Idén lesz 75 éve, hogy felszentelték a ménfői Nagyboldogasszony-templomot. „A málnából lett csoda” – ma is gyakran mondják ezt, hiszen 1948-ban szinte elképzelhetetlen volt az, hogy Magyarországon valahol templom épülhessen. Nemcsak katolikusok, hanem evangélikusok is segítettek a ménfői templom építésének munkálataiban. Ménfő málnatermő vidék volt, a helyiek bevétele ebből származott, a költségekhez ki-ki ereje szerint járult hozzá. A templomot 1949 augusztus 20. alkalmából szentelték fel. A műsorban megszólalnak azok az idősek, akik még gyermekként átélték a templomépítés csodáját: a kislány, aki modellt ült a freskóangyalnak, vagy a kisfiú, aki a málna árából összeadott harangot kísérte be a faluba, de számos érdekesség is elhangzik a múlt titkairól és a málnatemplom mai napig tartó közösség építő szerepéről.
A hely – Kossuth Rádió – augusztus 20., kedd 9:06
Műsorvezető: Burkert Rudolf
Szerkesztő: Gergó Judit
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.