Hajnal-táj: A Harangodi Erdészeti Erdei Iskola

A május 11-i adás tartalmából.
 

– Napkor határában működik a Harangodi Erdészeti Erdei Iskola, a tanítási rendhez igazodva egész évben fogadta a tanulókat. A szünidő kezdete nem jelenti az iskola bezárását, sőt egész nyáron várják a természet iránt érdeklődő gyerekeket, akiknek élménygazdag programot kínálnak.

– A héten bírálták el az idei év pálinkás bonbonjait Gyulán. Hazánkban negyedik alkalommal rendezték meg a különleges bonbonok versenyét, az ítészek által megállapított sorrendet majd a Pálinkafesztiválon ismertetik.

– Új szakokkal indítják, és fel is újítják a Veszprém vármegyei balatonfőkajári református iskolát. A tervek szerint már nyáron megkezdődhet a renoválás, hogy a következő tanévtől méltó helyen tudják fogadni a diákokat.

– Egyéves a tiszafüredi Kérész Központ, amely csaknem 1000 négyzetméteren, interaktív módon mutatja be a Tisza-tavat. Az 1,3 milliárd forintból épült létesítmény hiánypótló beruházás a térségben, hiszen a négyévszakos lehetőségeket erősíti.

Hajnal-táj – Kossuth Rádió – május 11., szombat 5:05

Szerkesztő: Bakos Csaba

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Borítókép: unsplash

Videó ajánló

Olvasson tovább