– A következő héten, június 18-án kezdődik, és egészen vasárnapig tart az idei, immár hatodik alkalommal megrendezett MOZ.GO, vagyis a Magyar Mozgókép Fesztivál. A filmes rendezvény Veszprémben, valamint a Balatonnál, Almádiban és Füreden várja az érdeklődőket.
– Évek óta megtartják Szolnokon, a Damjanich János Múzeumban a régészeti családi napokat. Ma a gyerekeket játszóház várja, sőt korabeli eszközök mását is elkészíthetik kőpattintással.
– Kanyó Zsolt legújabb büszkesége az a háromhektáros birtok, amelyen szőlőt művel, a pincéjében pedig bort készít. A mindössze 19 éves gazda feltett szándéka, hogy a falujába, Érd-Ófaluba visszahozza az egykori értékeket.
– Thiele Ádám gyermekkora óta szinte megszállottan tanulmányozza a vasat. Tud is róla mindent, ott van a neve előtt a doktori cím. Amikor nem az egyetemen tanít, bányássza is az ércet, kohósítja is és a kovácsmesterséget is magas színvonalon űzi.
Hajnal-táj – Kossuth Rádió – június 14., szombat 5:05
Szerkesztő-műsorvezető: Bakos Csaba
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.