Minden időben: Léteznek-e próféták közöttünk?

A szeptember 18-i adás tartalmából.
 

Léteznek-e próféták közöttünk és ha igen, honnan tudhatjuk, hogy valóban Isten szavát közvetítik? Márpedig Homoki Gyula szerint fontos, hogy megkülönböztessük Krisztus igaz követőit a hamisaktól. A Sárospataki Református Hittudományi Egyetem oktatója az elmúlt években az ó- és újszövetségi, illetve az ókeresztyén próféták életét, sorsuk történelmi összefüggéseit tanulmányozta.

Gospel kórust alapít Szalkai Barnabás, aki gyermekkora óta végez templomi zenei szolgálatot. A zongorista fiú édesapja halála után határozta el, hogy létrehoz egy olyan formációt, amely a bibliai üzeneteket a könnyűzenén keresztül közvetíti, miközben lelki közösséget nyújt a tagoknak.

Műsorunkban Nagy József Mihály, a Tápiószelei Református Gyülekezet lelkipásztorának igemagyarázatát hallhatják.

Minden időben – Kossuth Rádió – szeptember 18., szerda 13:30

Szerkesztő-műsorvezető: Kojsza Péter

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Olvasson tovább