„Az egyes epizódok olyan eseményeket idéznek meg, melyekről sajnos jól tudjuk, hogy nem egyediek voltak. Olyan meghatározó motívumokat gyűjtöttünk össze a sorozat számára, melyek néhány évtizeddel ezelőtt sok honfitársunk életét határozták meg, vagy akár tették tönkre” – mondta Bán János, az M5 csatornaigazgatója az Elveszett idők tartalmáról. A sorozat a csatorna saját gyártásában készül, a forgatókönyveket Merkl László, az M5 vezető szerkesztője írta.
„A kisjátékfilm minden esetben a hétköznapi emberekre fókuszál. Olyan korszakokat ábrázolunk, ahol a rettegés, a kiábrándultság, a felszín alatt vagy éppen a nyílt színen zajló drámák a mindennapok részét képezték. Ezért minden jelenet egyfajta miniatűr dráma. A dialógusok megírásakor a stáb folyamatosan konzultált történész szakértővel. Neki köszönhetően valós sorsokból is meríthettünk” – mondta a sorozat forgatókönyvírója, Merkl László.
Az Elveszett időkben nincsenek visszatérő karakterek, minden epizód új és újabb történeteket ábrázol annak érdekében, hogy minél változatosabban mutassa be az időszakot, erről a rendező, Nagy István beszélt. „A megfilmesítésnél az volt a legfontosabb szempont, hogy fikciós elemek segítségével, de moralizálás nélkül, egyfajta absztrakt sűrítményét adjuk a magyar történelemben megbúvó emberi drámáknak.”
„Sok fehér folt és eddig elhanyagolt téma rejlik a sorozat alapjául szolgáló korszakban, amelyet még nem sikerült kellőképpen körüljárni. Bár több stúdióbeszélgetést készítettünk már 56-ról és az azt követő évtizedekről, de meggyőződésünk szerint egy tévéfilm, vagy kisjátékfilm átélhetőbben, lényegre törőbben képes visszaadni e kor hangulatát, emlékét” – mondta Bán János, az M5 csatornaigazgatója az Elveszett időkről, amelynek első epizódját február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján mutatták be. Hozzátette, ilyen típusú televíziós tartalmat még nem készített a csatorna, ám nem véletlen, hogy a megújulás évében jelentkeztek az első saját gyártású sorozattal. „Az Elveszett idők bemutatása összefügg az M5 januárban indult megújulásával, amelynek egyik lényeges csapásiránya a történelmi ismeretterjesztés. Célunk, hogy ne csak stúdióműsorok készüljenek, mint például az M5 História, vagy az Ez itt a kérdés, hanem filmes eszközökkel is bemutassunk egy-egy korszakot, terveink között szerepel újszerű dokumentumfilmek készítése is.”
Elveszett idők – pénteken 21 órától az M5 műsorán
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.