élő

Vendég a háznál – A január 12-16. közötti műsoraink tartalmából

Vendég a háznál – A január 12-16. közötti műsoraink tartalmából

2025. január 12. hétfő:
Az értő figyelem varázsa
Nem csak a gyerekek, de mi, szülők is gyakran érezzük, hogy nagy szükségünk lenne rá, hogy kisírjuk magunkat valakinek, aki meghallgat bennünket. Az értő figyelem egy egyszerű, könnyen elsajátítható módszer. Fontos, hogy ilyenkor nem adunk tanácsot, nem vetünk közbe semmit, hanem csak meghallgatjuk a másik érzéseit. Akár 5-10 perc is csodákra képes, és utána sokkal könnyebben tudjuk a gyerekeinket is értő figyelemmel hallgatni. Balogh Fruzsina, a Kapcsolódó Nevelés Egyesület elnöke, és szülők mondják el tapasztalataikat.

Szerkesztő: Mohácsi Edit

2025. január 13. kedd:
Pedagógusok és a mesterséges intelligencia
Mi az, amit átvehet a pedagógusok munkájából a jövőben a mesterséges intelligencia, és mely területeket nem tud majd helyettesíteni? Mik azok a jó gyakorlatok, amelyek felkészítik a gyermekeket, diákokat arra, hogy bármilyen technikai fejlődést is hozzon a jövő, a lehető legeredményesebben tudjanak bánni azokkal is? Ilyen kérdésekről gondolkodtak közösen a pedagógusok a Mi és az MI vagyis Társas kapcsolatok és szociális kompetenciák fejlesztése a Mesterséges Intelligencia fényében címmel megtartott konferencián az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán.

Szerkesztő: Szendrei Edit

2025. január 14. szerda:
Fiatalok egzisztenciális krízisekben
A fiú, aki az építkezésen alszik, a fiatal lány, aki folyton a téren van, de sosincs egyedül. Az emberkereskedelem fogalma ijesztő és szívesen gondoljuk azt, hogy a közelünkben ma már nincs ilyen. A kiszolgáltatott emberek megtévesztése és kizsákmányolása azonban sajnos létezik, sőt fiatalokat is érint, csak nem biztos, hogy észrevesszük az áldozatokat vagy a gyanús ajánlatokat. Vendégünk Toszeczky Renáta, a Baptista Szeretetszolgálat osztályvezetője, Kopf Katalin, a Lehetőség Családoknak 2005 Alapítvány szakmai vezetője és Molnár Andrea, az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat vezetője.

Szerkesztő: Diós Judit

2025. január 15. csütörtök:
Ételkóstoló műhely gyerekeknek
Lila, zöld, narancs, bézs – szendvicskrémek színei, amelyeket iskolai foglalkozás során kóstol több osztálynyi gyerek. Eleinte óvatosan, aztán egyre bátrabban alkotnak a tányérukon: keverik a céklakrémet a sütőtökös kencével, és a csicseriborsókrém is hamar népszerű lesz náluk. Megfelelően tálalt minőségi hozzávalók és információk esetén hajlandók elmozdulni a sült krumpli-pizza-spagetti vonalról. Ez látszik a Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskola néhány hete szabadszedésessé alakított menzáján is, ahol már most sokkal kevesebb a maradék. Rendhagyó környezetismeret-óra ugyanott Dénes Dóra táplálkozási tanácsadóval, hogy ne mumus, hanem élmény legyen az étkezés a családban és az iskolában.

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella

2025. január 16. péntek:
Válasz-utak: Hogyan önkénteskedünk?
Felolvasás idősotthonban, karácsonyi cipősdobozpakolás, részvétel az iskolai könyvtár rendezésében, a szeptemberi tankönyvosztásban, hostessmunka sportversenyeken – néhány lehetőség az önkéntes munkára középiskolás diákoknak. Az egyébként kötelező iskolai közösségi szolgálat is segít abban, hogy megérezzék a segítségnyújtás örömét a gyerekek, és később a felnőtt életük részévé is váljon. A Válasz-utas fiatalok az önkéntes munkával kapcsolatos élményeikről beszélgetnek.

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella