Hajnal-táj: Meggybefőtt szódával! De miként tartósítsuk a meggyet?

A június 16-i adás tartalmából.
 

– Nagykörű azon kevés település közé tartozik, ahol nem csökken a lakosok száma. Általában, aki meglátja, beleszeret a jellegzetes Tisza-parti községbe. A történet gyakran úgy kezdődik, hogy valamelyik rendezvényre ellátogat a gyanútlan érdeklődő, később pedig állandó lakossá válik a cseresznyefaluban, mint például Szebenyi István is.

– Megmosolyogták a bárándi polgármestert, amikor néhány éve bejelentette, hogy iparterületet hoznak létre a falu határában. A hajdú-bihari településen azóta már meg is duplázták a telep méretét, sorra érkeznek a kis- és középvállalkozások. Jól használták fel a központi támogatásokat, helyben tartottak vállalkozásokat és így családokat is.

– Hatodik alkalommal indult folyótisztító útjára a Tisza-tavi PET Kupa 15 csapatból álló flottája, hogy megszabadítsa a folyót, a nádasokat és az árteret a hulladéktól. A hétvégi szemétszedő mozgalom az újrahasznosításra is felhívja a figyelmet. Idén a tavaszi árhullám elmaradt, így a tavalyi 6,5 tonna műanyagnál kevesebbre számítanak a petkalózok.

– Meggybefőtt szódával! De miként tartósítsuk a meggyet? Az egyik nagy irányzat a szörpkészítésnél is a hőkezelés nélküli tartósítás, ahol minden értéket megőrzünk, míg a másik a főzéssel történő tartósítás, amikor a hőre érzékeny vegyületek elbomlanak, köztük a C-vitamin is.

– D. Pete István Beregsurányban több, mint 300 darab húsmarhát tart. Az ország keleti régiója nem volt érintett a ragadós száj- és körömfájás betegségben, de a gazda több óvintézkedést is tett, és most pályázni is fog az állatbetegségek megfékezéséért, amely a nagy létszámú sertés-, baromfi- vagy szarvasmarha-tenyészetek számára nyújt támogatást. A betegség elmúltával a piac pozitívan reagált a helyzetre.

– Párosujjú patások nélkül szervezik meg az idei KÁN Egyetemi Napokat Kaposváron. A járvány miatti korlátozásokat ugyan feloldották, de a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem vezetése úgy döntött: nem kockáztat és jó példát mutat. A szeptember végi kiállításon egyébként kiemelt szerepet kap az agrárinnováció és a precíziós technológiák.

– Mától lehet pályázatot benyújtani a kistelepülési élelmiszer- és hentesüzletek támogatására. A cél az 5000 fő és az ez alatti lakosságszámú településeken az üzletek gazdasági és társadalmi fennmaradása, amellyel vonzóvá tehetik az ott élők, illetve a letelepedni szándékozók számára ezen településeket.

– A virágzáskor kell igazán odafigyelni a szőlő növényvédelmére, hiszen a permetszerekkel megóvhatjuk a bogyó kezdeményeket. Ha nem sikerül teljesen megvédeni a szőlőt a lisztharmat és a peronoszpóra ellen, akkor azt az egész éves termés bánhatja. A védekezésben segíthet a műholdas szőlőmegfigyelés is.

– Kinyitották a hétvégén a pincéket Gyöngyöstarjánban, ahol bemutatták a térség finom borait és szőlészeti hagyományait. Bár még mindig sokaknak van ültetvénye, de egyre többen hagynak fel a szőlőtermeléssel, mert nem éri meg.

Hajnal-táj – Kossuth Rádió – június 16., hétfő 5:05

Szerkesztő-műsorvezető: Füredy Zsolt

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Borítókép: unsplash

Videó ajánló

Olvasson tovább