Hajnal-táj: Ma ér véget az Év erdei kerékpárútja verseny közönségszavazása

Az október 1-i adás tartalmából.
 

1. Az Állatok világnapja előtt egy héttel rendezték meg Budapesten a második Állatvédelmi Pikniket, mellyel megnyitották az Állatvédelmi Témahetet. A rendezvény legfőbb célja, hogy felhívják a figyelmet az állatok védelmére és a felelős állattartás fontosságára. Meszesán György elsőként Ovádi Péterrel, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztossal beszélgetett…
2. Minden évben több közúti, motoros baleset történik a Mátrában, és hiába tiltják, nagy károkat okoznak a terepmotorosok és a quadosok is az erdőkben. A természetben űzött motoros technikai sportok gyakorlásának robbanásszerűen növekvő mértéke az utóbbi másfél évtizedben Magyarországon, így a Bükki Nemzeti Park működési területén is egyre nagyobb problémát jelent, mind az élővilág, az annak értékeit megvédeni óhajtó csoportok, illetve a gyalogtúrázók, vadgazdálkodók, erdészek, természetkedvelők számára is…
3. Ma éjfélkor ér véget az Év erdei kerékpárútja verseny közönségszavazása, kedden fél 6 előtt megtudhatják a nyertest!
4. A magyar nemesítésű szőlők között, nagyon sok olyan fajtát találunk, amelyek ellenállnak a kórokozó gombáknak, mint amilyen a lisztharmat, a peronoszpóra és a szürkepenész. A lemosó permetezésen kívül, maximum 3-4 permetezéssel meg lehet védeni ezeket a fajtákat. Ilyen például a Palatina, a Bianca, az Eszter, vagy a Teréz. Bozsik József tanácsai…
5. Pilisy Csenge: Hulladék szinte minden kereskedelmi folyamat végén keletkezik és a hulladékgazdálkodásról szóló új törvényi szabályozás jelentős változást hozott ennek kezelésében. Az Európai Unió célul tűzte ki, hogy a keletkező hulladékok 65%-a 2040-ig újrahasznosuljon. Magyarországon jelenleg a keletkező hulladékmennyiség 60%-a hasznosítatlan marad. A törvény a borászatokat is érinti, akik szerint a szabályozás dráguláshoz vezet…
6. Kizárólag hagyományos eljárással és hazai alapanyagból készült pezsgők nevezését várja a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége az országban egyedülállónak számító Év Pezsgője versenybe. A szövetség a tavalyi első rendezvény sikerén felbuzdulva határozta el, hogy ezentúl évente kiírja a versenyt, a győztes pezsgővel pedig leghamarabb a Prima Primissima Gálán, valamint az Év Vállalkozója díjkiosztásnál találkozhatnak a díjazottak, akik az elismerés mellé ebből a pezsgőből kapnak ajándékba….
7. Merre tovább kisüzemi sörök? A hazai kézműves sörágazat szereplői hagyományos őszi találkozójukat a Fejér megyei Váli-völgyben, stílszerűen komlószürettel egybekötve tartották. Az ágazat nagy kérdése az hogy, mennyien tudnak megmaradni ebben a szektorban úgy, hogy a drága kézműves termék eladása most nagyon nehéz. Segítenek a kóstoltatások, a jó marketing, de amikor a főzdék nagy része a főváros közelében van, igencsak problémás a vidéki városok közönségét rávenni és kiszolgálni kézműves sörrel…
8. Az esős napok után a újra aratják a napraforgót és a kukoricát Békés vármegyében. Mivel szárításra több esetben szükség volt, és ez pluszköltséget jelentett, a többség inkább kivárta a száraz időt. A burgonyát már betakarították a vármegyében, az átlaghozam 16 tonna/hektár, a napraforgónál 2.7, a kukoricánál pedig 5 és fél tonna/hektár. Horváth Szabolcs riportja a napraforgó táblák között készült, ahol változó mennyiségről és minőségről számoltak be…
9. Bár az idei kukorica termés nem a legjobb, és a növény egy része toxinnak fertőzött is lett, felesleges a pánikkeltés, mert még így is maradt elegendő jó minőségű magyar kukorica az állatok takarmányozására, tehát nincs szükség importra. Az agrárminisztérium friss közleménye szerint vannak olyanok, akik a toxinfertőzöttséggel pánikot keltenek, beavatkozva a természetes piaci folyamatokba. Persze tagadhatatlan, hogy az ország egyes területein a kukorica az idén nem volt éppen sikertörténet. Nagy Margit Farkas András Szeged környéki termesztőt kérdezte…

Hajnal-táj – Kossuth Rádió – október 1., kedd 5:00

Szerkesztő: Füredy Zsolt

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább