– Tavaly ünnepelte tizedik születésnapját a Balatoni Kör Egyesület. A szervezet tagjai főképp vendéglátók, és a négy évszakos Balatonban hisznek. Így a mostani téli nyitva tartás is majdnem teljes mértékben megvalósul az általuk üzemeltetett helyeken.
– Ilyenkor télen is készíthető az üveges savanyúkáposzta, amely igazi C-vitamin-forrás. A savanyítási folyamat végén több C-vitamint mérhetünk a savanyú káposztában, mint a folyamat elején szereplő, nyers káposztában.
– Idén szokatlanul korán bontja szirmait a hóvirág és a téltemető, köszönhetően az enyhe télnek. A Fertő-Hanság Nemzeti Parkban az év első heteiben már a sárga virágok köszöntötték a látogatókat.
– Tizenötödik alkalommal rendezi meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a Transzbükki Átkelést. A 800 méternyi szintkülönbséget leküzdő 25 km-es terepi tanulmányút Szilvásváradról indul, és átszelve a Bükköt Felsőtárkányba ér vissza.
Hajnal-táj – Kossuth Rádió – január 25., szombat 5:05
Műsorvezető: Bakos Csaba
Szerkesztő: Bakos Csaba
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.