Bárki összetalálkozhat az utcán Petőfi Sándor hasonmásával

A Petőfi-kultuszt szeretné életben tartani Bánföldi Szilárd, ifjú színművész, aki évek óta csodálja a forradalmárköltő személyét és műveit. Petőfi Sándor karakterét is többször magára öltötte: 21. századi másaként jár-kel az utcán és alkalom adtán halhatatlan verseit el is szavalja a járókelőknek. Az M2 Petőfi TV összeállításában megmutatta, hogyan bújik a legendás költő bőrébe.
 

Bánföldi Szilárd gyakran hord műbajuszt és bocskai öltönyt, ha pedig úgy tartja kedve, akkor Petőfi Sándor kiskőrösi szülőházánál szavalja el a Nemzeti dalt. A költő modern kori dublőrje a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat felkérésére főszerepet vállal abban, hogy a közösségi médiát használva szólítsa meg a fiatalokat, hiszen Petőfi tekinthető a reformkor „influenszerének és rocksztárjának” , aki személyén és hazaszeretetről szóló üzenetein keresztül hatni tudott a környezetére. Ez az eszmeiség már igen fiatalon magával ragadta Bánföldi Szilárdot, így örömmel vállalta el, hogy a Petőfi 200 emlékév egyik meglepetéseként médianagykövet legyen.

„Már több mint 20 ezer követője van a Petőfi 200 TikTok-csatornának, ahol a legifjabb generációnak szeretnénk átadni Petőfi Sándor életművét különböző kreatív videós tartalmakkal. Van olyan közöttük, amit már félmilliónál is többen láttak. Több kapcsolódó rendezvényen is ott leszek, verselek, de formabontó, meglepetésszerű megjelenésekre és aktivitásokra is készülünk” – árulta el az M2 Petőfi TV műsorában Bánföldi Szilárd, a budapesti Újszínház 30 éves színésze, aki egyetemi felvételijét is egy Petőfi-versnek köszönheti.

A Nézzünk szét! riportja már újranézhető a Médiaklikken, ahol a kiskőrösi Petőfi-ház mellett a János Vitéz Látogatóközpontba is bepillantást nyerhetnek a nézők, de kiderül az is, hogy az utca embere mennyire ismeri jól a költőóriás életének fontosabb pillanatait.

Olvasson tovább