Schuster Lóránt csak ritkán ad interjút, az M5-ön látható, Húrokon írt történelem című műsorban azonban kivételt tett: gyerekkoráig visszaemlékezve idézte fel élete főbb állomásait. A 16. kerületi Sashalmon nőtt fel, a nagymamája nevelte, akitől – mint mondja – emberi tartást és keménységet tanult.
„A nagymamám az 1800-as évek végén született, így át tudott adni egy olyan szellemiséget, tartást, amelyet a szüleimtől nem kaptam volna meg. Kemény, szívós asszony volt, de szeretettel nevelt. Ezért is tartanám fontosnak ma is, hogy úgy, mint régen, több generáció éljen együtt, mert az unoka sokat tanulhat a nagyszülőtől” – hangsúlyozta a P. Mobil vezetője, aki nemcsak a színpadi produkcióban, hanem a zenekar dalszövegeinek megalkotásában is részt vett. Ars poeticáját is megosztotta: szerinte francia sajt és dió mellett nem lehet jó dalokat írni. „Villamossal, busszal kell járni, és körbe kell nézni, miben élünk. Úgy írok dalszöveget, hogy hallgatom az embereket.”
Az adásban egy zenetörténeti kulisszatitokra is fény derült: talán kevesen tudják, de Szörényi Levente eredetileg Schuster Lórántnak szánta István szerepét az István, a király című rockoperában.
„Konkrétan én lettem volna maga István, a király. Úgy emlékszem, mintha csak tegnap lett volna: felmentem Szörényi Leventéhez, felbontottunk egy üveg rajnai rizlinget. Megmutatta a dalokat gitáron, hogy mit kellene elénekelni. Nekem inkább a Motörhead-stílusú dalok állnak jól, ezért lettem végül a lázadók vezére” – mesélte Schuster Lóránt nevetve. A teljes adás újranézhető a Médiaklikken, amelyen a Húrokon írt történelem korábbi epizódjai is elérhetők.
Húrokon írt történelem – szombatonként 13 órakor az M5-ön.
Fotó: MTVA/Húrokon írt történelem
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.