A Csodaszarvas legendája ihlette a Kerekes Band dalát

A Kerekes Band készítette el a Vadászati és Természeti Világkiállítás hivatalos dalát. Az M2 Petőfi TV vendégeként Fehér Zsombor, a zenekar frontembere arról beszélt, miként érték el dalban a meditatív hatást, Bors Richárd, a világkiállítás igazgatója pedig az esemény fontosságát részletezte.

„A Csodaszarvas, a hozzá kötődő legenda ihlette a dalt, hiszen ez az állat az újjászületés, az élet és a halál jelképe” – mondta az Én Vagyok Itt! stúdiójában Fehér Zsombor, a Kerekes Band frontembere új, Körülöttünk Magyarország című dalukról. „Szerettük volna hangzásban erdei hangulatot teremteni, elérni, hogy meditatív, szakrális állapot uralkodjon benne. A dalban visszhangokkal is játszunk, hogy azt a hatást keltsük, mintha közeledne az, aki énekli ezt a történetet” – árulta el Csitári Gergelynek a beszélgetés során Fehér Zsombor.
A Körülöttünk Magyarország az „Egy a Természettel” címet viselő Vadászati és Természeti Világkiállításra hivatalos dala. Az esemény részleteiről Bors Richárd, a világkiállítás igazgatója beszélt az Én Vagyok Itt! stúdiójában.

A beszélgetés ITT újranézhető:

Hétfőtől szombatig minden este 21.05-től Én Vagyok Itt! az M2 Petőfi TV-n, meghökkentő témákkal, sikeres fiatalokkal, izgalmas beszélgetésekkel, élő koncertekkel és kihagyhatatlan zenész-interjúkkal.

Videó ajánló

Olvasson tovább