Péter Szabó Szilvia sokat küzdött a boldogságáért

Szakmai- és magánéletében is több hullámvölgyet megélt a NOX énekese, Péter Szabó Szilvia. Az M2 Petőfi TV zenés portréműsorában, a Magas és Mélyben családjáról, barátairól és kollégáiról is mesélt.
 

A 2000-es évek egyik legkülönlegesebb formációja volt a magyar népzenét és a modern popot ötvöző, látványos színpadi megjelenésű NOX. Az énekes, Péter Szabó Szilvia mellett Nagy Tamás is a formáció tagja volt, aki 2009 őszével búcsúzott a csapattól, majd nem sokkal később bejelentették, feloszlik az együttes. A döntés mindkét tagot megviselte – minderről az előadó az M2 Petőfi TV Magas és Mély című műsorában beszélt.

„A NOX feloszlása után Tomi és én is érzelmi mélypontra kerültünk. Kiköltöztem Ausztráliába, ahol bár kötöttem új barátságokat, vele is szerettem volna tartani a kapcsolatot, ám ő akkoriban elzárkózott ettől. Később újra felkerestem, de akkor már csak annyit mondtam neki, hogy a telefonszámomat tudja, mindig számíthat rám. Sok év telt el, mire felhívott. Úgy érzem, az Aréna-koncertünk döntötte le a falakat” – mondta a Magas és Mély vendégeként Péter Szabó Szilvia. Az énekes mára maga mögött hagyta a múlt fájdalmát, örömmel vállalta a közös munkát egykori zenésztársával, szólóban is aktív, és magánélete is révbe ért.

Amikor megismertem Gyurit valahogy az első pillanattól éreztem, hogy ő az, akire vártam. Az elmúlt 10 évben teljesen természetesen alakult közöttünk minden. Szárnyakat ad, hogy tudom, sosem bántana meg engem, mert amellett, hogy a párom, a gyermekem édesapja, a legjobb barátom is” – fogalmazott a zenés portréműsorban. Péter Szabó Szilvia hozzátette, párjával 2016-ban családot alapított, kislányuk, Emma idén lett iskolás. A teljes beszélgetés újranézhető az M2 Petőfi TV Médiaklikk-oldalán, ahol 60 napig elérhetők a korábbi adások is.

Magas és Mély – péntek esténként 20:40-től az M2 Petőfi TV-n, ismétlés szombaton 20:10-kor és szerdán 23:05-kor.

Olvasson tovább