A Váci 13-as számú ház a Régiposta utca sarkán áll. Jellegzetessége, hogy a klasszicista épület földszintjén négy mitológiai témájú, figurális domborművet, továbbá minden emeleten más és más ablaksort találunk. A dokumentumok szerint a sarokház éppen 220 éve, 1805-re készült el, így ez a sétálóutca legöregebb, ma is álló háza – sőt kutatások szerint a főváros első háromemeletes lakóháza! Itt nyitotta meg kapuit 1807-ben a város első műkereskedése, 1848-ban pedig már Alter Antal szövetárus portékáival volt tele a földszinti üzlethelyiség! Ez az épület szerencsésen átvészelte az elmúlt két évszázad viharait. Az utca másik nagy túlélője a 10-es, ami az 1840-es években épült, így már a forradalom kitörésekor is itt állt.
De vajon hogyan nézhetett ki a Váci utca a 48-as forradalom kitörésekor? És egyáltalán, milyen fejlettségi fokú volt Pest, Buda és Óbuda hármas városkezdeménye ebben az időben? Erről beszélgetünk a műsorban Perényi Roland történésszel, a Kiscelli Múzeum igazgatójával, valamint Galambos Zsuzsa idegenvezetővel.
Regényes történelem – Kossuth Rádió – március 14., péntek, 20:35
Szerkesztő: Farkas Szabolcs
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.