Hajnal-táj: A Balatonon javában tart még a tilalmi idény a horgászok számára

A március 16-i adás tartalmából.
 

– A Balatonon javában tart még a február elején megkezdődött tilalmi idény a horgászok számára. A rendelkezést április végéig vezették be, de vannak különleges kitételek is a magyar tengernél. Több jogszabály is változott idén. Ez többi között a süllőzést érinti.

– Első alkalommal rendeztek vőfélykonferenciát Mezőkövesden, ahová a Kárpát-medencéből érkeztek résztvevők. Régen a család egyik barátja vagy rokona vállalta magára ezt, ma már inkább hivatásos vőfélyt hívnak a lakodalomba, aki felkészülten levezényli az eseményt.

– Orvoshoz, kórházba viszik a rászoruló betegeket a faluból, gyógyszert hoznak meg ebédet, és ha kell be is vásárolnak vagy a hivatali ügyintézésben jeleskednek a falugondnokok, akik ma már szakma szerűen tanulják a hivatásukat.

– Az elmúlt napok nyíregyházi szenzációja, hogy az Állatparkban először jöttek napvilágra jegesmedve bocsok. A riport készítésekor jelentek meg a kifutón, sőt azt is lehetett látni, hogyan táplálja kicsinyeit az anyamedve.

Hajnal-táj – Kossuth Rádió – március 16., vasárnap 5:05

Szerkesztő – műsorvezető: Bakos Csaba

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább