M5

Európa egyik legrangosabb filmfesztiválján emlékeznek Haumann Péterre

Ismét magyar alkotás szerepelhet a Berlinálén: a Nemzeti Filmintézet Haumann Péter emlékére egy ritkán látott remekművet, Fehér György frissen restaurált Szürkület című filmjét juttatta a programba. A film korszerűsítésének jelentőségéről az M5 Librettó című műsorában a Nemzeti Filmintézet igazgatója, Ráduly György beszélt.
 

Sokáig nem mutatták be a Friedrich Dürrenmatt kisregényéből készült, Szürkület című 1989-es filmadaptációt különböző jogi nehézségek miatt. A magyar krimiben Pogány Judit és Lázár Kati színművészek mellett a tavaly májusban elhunyt, Nemzet Színésze címmel kitüntetett Haumann Péter főszerepben látható. Egy olyan rendőrfelügyelőt alakít, aki egy rejtélyes sorozatgyilkosság ügyében nyomoz. A bűnügyi történet a február 16-án kezdődő 73. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Berlinale Classics válogatásában is bemutatkozhat, immár felújított változatban.

„A Nemzeti Filmintézet a svájci jogtulajdonosokat felkutatva kötött megállapodást arról, hogy amennyiben a filmet restauráljuk, újra bemutathatjuk nagyközönség előtt. Az alkotáshoz méltó eseményen, Haumann Péterre emlékezve Európa egyik legrangosabb filmes seregszemléjén debütálhat”mondta az M5 kulturális csatorna Librettó című műsorának vendégeként Ráduly György. Magyarország egyetlen filmes közgyűjteményének igazgatója hozzátette, a film korszerűsítésével sikerült megőrizni Haumann Péter egyik legkiemelkedőbb drámai filmalakítását.

„A nagyközönség talán jobban emlékszik rá könnyed műfajokból, miközben lenyűgöző volt drámai szerepekben is. A nézők figyelmébe ajánlom az MTVA Archívumában elérhető Mestersége színész című portrésorozatot, amelyben többek között Haumann Péter is szerepel, és kifejti, hogyan sajátította el a rá jellemző színészi manírokat” – jegyezte meg a Nemzeti Filmintézet igazgatója.

Librettó – minden hétköznap 18:00-tól az M5-ön!

Videó ajánló

Olvasson tovább