Vigyázzunk jobban egymásra, kapcsolatainkra! – Ez lehetne mai műsorunk jelmondata. Először az ötvenedik házassági évfordulóját ünneplő, nyolcgyermekes Hódos-házaspárt, Évát és Imrét kérdezzük arról, mi és ki tartja őket össze ennyi év után is. Ezt követően egy nemzetközi kitekintéssel megvizsgáljuk, hogy Latin-Amerika egyik legszegényebb országában a hívek hogyan segítik az ország lakosságához mérten nagyon alacsony létszámú papságot. Műsorunk végén a vasárnapi szentmise szentleckéjét hallgatjuk meg Szent Jakab leveléből, az igeszakaszhoz Cséry Gergő atya fűz magyarázatot.
Tanúim lesztek! – Kossuth Rádió – szeptember 10., kedd, 13:30
Szerkesztő: Gőbel Ágoston
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.