– Lakos Nóra filmrendző
A Véletlenül írtam egy könyvet c. családi film novemberben a legjobb film díját nyerte a Tallinn Black Nights Just Film Nemzetközi Filmfesztiválon.
– Jubileumi évaddal jelentkezik a Virtuózok. A nemzetközi komolyzenei tehetségkutató idei évadának érdekességeiről számolunk be.
Megszólaló: Peller Mariann, a Virtuózok alapítója és producere
– A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertsorozata igazán játékos, ahogyan a címe is már mutatja. Ihlet és forma. A régi ihletet ad az újnak, az új forma más minőséget teremt – ez a variációk izgalmas és értékteremtő játéka és természetesen ezt mind a komolyzenével. A színpadon A. Marcello, Haydn és Beethoven csendül fel.
Megszólaló: Várdai István, művészeti vezető
– Földes László Hobo a bábszínházra terjeszti ki művészetét. Így született meg a Medvevára c. zenés műve. Az előadás egy időutazás a több száz évvel ezelőtti lovagvárba. Célja az, hogy felmérje, vagy összehasonlítsa az akkori világot a jelenkorival és ennek eredményét elővezesse, miszerint akkor sem volt szebb az élet.
Megszólaló: Földes László Hobo, dalszerző, előadóművész
– Január 23-án a magyar kultúra napjához kapcsolódva ünnepi esemény keretében adják át a Paraguayban odaítélt bejegyzési dokumentumot a Hagyományok Háza Színháztermében, amellyel az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára került fel a magyar tánc hagyománya. Holnapi adásunkban erről bővebben hallhatnak majd.
– Tizenkilencedik alkalommal rendezik január végén-február elején a Kalászi Kortárs Tánctalálkozó, melynek különlegessége ezúttal, hogy a Duna Táncműhely itt fogja ünnepelni 25. jubileumát.
Kalendárium – Kossuth Rádió – január 23., csütörtök 15:32
Szerkesztő: Bartha Bernadett
Műsorvezető: Babucs Kriszta
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.