×
Magyarország szépe 2019

Vége az alversenyeknek, kialakult a döntős mezőny

Két nehéz nap elteltével négy lánytól búcsúztunk a táborban, így megvan az a tizenhat szépség, akiket már biztosan ott látunk majd az élő showban.

A tábor második napján újabb kihívások előtt álltak a lányok, hiszen már kora reggeltől sűrű programok várták a őket. Edzéssel kezdtek majd várta őket a stúdió, fotózáson vettek részt a versenyzők, ahol sminkben, hajban a kamerák kereszttüzében bizonyíthattak.

Magyarország Szépe 2019 tábor Magyarország Szépe 2019 tábor

Délután megérkeztek a sajtó munkatársai, akiknek most volt alkalmuk még az alversenyek előtt interjút készíteni a lányokkal. A nap a Miss Talent alversennyel folytatódott, a szépségek bizonyíthatták a zsűrinek, hogy nemcsak gyönyörűek, de tehetségesek is. Sok táncos produkciót láttunk, de énekes, hangszeres és versmondó fellépéssel is készültek.

A remek előadások után a zsűrik szavazólapjait összesítették, és mint minden alversenyen, ezúttal is búcsúzkodással záródott a program. Simon Boglárkával már nem találkozunk a tábor hátralevő részében, Magosi Viktóriát viszont biztosan ott látjuk majd a Duna és Duna World képernyőjén június 23-án 19:30-kor, ő nyerte Miss Talent címét gyönyörű hangjával.

Egy gyors készülődés után az utolsó alversenybe is belevágtak, ez volt a Miss Beauty Face, aminek a fotózására előző nap került sor. Akkor Borzi Vivien kamerája előtt kellett pózolniuk a lányoknak, saját sminkben és öltözetben, most pedig a róluk készült fotókat véleményezte a zsűri. Az építő kritikákat Borzi Vivi ismertette a szépségekkel, ahogyan a hálátlan feladat és a jó hír is az ő vállát nyomta. Szabó Lilla búcsúzott a többiektől, Csonka Rebeka pedig szalagot nyert, ő lett Miss Beauty Face a Magyarország Szépe 2019 táborában.

A nap viszont még nem ért véget, a lányok számára Szarvas Andi a 2018-as és Koroknyai Virág a 2017-es győztes tartott előadást a királynők életéről, feladataikról. A kedélyes hangulatú beszélgetés után, koreográfus várta a szépségeket,  elkezdték betanulni a június 23-i döntő lépéseit.