Napközben: Idén 150 éves a Magyar Tűzoltó Szövetség

Az október 9-i adás tartalmából.
 

Ki viszi tovább a vállalkozást és hogyan örökölhető a családi cég úgy, hogy ne szűnjön meg a tevékenység? A KKV szektor, amely országosan a munkavállalók nagy részét foglalkoztatja, évek óta generációváltás problémájával küzd. A hazai tapasztalatok azt mutatják, hogy cégek jelentős része a második generációt sem éri meg. Hogyan lehet biztosítani a folytonosságot a kis cégeknél? Milyen jogi eszközök állnak ehhez rendelkezésre? Mit jelent a családi vagyontervezés és a családi alkotmány? Hogyan lehet az idősebb és a fiatalabb generációnak együtt dolgoznia?

Hazánkban évente csaknem 30 ezer ember hal meg hirtelen szívmegállásban. A betegek jelentős része nyilvános helyen lesz rosszul. A túlélés esélye ilyenkor rosszabb, hiszen az újraélesztés az első öt percben a legeredményesebb. Egyre több helyen, közterületen van defibrillátor készülék, amelynek használatával életet is menthetnénk, ha tudnánk és mernénk használni. Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány mostani felmérése szerint azonban 10 emberből 3-an tudják, mire való ez a készülék. Hogyan lehetne ezen az arányon javítani? Mi a teendő, ha mellettünk esik össze valaki? Milyen applikációk segítik a gyors segítségnyújtást?

Péntekenként ismét jelentkezik a Kossuth Rádió Napközben műsorában Bozsik gazda kertészeti tanácsadó rovata, amelyben most a többi között arról szólunk, hogy mit tehetünk az ismét nagy számban megjelenő poloskák ellen? Bozsik gazda várja a hallgatók kérdéseit is, üzenetrögzítős telefonszáma: 06 1/328 -73 -00.

Árvizek idején, katasztrófák helyszínén és válsághelyzetekben ott vannak mindenhol, ahol segíteni kell. Nem kímélik energiájukat és szabadidejüket. Magyarországon csaknem 30 ezren tevékenykednek nem hivatásos, önkéntes tűzoltóként. Kik és miért vállalják ezt a nem mindennapi önkéntes munkát ingyen a szabadidejük terhére? Hogyan dolgoznak és hogyan dolgoznak együtt a hivatásos tűzoltókkal? Idén 150 éves a Magyar Tűzoltó Szövetség.

IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!

Napközben – Kossuth – október 9., péntek, 9:07

Szerkesztő: Gergácz Anikó
Műsorvezető: Süveges Gergő

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább