Motorozás biztonságosan: Talmácsi Gábor a megfelelő védőfelszerelés fontosságát hangsúlyozta

A tavaszi jó idő beköszöntével megjelennek a motorosok is az utakon, de közlekedésükre nem csak az autósoknak kell felkészülniük. Talmácsi Gábor gyorsaságimotor-versenyző, világbajnok számos megfontolandó tanáccsal szolgált a motorosoknak biztonságuk érdekében a Kossuth Rádió Délelőtt című műsorában.
 

Tavasszal ismét megjelennek az utakon a motorosok, ehhez a helyzethez hozzá kell szokni a közlekedésben részvevőknek – mondta a MotoGP 125 köbcentis kategóriájának 2007-es világbajnoka, Talmácsi Gábor. A Kossuth Rádió műsorában a gyorsaságimotor-versenyző hangsúlyozta a felkészülés fontosságát és a gyakorlás szerepét, akár úgy is, hogy részt vesznek a hazánkban is elérhető kiváló vezetéstechnikai tréningeken. „A tavaszi-őszi időszakban nagyon fontos a láthatóság, mert ha látszunk, akkor sokkal nagyobb biztonságban vagyunk. Törekszem arra, hogy ne fekete öltözékben és kiegészítőkben motorozzak, hanem minél élénkebb színeket viseljek” – emelte ki. Hozzátette: a tavaszi időszakban azzal is tisztában kell lenni, hogy minden napszakban másként kell motorozni, a hőmérséklet változásával párhuzamosan változik ugyanis a gumik tapadása.

„Fontos figyelni az apró részletekre, a gumi tapadásra, a nyomásra, hiszen egyensúlyozni kell ezen a járművön. Az sem mindegy, milyen öltözéket viselünk. Azt tanácsolom, hogy kényelmesen vezessünk, és ehhez megfelelő minőségű és méretű védőfelszerelést válasszunk”. Hozzátette: bár hazánkban a védőfelszerelések közül csak a bukósisak kötelező, a protektoros cipő vagy csizma és kabát viselése is ajánlott. Talmácsi Gábor tapasztalatait összefoglalva elmondta, szerinte egyre jobb a motorozás kultúrája hazánkban.

A teljes beszélgetés újrahallgatható a Délelőtt Médiaklikk-oldalán.

Délelőtt, a Kossuth Rádió szolgáltató magazinja  – hétköznap 9-től 11 óráig a Kossuth Rádió műsorán.

Borítókép: MTVA/Markal Ádám

Videó ajánló

Olvasson tovább