élő

A hely – A június 29. és július 3. közötti műsoraink tartalmából

A hely – A június 29. és július 3. közötti műsoraink tartalmából

2026. június 29., hétfő:

Vámosatyai anziksz 2.
Vámosatya Magyarország keleti szélén, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Tisza jobb partján található, valamivel több mint 500 lelkes kistelepülés. Írott források már a XIII. században említették, 1333-ban pedig, a pápai tizedek lajstromában már mint népes helységet jegyezték. Az atyai vámról 1399-ben esett először szó az eddig megismert oklevelekben, szakirodalomban. Megmutatjuk, milyen terekben, hogyan őrizik a gazdag múltat. Erről mesél Krutilla Józsefné polgármester; Szoták Erika Irén önkormányzati munkatárs; Bákainé Kieszman Borbála nevelőszülő és Orosz József juhász.

2026. június 30., kedd:

Isaszegi Aroma Farm 1.

Csak levendulából 17 féle van az isaszegi Aroma Farmon, ahol mintegy 400 növényt termesztenek biodiverz körülmények között. A fák, bokrok terméséből, virágjából, gyökeréből aztán illóolajok, macerátumok, aromavizek lesznek, amelyek aztán segíthetnek a gyógyulásban, szépülésben, sőt még a gasztronómiában is. A kétrészes műsor első adásában a kertet járjuk be, az aromaterápia mibenlétét ismerhetjük meg, sőt, megkóstolunk egy illatos ebédet is. Akik mindezt megmutatják: Molnár Kata, Kiss Noémi, Csorbainé Gógán Andrea.

2026. július 1., szerda:

A Corvinus Egyetem Gellért Campusa 2.

Egy igazi zöld egyetemi campus, ahol nem csak az épület fenntartható, hanem az azt körülvevő élő környezet és az oktatás szelleme is. Jöjjenek velünk a Corvinus Egyetem Gellért Campusának a kertjébe, ahol a teraszokon földcsere, a növények költséges újra telepítése helyett a természet erejével teszik élhetővé, vízjárta hellyé az építkezések során megkeményedett, kiégett talajt, megtudjuk, hogy a gyom nem mindig ellenség, hogy kik használják a fűszerkertet, s hogy mikor terem az egyetemisták almafája. Beszélünk a Corvinus Művészeti Akadémiája zenekarának két tagjával, a csinos, fiatal lányok egyike basszusgitáros, a másikuk énekes. Elmegyünk a lepénybe, ami a jövő tornya és a kollégiumi torony közt terül el, ahogy arra a neve is utal. Ez egy olyan auditóriumot rejt, amelyben mozgathatók a székek, sőt a fal is, és az igények szerint formálható a tere. Az oktatás itt már a jövőnek készült. S ha a diák az sok elmélet után gyakorlatra vágyna, akkor mehet az alkotótérbe, ahol a 3D-s tervezéstől és nyomtatástól a japán könyvkötészeten át a ruhavarrásig minden van. Sétánkat a műszaki és a kollégiumi térben fejezzük be, ahol szintén vár egy-két meglepetés. Műsorunkban megszólal: a kert tervezője, Pápai Veronika; Kovács Máté fenntarthatósági menedzser; Dietrich Ingrid basszusgitáros és Lengyel Hannah énekes, az egyetem zenekarának tagjai; Papp Dávid, a Makerspace vezetője; Tóth Tamás, aki a műszaki dolgokról beszél; Fekete Gergő pedig a kollégiumi teret nyitja ki előttünk.

2026. július 2., csütörtök:

Méhész család Székesfehérváron

Bár a magyar akácméz világszerte elismert Hungarikum, a klímaváltozás okozta szélsőséges időjárás és a külföldről beáramló olcsó importtermékek miatt a hazai méhészek egyre nehezebben tudnak megélni a piacból. A méhcsaládok száma drasztikus mértékben csökkent az elmúlt években, mivel az intenzív mezőgazdasági vegyszerhasználat és az új típusú betegségek folyamatosan tizedelik az állományt. Ha a fiatal generációk számára nem válik vonzóbbá ez a hivatás, akkor a méhésztársadalom elöregedése miatt hosszú távon veszélybe kerülhet a hazai növényvilág természetes beporzása is. Egy kétgenerációs méhész családhoz látogatunk el, Nagy Gyula és lánya, Nagy Gabriella méhészetébe, Székesfehérvárra.

2026. július 3., péntek:

Az utolsó tanult cizellőr műhelye

Ritka, díszes, egyedi kincs az a szakma, amit megismerhetnek és pont olyan, mint a míves tárgy, amit a mestere készít. Az utolsó tanult magyar cizellőr műhelyébe látogatunk Budapesten. Strohmayer Ádám cizellőr, kísérleti régész, a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa vezet körbe minket.