Testvéri konfliktus ihlette a Jetlag új dalát

Bár többféle élethelyzetre lehet ráhúzni a Jetlag újdonságának szövegét, konkrétan az énekes, Molnár Tamás és testvére közötti kéthetes mosolyszünet ihlette. Ezt az M2 Petőfi TV műsorában árulták el az együttes tagjai, akik a dalhoz készült kreatív klipről is meséltek.

Az olyanok, mint mi… címmel debütált kedden a Jetlag új videóklipje, amelyben egy varázsmotorcsónakban suhannak az égbolton a zenekar tagjai. „Régóta dédelgettük ezt az ötletet. Mivel a dal hangszerelése hajaz a ’80-as évekre, próbáltuk úgy elkészíteni a videoklipet is, hogy passzoljon ehhez a retro érzéshez” – mesélte Czoller Bence basszusgitáros az Én Vagyok Itt! stúdiójában Fodor Imi műsorvezetőnek.

A dal szövege egyébként univerzális, többféle élethelyzetre, hangulatra lehet igaz, bár valójában egy családi szituáció ihlette. „Két hétig nem beszéltem a testvéremmel, pedig elég szoros a kapcsolatunk. Azon gondolkodtam, vajon felhív-e egyáltalán, hogy érdeklődjön felőlem. Tulajdonképpen dühből kezdtem el írni a szöveget, de a harmadik sornál már rájöttem, ő a testvérem és mindenek felett szeretem őt. Ha vannak is köztünk összetűzések, azok alapvetően nem változtatják meg a kapcsolatunkat” – mesélte Molnár Tamás a Jetlag énekes-dalszerzője az M2 Petőfi TV műsorában.

A beszélgetés, a ’80-as évek hangulatát idéző klippel együtt ITT újranézhető:

Hétfőtől szombatig minden este 21.05-től Én Vagyok Itt! az M2 Petőfi TV-n, meghökkentő témákkal, sikeres fiatalokkal, izgalmas beszélgetésekkel, élő koncertekkel és kihagyhatatlan zenész-interjúkkal.

Olvasson tovább