Rengeteget olvas, szereti az irodalmat és a kultúrát, ismeri a művészvilágot – Farkas Adrienne 20 éves korában kezdett el dolgozni a közmédiánál, évekig volt a Magyar Nemzet újságírója, 2018 óta pedig a Kossuth Rádió Gondolat-jel és Nagyok című műsorának szerkesztő-műsorvezetője, emellett az M5 SZFE a filmvásznon című műsor házigazdája is.
Lelkes irodalomkedvelő, folyamatosan gazdagítja könyvtárát, és mély érdeklődéssel, értő figyelemmel fordul a kortárs irodalom iránt is: „Az irodalomnak és a művészetnek szerintem az a feladata, hogy valami olyat mondjon el a világról, amit előttük még senki. Ha ez hiányzik, a szöveg csak fogalmazás. Műsorvezetőként engem elsősorban a szerzői motiváció és a művek keletkezési körülményei érdekelnek.”
A Fülszöveg megtartja azt a formátumát, amelyet 2020-as indulása óta megkedveltek a nézők a korábbi házigazdától, Bán Jánostól. A könyvbemutatók és ajánlások mellett az irodalmi művekből a nézők ízelítőt is kaphatnak ismert színművészek tolmácsolásában szerda délutánonként. Mindez december 25-től kiegészül az új műsorvezető, Farkas Adrienne érdeklődő, közvetlen kérdezői stílusával.
Fülszöveg – minden szerdán 15:55-kor Farkas Adrienne műsorvezetővel az M5 kulturális csatornán. A műsor újranézhető a mediaklikk.hu/m5 oldalon.
Fotókredit: MTI Máthé Zoltán
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.