– Panyolán tizenegyedik alkalommal rendezik meg ma az állatalakoskodó farsangot. Az eseményre Székelyföldről, a Kászoni-medencéből is érkeznek farsangi furcsaságokkal.
– A farsang hagyományaira hívja fel a figyelmet a zalaegerszegi Göcsej Tudásközpont rendezvénysorozata. A farsangi programok pénteken fánksütéssel kezdődtek, amit a kezdő háziasszonyok is kipróbálhattak a tudásközpont tankonyháján.
– Történetében először nem fővárosi, hanem vidéki kutatónak, egy veszprémi fiatalembernek és oktatójának ítélték oda a nagy presztízsű Magyar Mérnökakadémia által kiírt Michelberger-mesterdíjat.
– Az Egri Bikavér a legenda szerint a török időkből származik, de pontos összetételét 1912-ben írták le először. A vörös cuvé – ami ma már Hungarikum – a legkelendőbb borfajta Magyarországon. Évente 10 millió palack fogy belőle.
Hajnal-táj – Kossuth Rádió – február 8., szombat 5:05
Szerkesztő: Bakos Csaba
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.