A Magas és Mély nagypénteki adásában nemcsak hitéről és családja húsvéti hagyományairól, hanem párkapcsolatáról is mesélt a közelmúltban Máté Péter-díjjal kitüntetett előadóművész, Szikora Róbert. Az énekes 48 éve él házasságban, egykori szomszédja lett a felesége: Zsuzsa mindössze 15 éves volt, amikor egymásba szerettek. Az M2 Petőfi TV vendégeként a csikidám stílus magyarországi megteremtője őszintén vallott arról, hogyan tudták hosszú évtizedeken keresztül megőrizni kapcsolatukat.
„Először is a szerelem tart össze két ember, ami az égben köttetik, a Jóisten ott köt össze két embert egymással. De igazából ez mindig titok marad. Nagyon kell szeretni egymást, igazán, mélyen, nem úgy, mint az amcsi filmekben. Évek óta formáljuk egymást, mint víz és a part. Ő is egy bolygó és én is, néha pedig összecsattanunk, de mégis olyan gyönyörű dolog leélni egy egész életet valakivel” – mondta Szikora Róbert, hozzátéve, hogy a szeretet éltető, motiváló erő minden élőlény számára, és akinek ezt nélkülöznie kell, az akár bele is halhat a szeretetlenségbe.
A teljes beszélgetés, amelyben zenei karrierje fő állomásairól, valamint a húsvéti böjt fontosságáról is beszél az R-GO alapítótagja újranézhető a Magas és Mély Médiaklikk-oldalán, ahol 60 napig elérhetők a korábbi adások is.
Magas és Mély – péntek esténként 20:40-től az M2 Petőfi TV-n.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.