×
Magyarország szépe 2019

Lerántották a leplet a Magyarország Szépe 2019 döntőseiről

A várva várt eseményen bemutatásra került az a húsz lány, aki idén versenybe száll a koronáért, de több érdekesség és információ is elhangzott a rendezvényen.
 

Na de ne szaladjunk előre ennyire, hiszen fontos napok előzték meg a sajtótájékoztató reggelét.

Ahogy minden évben, úgy idén is több, mint száz jelentkező közül választotta ki a szakmai zsűri, azt a húsz lányt, akik az elkövetkezendő napokban, hetekben, bepillantást nyerhetnek a szépségkirálynők életébe. A castingon ki remegő térdekkel, ki magabiztosan vonult ki a bírák elé a kifutóra. Hosszú órákon át tartó nehéz mérlegelés és megfontolás után, eredmény született és kialakult a döntő mezőnye.

Ezután a kiválasztott fiatal szépségek fotózáson vettek részt, amire egy egész hétvégét szántak. Már korán, 8 óra tájékán szállingóztak a lányok a helyszínre, ahol Józsa Kata profi sminkes és csapata, Hajas László mesterfodrász és csapata valamit Ordasi Zsolt stylist és csapata vette kezelésbe őket. Először káprázatos frizurát, aztán fenséges sminket és végül mennyei ruhakölteményeket kaptak a versenyzők. A Marrakesh ihlette stúdióban, első körben fürdőruhában, majd egy lenge nyári ruhában álltak a kamera elé, ahol szinte mindannyian profikat meghazudtoló gyakorlatiassággal pózoltak Borzi Vivien fotográfusnak. Ezt követte az interjúszoba, ahol több érdekességet is elárultak az indulók. A napot pedig az imázs filmforgatás zárta, amikor is a lányok színpompás öltözetben mutatták meg magukat, csábos mosolyt és hosszú lábakat villantva.

Most, hogy röviden mindenki képbe került az elmúlt eseményekkel és kellőképpen felcsigázódott, hogy végre fény derüljön a döntősök kilétére, nem húzom tovább a szót, nézzük, milyen is volt a Magyarország Szépe 2019 sajtótájékoztatója. A rendezvénynek évek óta otthont adó Fröccsteraszra ismét korán reggel érkeztek a hölgyek, hogy az inkognitójuk megmaradjon még a nyilvánosság előtt, de mivel mindenki izgatottam várta az idei információkat, a hely egyhamar zsúfolásig telt. Természetesen a zsűri is jelen volt, a két versenyigazgató, Sarka Kata és Rogán Cecília társaságában, de a korábbi nyertesekkel, Kulcsár Edinával, Koroknyai Virággal és persze Szarvas Andreával is találkozhattunk.

A tájékoztatón a sajtó munkatársai előtt is felfedtek információkat a hazai legrangosabb szépségversenyről, többek között kiderült a két műsorvezető kiléte, akik ezúttal nem mások, mint Rókusfalvy Lili és Fehérvári Gábor Alfréd Freddie. Izgatottan várják a műsort, hiszen eddig, még egyikőjüknek sem volt alkalma szépségversenyt konferálni. Az idei ékszerek mellett sem mehetünk el szó nélkül, ugyanis a királynő és udvarhölgyei ezúttal új fejdíszekben tündökölhetnek majd a színpadon a Cango & Rinaldi jóvoltából, akik igazán fényűző drágakövekkel tervezték meg a koronákat. De minden további pontos információt megtaláltok IDE KATTINTVA!

Miután átfogó tájékoztatást kaptunk mindenről, végre bemutatásra kerültek a lányok és hát a zsűrinek igaza volt, az idei mezőny volt eddig a legerősebb, hiszen mind a húsz lány gyönyörű és egyedi, név szerint Banicz Noémi, Bukta Lili, Csonka Rebeka, Gaál Tímea, Hegedűs Zoé, Kis Virág, Kiss-Juhász Vivien, Kövesi Zsuzsanna, Lakatos Lilla, Magosi Viktória, Márki Adél, Markóczy Annamária, Márton Fanni, Molnár Kinga, Molnár Orsolya, Nagypál Krisztina, Ollári Barbara, Schneider Réka, Simon Boglárka és Szabó Lilla.

A szépség mellett mindannyian, okosak, attraktívak, sportosak és mosolygósak. Izgatottan várjuk, hogy a két hetes tábor alatt, jobban megismerhessük őket és mindent követhettek, hiszen rendszeres bloggal készülünk nektek, de interjúkkal, képekkel is találkozhattok, ha ellátogattok a Magyarország Szépe 2019 oldalára.