Az év női előadója díjjal térhetett haza június 1-jén Tóth Vera. Az elismert énekesnő nemcsak saját elhivatottságáról, hanem kollégái áldozatos munkájáról is szívből jövően beszélt a díjátadó gálán. Az Esti Kornél című élő műsorban elárulta, a beszéde megírásában szintén énekes barátnője, Pásztor Anna segédkezett.
„Próbáltunk belesűríteni minden fontosat a másfél perces monológba. A hivatásom iránt érzett szerelemről beszéltem, ez a motorja mindennek” – kezdte a Petőfi Zenei Díjjal elismert énekes, aki szerint a siker titka több összetevős, a szenvedély mellett szükség van tehetségre, elhivatottságra és hitre is. Kiemelte a produkciójában dolgozók munkáját is, mint mondta, egyedül nem tudná megfelelő módon működtetni karrierjét.
„A díjat nem egyedül érdemeltem ki, minden körülöttem dolgozó benne van. Nagy segítségemre van a menedzserem, Andrea, aki sikerei ellenére szerény, alázatos szakember, pedig dolgozott már együtt Stinggel és Lenny Kravitz-cel is” – tette hozzá Tóth Vera az M2 Petőfi TV műsorában.
Az év női előadója díjjal elismert énekes már elkezdte nyári turnéját, országszerte ad koncerteket, hogy az élő zene varázsát minél több embernek átadhassa. Tóth Vera – a 40. születésnapja mellett – pályafutása húszéves jubileumát ünneplő zenés dokumentumfilmjét is ismét megnézhetik. A Tóth Vera X Nemes Márton – Múlt – Jelen – Jövő című alkotás június 6-án 22:25-től várja az M2 Petőfi TV nézőit.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.