Közös sikerként emlegeti A Dal 2022-t Oláh Ibolya

Még mindig táplálja az az adrenalin, amivel elindult számára az idei év: Oláh Ibolya, A Dal 2022 legjobb dalának előadójaként megállíthatatlan lendülettel énekel egész nyáron a legnagyobb hazai fesztiválokon. A debreceni Campus egyik várva várt hazai fellépője a színpadra lépés előtti pillanatokban adott interjút az M2 Petőfi TV-nek.
 

Oláh Ibolya márciusban a Nem adom el című dallal nyerte meg A Dal 2022-t, a Duna dalválasztó műsorát, amivel megkapta az Év Dala 2022 címet. A dal zeneszerzője Födő Sándor, szövegírói Hegyi György és Csakmag Vivien – akiknek a mai napig hálás, éppen ezért nem sajátítja ki a győzelmet, közös sikerként beszél róla.

„Nélkülük ez nem jöhetett volna létre. Nem én győztem, mi győztünk” – fogalmazott a Nézzünk szét! című műsor fesztiváltudósításában Oláh Ibolya, aki a Campus Fesztiválos fellépése előtt adott interjút az M2 Petőfi TV-nek.  Az énekes-dalszerzőhöz az elismerő szavak a mai napig eljutnak, mind a közönség, mind a szakma részéről, ám ennek ellenére sem tud teljesen fesztelen lenni a színpadon.

„Mindig nagyon erős drukk van bennem. Stúdiókörnyezetben kevésbé vagyok lámpalázas, mint élő közönség előtt. Most vagyok itt először, sem fellépőként, sem fesztiválóként nem jártam még a Campuson, ezért különösen izgulok”– tette hozzá Oláh Ibolya, aki bevallotta, irigykedve nézi azokat a fiatal előadókat, akik magabiztosan tudják színpadra vinni produkcióikat, ő még mindig gátlásos tud lenni a koncertjein. A teljes beszélgetés újranézhető a PetőfiLive-on!

Nézzünk szét! – élő hangulatjelentés a legnagyobb hazai fesztiválokról, szombatonként 21:10-től az M2 Petőfi TV-n!

Videó ajánló

Olvasson tovább