– Heti néprajz
– Hangtár – Mocsári
– Ahol jó élni sorozatunk – Balatonfüredet nem kell bemutatni, a magyar tenger egyik legszebb települése éppen most ünnepli a reformkor, az Anna-bál és Jókai Mór születésének 200 évfordulóját. Ám ismert az észak-keleti részén lévő Arács is, amely korábban Balatonarácsként önálló település volt, mostanra pedig összeolvadt Füreddel. Mégis az arácsiak külön identitásúnak vallják magukat, mint például Budapesten az 5. kerületi egykori nagypolgári Lipótváros, vagy a római Trastevere, és sokan csak Balatonfüred szívének emlegetik a kis skanzen-szerű városrészt.
– Önkormányzati napoknak adott otthon a napokban a Nógrád vármegyei település, Csitár. Az eseményen az egyik felvidéki testvértelepülésükkel, Kelenyével megújították testvértelepülési szövetségüket. A másik felvidéki testvért pedig ki ne ismerné a Csitári hegyek alatt kezdetű népdalból.
– Öt napon keresztül sajátíthatták el a különböző népi mesterségek fortélyait a tatai fiatalok. Első alkalommal szerveztek hagyományőrző tábort a nemrégiben átadott Kőfaragóházban, ahol a gyerekek a hivatás elismert képviselőinek segítségével nyertek betekintést a tradicionális alkotási technikákba, sok esetben a városra jellemző vonatkozásban.
– Több hallgatónk is hársfa neveléséről és virágzásáról kérdezett: Miért nem virágzik a hársfa, pedig az egyik fa már 10 éves, míg a másik 15 éves, és még sohasem virágzott? Lehet-e még magról kelt hársfát kapni? A magról kelt hársfa mikor fordul a virágzás idejébe? Milyen talajtani adottságok kellenek a virágzáshoz? Milyen környezeti igényei vannak a hársfának, hogy virágba boruljanak a hársfák? Bozsik gazda válaszol a kérdésekre.
– Ebben a kánikulában minden élőlény szenved, a tejelő szarvasmarhák különösen megszenvedik a hőséget. Az értékes jószág eszik és fekszik, kérődzik, ha komfortos az élete, sőt meghálálja azzal, hogy nem csökken a tejhozam.
– Vajdaságban nem csak a termőföldek, az állattenyésztés is megsínyli a 35 fok feletti kánikulát. A gazdák leginkább a szarvasmarha-tenyésztés terén érzik a hőség okozta problémákat. A fejőstehenek esetében akár 30-70 százalékkal is csökkenhet a hozam. Az észak-bácskai gazdák egyelőre jól kezelik a kihívásokat, különféle bevált módszereket alkalmaznak, így a tejhozam kiesése még nem jelentős.
– Visszaeső tejhozam, kisebb étvágy, lassabb növekedés, betegségek – a gazdasági haszonállatokról gondoskodó gazdák számára nem meglepetés, ha ilyet tapasztalnak mostanában. A hőséget az állatok is nehezen viselik. A gazdának elemi érdeke és erkölcsi kötelessége is enyhíteni az állatai szenvedését.
– Délelőtt Nyár2025 promo – A Tisza és holtágai vízminősége kiváló, bátran lehet fürödni a szabad vizekben. Az egyik legszebb strand a Mártélyi-Tisza-holtág, amit különösen figyel a Nébih, hiszen 2018-ban fürdésre alkalmatlan volt a holtág vize. Részletek hétfőn a 10 óra 30 perctől.
Hajnal-táj – Kossuth Rádió – július 7., hétfő 5:05
Műsorvezető: Bicsák Eszter
Szerkesztő: Gyarmati Péter
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.