen hozzájárulását is adja ezen felvételek rögzítéséhez, azok egészének és részleteinek későbbi, a Digital Minds Kft., valamint TNM vagy általuk meghatározott személy által bármely, így különösen reklám és egyéb promóciós célú felhasználásához, bármely technikával történő nyilvánossághoz közvetítéséhez, többszörözéséhez, terjesztéséhez idő- és alkalombeli korlátozás, valamint külön díjazás, vagy bármely egyéb ellenszolgáltatás nélkül. A nyertesnek a promóciós szereplésekre a játék lezárását követően 90 napig rendelkezésre kell állnia.

A résztvevő a szavazással beleegyezik, hogy az előzőek szerinti személyes adatait a TNM rögzítse, és azokat továbbítsa a Digital Minds Kft. részére a nyereményátadás/kézbesítés céljából.

A résztvevő engedélyezi, hogy a Digital Minds Kft., valamint a TNM a szavazás szervezése és eredményes lebonyolítása céljából a személyes adatait a jogszabályoknak megfelelően kezelje.

A résztvevő kijelenti, hogy a szavazás feltételeit megismerte, azokat elfogadta, a szavazáshoz kapcsolódó adatkezelés célját megértette és minderre tekintettel, megfelelő tájékoztatáson alapuló, önkéntes és kifejezett hozzájárulását adja ahhoz, hogy az általa a szavazáshoz megadott személyes adatokat a Digital Minds Kft., valamint a TNM a szavazás lebonyolítása érdekében nyilván tartsa, kezelje és feldolgozza, azt 3. személy részére továbbítsa, illetve adatfeldolgozóval feldolgoztassa.

A résztvevő a Digital Minds Kft., valamint a TNM munkatársaitól bármikor tájékoztatást kérhet adatai kezeléséről, és kérheti azok helyesbítését. Abban az esetben, ha a résztvevő adatai jövőbeli felhasználáshoz mégsem kíván hozzájárulni, így különösen, ha nem kívánja, hogy a jövőben további névre szóló kereskedelmi ajánlattal megkeressék, nevének és lakcímének megadásával írásban bármikor korlátozás nélkül és ingyenesen kérheti adatai törlését a nyilvántartásból a Digital Minds Kft. (1093 Budapest Bakáts utca 8.), valamint a TNM Bp. XXII. Nagytétényi u. 29. sz. alatti elérhetőségén. Az adatbázis harmadik félnek nem kerül átadásra.

A Szervező a hatályos szabályozással összhangban, így különös tekintettel a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. § (5) bekezdésére, ezen adatokat mindaddig kezeli, amíg a résztvevő a hozzájárulását vissza nem vonja.

A jelen Szabályzatban foglaltak tekintetében a Digital Minds Kft. adatkezelő, míg a TNM az a Digital Minds Kft. megbízása alapján és annak keretei között adatfeldolgozó.

  1. Felelősség kizárása

A hibás (pl. rossz név, kód, tévesztés) vagy a szolgáltatás időtartamán kívül beérkezett szavazatokért a Digital Minds Kft., valamint a TNM semmilyen felelősséget nem vállal. A jelen szabályzatban foglalt feltételeknek meg nem felelő szavazatok érvénytelenek és azok a szavazásból kizárásra kerülnek, a nyereménysorsoláson részt nem vehetnek.

A Digital Minds Kft. valamint TNM a nyeremények tekintetében minőségi felelősséget nem vállal, a nyertes ilyen igényét jogszabályi keretek között a nyeremény gyártójával, illetve a szolgáltatás nyújtójával szemben érvényesítheti.

8. A SZOLGÁLTATÁS technikai kivitelezése; SZAVATOSSÁG, GARANCIA

A szavazás önálló számítástechnikai rendszeren fut. A rendszer a mobil szolgáltatóktól bérelt vonalakon bonyolítja a bejövő SMS forgalmakat.

A TNM az SMS-ek feldolgozását saját hardver-, és szoftverrendszerén belül kezeli.

A szolgáltatáshoz kapcsolódó nyereményjáték előírásoknak megfelelő lebonyolítását a TNM a mindenkori hatályos törvények és jogszabályok betartásával szavatolja.

A résztvevő a szavazással kapcsolatban jelen Szabályzatban foglalt valamennyi feltételt tudomásul veszi, elfogadja, és egyben kijelenti, hogy abban saját akaratából, saját felelősségére vesz részt.

A hivatalos Szabályzat hozzáférhető a Szervező címén, valamint a műsor honlapján: https://magyarorszagszepe.hu/, továbbá a https://mediaklikk.hu/musor/magyarorszag-szepe oldalon, valamint a TXT 480. oldalán.

A Szervező fenntartja a Szabályzat módosításának jogát. Az esetleges módosításokat a Honlapon közzéteszi.

  1. Ügyfélszolgálat, információk, elérhetőségek

A szolgáltatással kapcsolatban a TNM 06 (1) 279-4300-ás telefonszámon elérhető ügyfélszolgálatánál lehet érdeklődni az élőadás ideje alatt, valamint hétköznap 9 és 17 óra között. A TNM a beérkező kérdéseket, észrevételeket feldolgozza és az egyes hívókat minden esetben visszahívja, a beérkező észrevételekről, kérdésekről a TNM ügyfélszolgálata egyedi sorszámmal ellátott listát vezet. A TNM ügyfélszolgálata a hívó által megadott hívószámon hívja vissza az ügyfeleket.

Budapest 2024. június 14.

Digital Minds Kft.                                                            Telekom New Média Zrt.