– A napokban beszakadt a nemrég elkészült kerékpárút egyik áteresze a Heves vármegyei Tarnaszentmária és Verpelét között. Az elmúlt napok heves esőzései alámosták az utat, amit most le is zártak biciklisek előtt. Az érintett önkormányzatok azt remélik, hogy az egymilliárd forintból épült kerékpárút javításáért nem kell fizetni, mert még garanciális…
– Hogyan lehet a környezetet védve, fenntartható módon fejleszteni a bányatavakat? Ez volt az egyik fontos kérdése a Glokál Fesztivál néven rendezett Békéscsabai fórumnak, melynek kiemelt témái között szerepelt a város vízgazdálkodásának fejlesztése, a természetvédelmi projektek bemutatása, valamint a városi zöldterületek és az ökoszisztémák megőrzésének kérdése is. A horgászok és turisták által is közkedvelt Jaminai bányatavak fejlesztéséről Kovács Andrea készített összeállítást…
– A szatmári térség 500 lelkes kistelepülése Csaholc. A nagyvárosi ember fogalma szerint itt nincs ipar, de van föld, rét, legelő, meg az ősök átöröklött szívóssága, élni akarása. Vargha Zoltán az előbb felsorolt értékek mentén gazdálkodik, fiai sem akarnak mást, hiszen ebből meg lehet élni. A település református lelkipásztora az ország másik szegletéből érkezett Csaholcra, de egyáltalán nem bánta meg. Ahol jó élni sorozatunkban Zsoldos Barnabás riportja következik…
– Vajon a kislevelű fikusz okozhat-e mérgezést a kisunokának? Megdöbbentő, de a legtöbb szobai dísznövény mérgező, ami irritációt, ekcémát, hasmenést, hányást is okozhat. Jó, ha tudjuk, hogy mind a diffenbachia, mind a leander minden része mérgező, csakúgy, mint a gyöngyvirág. Bozsik József figyelmeztetése…
– Valamikor a dohány termesztése a nyírségi homok növénye volt. Tulajdonképpen a talaj ma is adott, a növény is, ami megváltozott, hogy nincs, aki a nem könnyű kézimunkát elvégezze, így aztán csökken az ültetett terület, tudtuk meg Kocsis Miklós termelőtől. A mostani időjárás bizakodóvá tette a gazdát, noha még sokat alszik szabadég alatt a növény.…
– Habár a szüret csak a napokban vette kezdetét, a szerbiai termelők máris tiltakoznak a málna általuk alacsonynak vélt felvásárlási ára miatt. Az elmúlt években megszokott forgalom korlátozó tiltakozások még nem kezdődtek meg, de ha a málna ára nem változik, félő hogy hamarosan keményebb tiltakozásokba fognak…
– Jó termésre számít az őszibarackosában az érdi termesztő. Soha nem látott tavaszi fagyok miatt, tavaly Kesztler József kajszijának 90%-a, őszibarackosának pedig a fele tönkrement. Idén jók a kilátásai, gondoz még kajszit, meggyet, mandulát, szőlőt és birsalmát is, de az érdi dombokon mégis azt mondja, hogy az őszibarack a legmegbízhatóbb gyümölcs, mert a legkedveltebb nyári csonthéjasnak ez a hazája. Mégsem érdemes nagy mennyiségre berendezkedni…
– Ezen az ültetvényen a nyugdíjas fákat is hagyják teremni, s bár hamisítatlan nagyüzemi körülmények vannak a baranyai Danicpuszta területén, kipróbálnak bio módszereket is. A gyümölcspiac egyre inkább kiszámíthatatlan az időjárás változása miatt, így a termelők itt próbálnak több lábon állni és nem tartják ördögtől valónak, ha húsmarha tartja majd karban a területet a fák között, vagy ha a napsütést kihasználva napelemmel biztosítják az energia egy részét. Legöregebb gyümölcsfájuk több, mint 30 évet élt, ami egy intenzív gyümölcsösben elképesztően magas kor…
– Vakkóstolással, a 20 pontos nemzetközi bírálat alapján választották ki Somogy Borát. Idén a Bujdosó Pincészet 2023-as évjáratú Jolle Sauvignon Blanc bora nyerte el a címet. A versenyt immár 25. alkalommal rendezték meg, a cél a dél-balatoni borok népszerűsítése…
Hajnal-táj – Kossuth Rádió – június 24., hétfő 5:00
Szerkesztő: Füredy Zsolt
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.