Szombat reggel: Vízivás rekordkísérlet a HAPPY hét keretében

A március 22-i adás tartalmából.
 

– Vízivás rekordkísérlet a HAPPY hét keretében, amit országszerte rendeztek a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ munkatársai.

– Víz világnapja egy kicsit másképp. Más vizekre evezünk, pontosabban lubickolunk benne. A halak és a növények az élővizek lakmuszpapírjai. Hiszen hamar jelzik, ha valami baj van a vízzel, de azt is, ha kezd visszaállni a természetes állapotához. A fővárosi patakok élővilágát kutatja évtizedek óta a halkutaó, aki több filmet is készített már az élőlényekről.

– Minden évben megrendezik a József-pohárral való koccintást az ikervári Zsidahó-dűlőben, az évszázados fák alatt Batthyány József gróf 1809. évi adománylevele szerint. Dr. Komáromi Tibor nyugalmazott gimnáziumi tanár elevenítette fel a rendezvényen, amint megtudtuk, a történész professzor tősgyökeres ikervári.

– Idén 17. alkalommal rendezik meg a Budapesti Építészeti Filmnapokat. A filmfesztivál küldetése, hogy évről évre körképet adjon a világot, a régiót és Magyarországot aktuálisan foglalkoztató építészeti kérdésekről, valamint találkozási pontként szolgáljon építészek, filmkedvelők és érdeklődők számára egyaránt. A fesztivál célja továbbá, hogy minél több hazai filmest az építészet és urbanisztika témái felé irányítsanak.

– Minden Rendben. Bár a film cselekményében nem igazán. Az elsőfilmes Soós Bálint alkotása a héten került a hazai mozikba, ám nemzetközi premierje a 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon vol, ahol versenyzett is több alkotással.

– Együtt az Autistákért gála a Budapesti Operettszínházban. Az est sztárvendége pedig Martina Arduino a Milánói Scala Étoile-ja, az európai táncélet fényes csillaga lesz.

– A francia Gault&Millau étteremkalauz nyolc év után ismét megjelenik a hazánkban. Tavaly óta folynak az étteremértékelések, ám a tervezett tavaszi megjelenést fél évvel kitolták a szervezők, éppen a balatoni szezon miatt. A szakemberek ugyanis azt szeretnék, ha azok az éttermek is megjelenhetnének a kalauzban, melyek csak nyáron vannak nyitva.

– Orvos, Gyógyszerész/Kutató, Egészségügyi szakdolgozó, Pedagógus és Junior kategóriában hirdetnek egy-egy győztes projektet és elképzelést a Richter Anna-díj kapcsán. A nyertes csapatok ezután már a megvalósítás útjára léphetnek, ezek a pályázatok pedig a hatékonyabb egészségügyet támogatják.

– Hit és gyógyítás. Hogyan kapcsolódik össze a vallásosság és a gyógyítás hivatása. A böjti időszakban erről tartottak konferenciát a Bethesda Gyermekkórházban.

– Írország zászlajában is a zöld hangsúlyos szín. A szigetországban a katolikus vallás mellett a babonák is a hagyományhoz tartoznak. A Szent Patrik-napot pedig legalább annyira fontos ünnepnek tartják, mint a Karácsonyt vagy a Húsvétot. Hogy ilyenkor mit ünnepelnek pontosan és a szokásokból mennyi minden árulkodik az írek mentalitására kiderül rovatunkból.

Szombat reggel – Kossuth Rádió – március 22., szombat, 6:00

Szerkesztő: Bartha Bernadett
Műsorvezető: Deák Dóra

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Borítókép: unsplash

Olvasson tovább