Mező Misi: Mindig is vonzott, hogy valami másban próbáljam ki magamat

Zenei kalandozásnak tekinti az életéről szóló, Mesélő című előadását Mező Misi. A DAL 2021 zsűritagja az Én Vagyok Itt! stúdiójában árulta el Koltay Annának, mi motiválta, hogy egy szál gitárral, egyedül lépjen a közönség elé megosztva velük élete magasságait és mélységeit zenei köntösbe bújtatva.

Mező Misit a legtöbben a Magna Cum Laude zenekar frontembereként, énekeseként ismerik. Sokféle zenei műfajban kipróbálta már magát, szakmai élete nemrég egy újabb állomáshoz érkezett a Mesélő keretében.
„A pandémia ideje alatt volt időm összetenni ezt az előadást. Korszakokra bontottam az életemet, gyerekkoromtól napjainkig, ezt tárom a közönség elé mély érzelmektől kezdve a humoros sztorikig, beleszőve azokat a zenei projekteket, amelyekben részt vettem” – mondta a Mesélő programja kapcsán az M2 Petőfi TV műsorában Mező Misi.
„Mindig is vonzott az ismeretlen, hogy valami másban próbáljam ki magamat. Kíváncsi voltam arra, hogy helyt tudok-e állni egyedül is a színpadon, szerintem ugyanis az egyik legnehezebb műfaj, ha egyedül, egy szál hangszerrel kell lekötni a közönséget” – árulta el indíttatásáról Mező Misi, de leszögezte: „nem kezdtem szólókarrierbe, zenei kalandozásnak tekintem a Mesélőt”.

Az énekes azt is elárulta, nem egyszemélyes Magna Cum Laude koncertről van szó, de hogy pontosan milyen dalokat hallhatunk tőle a Mesélő során, az kiderült az Én Vagyok Itt! beszélgetéséből, amelyet ITT újranézhető.

Hétfőtől szombatig minden este 21.05-től Én Vagyok Itt! az M2 Petőfi TV-n, meghökkentő témákkal, sikeres fiatalokkal, izgalmas beszélgetésekkel, élő koncertekkel és kihagyhatatlan zenész-interjúkkal.

Olvasson tovább