Pusztaház örökösei

Szombatonként 13:45-től a Dunán!

Évek óta vég nélkül folyik a híres Jarndyce kontra Jarndyce per, amely azt hivatott eldönteni, a lehetséges örökösök közül kié legyen a mesés Jarndyce birtok. A több, egymásnak ellentmondó végrendelet között azonban oly nehéz igazságot tenni, hogy a bírósági huzavona már több érintettet is testi-lelki romlásba döntött. Az örökösök legifjabb generációja, Ada és Richard mint unokatestvérek érkeznek Pusztaházba, amelynek jóságos ura, John Jarndyce gyámságba veszi őket nagykorúságuk betöltéséig. A lehetséges örökösök egyike Lady Deadlock is, aki egy iraton ismerős kézírást fedez fel, és amikor férje, Sir Leicester ügyvédjétől, Tulkinghorntól érdeklődni kezd, kitől származhat az írás, a ravasz ügyvéd egy olyan rejtély nyomozásába kezd, amely végül minden egyes szereplő sorsát összeköti.

A 2005-ben készült BBC-tévéfilmsorozat Charles Dickens eredetileg havi folytatásokban megjelent regénye alapján készült, amely magyarul Örökösök, illetve korábban Pusztaház címen jelent meg. A főbb szerepekben olyan neves színészek tűnnek fel, mint Gillian Anderson, Carey Mulligan, Anna Maxwell Martin és Charles Dance, a forgatókönyvet pedig Andrew Davies, a Büszkeség és balítéletet, A kis Dorritot és A nyomorultakat is nagy sikerrel adaptáló szerző írta.

Angol-amerikai tévéfilmsorozat, 2005

A műsorszám megtekintése 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott!
Feliratozva a teletext 333. oldalán.

Forgatókönyvíró: Andrew Davies
Rendezte: Justin Chadwick, Susanna White

Szereplők:
Anna Maxwell Martin (Esther Summerson)
Patrick Kennedy (Richard Carstone)
Carey Mulligan (Ada Clare)
Denis Lawson (John Jarndyce)
Gillian Anderson (Lady Dedlock)
Burn Gorman (Guppy)
Charles Dance (Mr Tulkinghorn)
Pauline Collins (Miss Flite)
Richard Harrington (Allan Woodcourt)
John Lynch (Nemo)
Nathaniel Parker (Harold Skimpole)

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2020/10/Bleak-House-2005-Stills-carey-mulligan-1024x627.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Olvasson tovább