Hajnal-táj: Hétvégén tartották az Európai Madármegfigyelő Napokat

Az október 8-i adás tartalmából.
 

Alsógagy gyönyörű természeti környezetben a Csereháton található. Piciny falu, mindössze 100-an lakják. Gyönyörű templomuk van, és bár kevés a hívek száma, a Gagyi fesztivál alkalmából zsúfolásig megtelik a templom. Akkor jönnek haza az elszármazottak. B Tóth Erika interjúja. ( Takács László polgármester)

Magyarország első kerékpáros túrabarát szálláshelyeit alakították ki Vas megyében annak az osztrák-magyar programnak a keretében, mely a két ország kerékpáros turizmusát hivatott fejleszteni. A Velorégio elnevezésű uniós program keretében emellett túraútvonalakat alakítottak ki, sőt, kerékpáros túravezetőket is képeztek. Gergó Judit riportja.( Grünwald Stefánia túravezető)

Hagyományosan október első hétvégéjén rendezik meg az európai madármegfigyelő napokat Európában, melyet Magyarország is mindig csatlakozik. Ebben az időszakban vonul a legtöbb madár a kontinens északi területeiről déli telelőhelyére, így ekkor nagy tömegben lehet őket megfigyelni. Ez a két np egyben verseny is, Magyarország rendszerint több kategóriában is az első háromban szokott végezni. Idén sem volt ez másképp: a rendezvényhelyszínek számában, a résztvevők számában és a látott madarak számában is a dobogón végeztünk. Bánsági Éva egy Pest megyei programon járt

Hétvégén tartották az Európai Madármegfigyelő Napokat. A kontinens-szerte megrendezett akcióhoz egyebek között a topolyai Arcus Környezetvédő Egyesület is csatlakozott. A vajdasági túrázók vörös vércsét, karvalyt, egerészölyvet és örvös galambot is láthattak. Bálint Csaba riportja. ( Sihelnik József természetvédő )

A Budakeszi Vadaspark melletti erdőben egy órás túra várja az iskolásokat, ahol szakvezető segítségével felfedezhetik az erdő kincseit, és közelebbről megismerkedhetnek a vadgazdálkodással. Kovács Bernadett riportja. (Zalán Viktor szakvezető)

Fekete Róbert egy Lajosmizse közelében található tanyán munkálkodik. A 25 éves fiatal a családi vállalkozást viszi tovább, szamócát, sárgadinnyét és többféle paprikát termeszt. Az őstermelővel Molnár H. Boglárka beszélgetett.

Kocsis Miklós Ófehértón gazdálkodik és jól halad az őszi vetések talaj előkészítésével, de azt is szem előtt tartja, hogy a nyírségi homokon csak úgy lehet jó terméseredményt várnai, ha a növény megkapja, ami neki jár. Éppen ezért az ősök módszerét sem feledte el, zöldtrágyával kísérletezik és nem csak csillagfürttel. Zsoldos Barnabás beszélgetése.

Mennyiségében kevesebb, de minőségét nézve jó termést adtak a dél-balatoni szőlők, ahol már a vége fele közeledik a szüret. Bujdosó Ferencet a Balatonboglári Borvidék Hegyközségi Tanács elnökét Rikli Ferenc kérdezte.

Már javában tart a szüret a Pannonhalmi Borvidéken. Egyre több termelő, borász vet be szőlőszüretelő kombájnt, amely a leszedett gyümölcsmennyiséget tekintve jól szerepel az ültetvényeken, tény ugyanakkor, hogy a szőlőt csak kézi munkaerő megfizetésével lehet szelektálni. A tervek szerint időre elkészül a Márton-napi bor, így hamarosan megízlelhetjük az idei szüret eredményét. A különleges házasításról is kérdezte Liptai Zsoltot, a Pannonhalmi Borvidék elnökét Toldi Szabolcs.

IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!

Hajnal-táj – Kossuth – október 8., csütörtök, 5:00

Szerkesztő: Horváth Katalin
Műsorvezető: Gergácz Anikó

Tovább a műsoroldalra >>>

Borítókép: Fotó: Orbán Zoltán

Olvasson tovább