„E halhatatlan eszmék összeköttetésben állnak hazánk örök életével, ezek biztosítják európai lételét. Ami nekünk 1867-ik év március 15-én lelket ád, éppen az a gondolat, hogy annak már tizenkilenc éve, midőn dicső jelszavainkat zászlóinkra kitűztük, és azok ily hosszú idő alatt sem múltak el, most is élnek és élni fognak” – írta Életemből c. emlékezésében Jókai Mór.
Miként látta Jókai a szabadságharcot és következményeit hosszú élete folyamán? Tény, hogy -érzékelve az események sodrását-, már 1849-ben is módosított 1848-ban vallott ideáin, csakúgy, ahogyan kortársai közül is sokan. Változtatott 1849, még inkább 1867 után is – sokakkal együtt. De: változott-e alapjaiban álláspontja 1848/49-ről? Szembefordult-e korábbi önmagával? Miről tanúskodnak megnyilvánulásai és művei?
Hermann Róbert történésszel, Szilágyi Márton irodalomtörténésszel a szerkesztő, Kiss Péter Ernő beszélget.
Egyszer volt… – Kossuth Rádió – március 19., szerda, 20:35
Szerkesztő-műsorvezető: Kiss Péter Ernő
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.