×

Sötétben tapogatva dolgoznak az ipari búvárok a Lánchídnál

Az ipari búvárok életébe nyerhettek bepillantást a nézők, az M2 Petőfi TV riportja által, Tóth János Attila régész és csapata jelenleg ugyanis a Lánchídnál folyó felderítő munkát segítik.

Roncskutatás, illetve tűzszerészeti megelőző felderítés zajlik a Lánchíd felújításához kapcsolódóan. A munka során azonban elkerülnek régészeti leletek is, mint például egy kuriózumnak számító hatalmas, vélhetően török kori ágyúgolyó is. Az Én Vagyok Itt! műsorában Tóth János Attila régész meg is mutatta ezt a bizonyos kőgolyót. Ezen kívül egyébként sok használati tárgy is előkerül a Duna medréből. Az órák, kulcsok, telefonok és lakatok sokaságát azonban nem egyszerű megtalálni.

„Az ipari búvároknak általában egy-másfél órát töltenek a víz alatt. A munka nagyon megterhelő, hiszen meg kell küzdeniük az áramlatokkal, ráadásul sötétben kell dolgozniuk. Ha szerencséjük van, fejlámpájuk fényénél meg tudják nézni, ami a kezükben van, de alapvetően tapogatva dolgoznak” – mesélte az M2 Petőfi TV műsorának a régész.

Hogy milyen a víz alatt munka, és milyen tárgyaktól tisztították meg a búvárok a Duna medrét, az kiderül az Én Vagy Itt! riportjából, amely ide kattintva érhető el:

Videó ajánló

Olvasson tovább