élő

A hely – A július 6-10. közötti műsoraink tartalmából

A hely – A július 6-10. közötti műsoraink tartalmából

2026. július 6., hétfő:
Az isaszegi Aroma Farm 2.
Az isaszegi Aroma Farmról szóló műsorunk második részében többek közt aromavizet készítünk, mégpedig igazi lepárlóban, hogy aztán megnézzük, mire is való. Kiderül, hogy mi a különbség az abszolút, az illóolaj és a macerátum között, és persze szó esik a parfümökről is, mert ugyan ki gondolná, hogy akár hínárból is lehet illatot kreálni, és az bizony bele is kerülhet pl. egy férfiparfümbe. De felelevenítünk egy világszenzációt is: a Debreceni Virágkarnevál egyedülálló illatos kompozícióját, melyet szintén az Aroma Farm készített. Megszólalók: Molnár Kata, Kiss Noémi, Csorbainé Gógán Andrea, Hajdú Mirjam.

Műsorvezető: Burkert Rudolf
Szerkesztő: Gergó Judit

2026. július 7., kedd:
Az Esterházy-villa a Rómain 1. – Egy család emlékei
Esterházy Péter gazdag életművében az egyik, ha nem a legfontosabb színtér volt az a budapesti lakóház, amiben gyerekeskedett az író, majd felnőttként életműve nagy részét itt hozta létre (írta meg). Ebben a műsorban a család kapja a főszerepet. Megszólalók: Esterházy György, az író testvére, Dobos István irodalomtörténész, Péczely Dóra könyvszerkesztő és archív felvételről maga az író.

Műsorvezető: Burkert Rudolf
Szerkesztő: Pálfi Balázs

2026. július 8., szerda:
Debreceni víztornyok 1.
Miért és hogyan lett egy víztoronyból közösségi helyszín, bulik és koncertek otthona? És ha így van, akkor miért van benne víz? És egyáltalán mi köze az egészhez a Debreceni Egyetemnek? A debreceni Nagyerdei Víztoronyról van szó, ami egy különleges és ikonikus helyszín lett a városban. Felmentünk Debrecen másik víztornyának is tetejébe, ahonnan még a Bihari-hegység is látszik. Ez pedig a Fényesudvari Víztorony. Első rész július 8-án. Megszólalók: Gorján Ferenc, a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója; Papp József helytörténeti kutató; Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora; Miklósvölgyi Péter; Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője.

Műsorvezető: Burkert Rudolf
Szerkesztő: Gyarmati Péter

2026. július 9., csütörtök:
Gödöllői Művésztelep 1.
A Gödöllői Művésztelep gondolata egy baráti társaság tagjaiban fogalmazódott meg az 1890- es években. Körösfői-Kriesch Aladár, Nagy Sándor és barátaik szoros művészi és emberi közösségben alkottak, a szecesszió eszményének megfelelően. Filozófiájukban a munka, a művészet és az élet összekapcsolódott. Álmuk egy olyan világ volt, amelyben a személytelen nagyipari termékek helyett újra művészi értékkel bíró tárgyak vesztnek körül bennünket, ahogyan a régi paraszti világban. Éppen ezért gyűjtőutakra mentek, s a néprajzi motívumokat beépítették alkotásaikba. Fontos volt nekik a szépség, a természetközeli életmód és az életöröm, a s így nevelték a gyermekeiket is, akiknek gyöngy élete volt ebben a paradicsoman, amely az I. világháborút követő években töredezett darabjaira. Műsorunk első részében bemutatjuk a zebegényi templomot is, amelynek belső terét a művésztelep fiatal alkotói együtt festettek meg 1914-ben. Megszólalók: Papházi Lovas Orsolya művészettörténész, Kecskés József közművelődési szakember, valamint archívból a 2011-ben elhunyt Remsey András festő-grafikus, aki maga is itt nőtt fel, mivel édesapja a művésztelep tagja volt, valamint Őriné Nagy Cecília művészettörténész. A zebegényi templomot bemutatja: Dr. Csáki Tibor plébános, és Kósa Mónika.

Műsorvezető: Deák Dóra
Szerkesztő: Vágner Mária

2026. július 10., péntek:
A Mittersisters bőrtáskakészítő műhelye – Bp
A bőr hamisíthatatlan illata, egyedi munkák, fenntartható divat. A főváros egyik központi kerületében található az a műhely, ahová az utcáról belépve – persze segítséggel – mindenki alkothat. A táskák és bőr kiegészítők formája és anyaga némileg megegyezhet, de az biztos, hogy itt minden tárgy egyedi, nincs belőle még egy. A Mittersisters bőrtáskakészítő műhelyéből jelentkezünk. Megszólalók: Mitter Anna Róza bőrdíszműves, designer, textiltervező művész, alapító-tulajdonos; Kriszti workshop instruktor; Mitter Imre szobrász és ötvös-iparművész.

Műsorvezető: Deák Dóra
Szerkesztő: Bartha Bernadett