M5

Pásztor Erzsi kezében remegett a ridikül fellépés előtt

Pásztor Erzsi már megkapta születésnapi ajándékát, méghozzá a közönségtől, amely nem hagyta, hogy visszavonuljon – árulta el a színművész az M5 kulturális csatorna Librettó című műsorában, amelynek közelgő 85. születésnapja kapcsán volt a vendége. A színművész arról is beszélt, milyen volt a pandémia utáni első szereplése.

Szeptember 24-én ünnepli 85. születésnapját Pásztor Erzsi Kossuth-, Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, érdemes művész, a Soproni Petőfi Színház és a Turay Ida Színház örökös tagja. E jeles jubileum kapcsán a Librettó is felköszöntette a művésznőt.

Pásztor Erzsi az M5 stúdiójában árulta el, hogy bár rendszeresen tornáztatta agyát a pandémia alatt, otthon szavalva részleteket szerepeiből, mégis nagyon izgult, mikor ismét a közönség elé állt. Sőt még önmagát is meglepte mennyire.

„Mikor a pandémia után nyáron először adtuk elő a Fergeteges látogatás című darabot, mielőtt színpadra léptem éreztem, hogy remeg a ridikül a kezemben. Én sem akartam elhinni, hogy itt tartok, hogy kezem-lábam remeg” – vallotta be a Librettóban Pásztor Erzsi, akit ezen az előadáson a közönség felállva tapsolt és erősen tiltakozott, mikor visszavonulását szerette volna bejelenteni „Elsírtam magam, annyira megható volt, ennél szebbet nem is tudok elképzelni, úgyhogy a születésnapi ajándékomat már megkaptam” – mondta elcsukló hangon Pásztor Erzsi a közmédia stúdiójában.

A színművész premierre készül, sőt születésnapja alkalmából egy jutalomjátékra is. Ennek részleteiről is mesélt a Librettóban:

Librettó – minden hétköznap 19 órától az M5 műsorán!

Videó ajánló

Olvasson tovább