„Úgy nőttem fel, hogy sejtelmem sem volt a Nobel-díjról. Nem volt televíziónk, nem sokat tudtunk a nagyvilág dolgairól. Ez persze jóval azelőtt volt, hogy kutatóvá váltam” – emlékezett vissza gyerekkorára Richard Schrock amerikai kémikus a Cambridge-i Egyetem doktoranduszának, Stark Klára Aliznak adott exkluzív interjújában. A Kossuth Rádió Felfedező – a tudomány világáról című műsorban hallható beszélgetésben a Nobel-díjas kémikus elmondta, nagy szegénységben nőtt fel, szüleinek akkor még érettségijük sem volt. Később, fiukkal együtt végezték el a gimnáziumot. Két idősebb bátyja van, egyiküktől örökölt nyolcévesen egy, a gimnáziumban használt kémiai kísérletező-készletet. „A kémia iránti szenvedélyem valahol itt gyökerezik. Új anyagokat alkotni, egyiket a másikba alakítani, számomra szenzációs mulatság volt. Szüleim nagyon támogatóak voltak, noha azt hiszem, nem igazán értették, mit csinálok. Bátyám kémiatanárától kölcsönzött könyvekből képeztem magam, és fel sem merült bennem más opció. Így lettem kémikus.”
Az otthoni kísérletezésnek meg volt az ára: egy szőnyeg sínylette meg a 12 éves fiú tevékenységét. „A legkáprázatosabb az a baleset volt, amikor a házi gyártású puskaporom kiömlött a szőnyegre, és ez nemcsak édesanyám műperzsájának, hanem az én beltéri laboromnak is a végét jelentette. Az égő szőnyeget ijedtemben kihajítottam az ablakon, amit a szomszéd félreértelmezett, és kihívta a tűzoltókat” – idézte fel az interjúban a 2005-ben Nobel-díjjal elismert tudós. Hálás szívvel emlékezett ácsként dolgozó édesapjára, akitől sokat tanult. „Fából házat építeni és kémiai reakciókkal molekulákat eszkábálni meglepően hasonló észjárást igényel. Máig szeretek visszavonulni az asztalosműhelybe. A házunk bútorzatát is jórészt magam készítettem.”
Kutatóként 1972 óta dolgozik, a szervetlen kémia, azon belül is a katalizátor anyagok érdekelték, amelyek úgy gyorsítanak kémiai reakciókat, hogy ennek során azok nem változnak meg maradandóan. Úgy véli, a kémia tudományának új kihívása a fenntartható fejlődés elősegítése. Ebben kulcsszerepet kapnak azok a katalizátorok, amelyek hatékonyabbá teszik az ipari folyamatokat. Felfedezéséről először 1974-ben publikált, harminc évvel később, 2005-ben kapott érte Nobel-díjat.
Richard Schrock egy olyan katalizátort, azaz kémiai reakciót segítő anyagot hozott létre, amelynek alkalmazása forradalmat hozott a szerves kémiában. A katalizátor használatával végrehajtható metatézis nevű kémiai reakció teljesen új lehetőségeket teremtett a vegyipar, például a gyógyszeripar vagy a műanyagipar számára. Egyszerűbb módon, kevesebb lépéssel lehet bonyolult molekulákat létrehozni, ugyanakkor a metatézis megteremtette egy környezetbarát zöld kémia alapjait is. Ezek a kémiai reakciók ugyanis a korábbiaknál jóval kevesebb energiát és veszélyes oldószert igényelnek, valamint kevesebb hulladékot produkálnak.
A teljes beszélgetés a műsor Médiaklikk-oldalán hallgatható újra.
A Kossuth Rádió Felfedező – a tudomány világáról című műsora részeként minden hónap első csütörtökén 14:32-től Nobel-díjas felfedezések nem mindennapi történeteit ismerhetik meg a hallgatók.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.