Kiskamasz korában bombát készített és fel is robbantotta, később versenyautókkal bíbelődött, de mivel édesapja nem engedte, hogy autószerelő legyen, hát gyógyszerkutató lett. A Nobel-díjas amerikai Louis Ignarro fedezte fel szervezetünk igen fontos belső értágító anyagát, a nitrogén-monoxidot, ami nemcsak vérnyomáscsökkentők fejlesztéséhez vezetett, de a potencianövelő híres-hírhedt Viagra megszületése is ennek köszönhető. Nobel-díjas történetek című sorozatunk riportere Stark Klára Aliz.
A közönséges fájdalomcsillapító, az aszpirin segíti az immunrendszert a rák elleni küzdelemben. A Cambridge-i Egyetem kutatói pontosan feltárták ennek az általuk felfedezett jelenségnek a teljes biokémiai mechanizmusát, és ezzel új típusú gyógyszerek fejlesztésének lehetőségét ígérik. Eredményeik a legtekintélyesebb tudományos folyóiratban, a Nature-ben jelentek meg. Az aszpirin daganatellenes hatásáról évtizedek óta vannak ismeretek, ám ezek olyan sokfélék, hogy a szer a mai napig nem került be az onkológiai gyógyszerkészletbe. Tímár József patológust, rákkutatót, a Semmelweis Egyetem Patológiai, Igazságügyi és Biztosítási Orvostani Intézetének professzorát kérdezzük.
Felfedező – a tudomány világáról – Kossuth Rádió – május 1., csütörtök 14:34
Szerkesztő – műsorvezető: Gimes Júlia
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.