A Veszprém vármegyei, Balaton közeli, körülbelül 550 lelket számláló Küngösről jelentkezik ma A hely. Az apropó pedig az, hogy idén 800 éve született a falu névadója Árpád-házi Szent Kinga, vagy másnéven Kunigunda, IV. Béla lánya, és ezt az évfordulót számtalan programmal ünneplik 2024-ben. A település neve is Kingához köthető, vélhetően a Kingus becéző alakjából alakult ki a Küngös elnevezés. A faluban elevenen él a magyar-lengyel kapcsolatokkal rendelkező Szent Kinga kultusz, és az egyházi turizmus. Kinga ugyanis Lengyelország és Litvánia, valamint a sóbányászok védőszentje. Itt szinte minden a királylányhoz kötődik, többi között Szent Kinga Éléstár is, most ezt a helyet mutatjuk be.
A hely – Kossuth Rádió – április 4., csütörtök 11:00
Szerkesztő: Felszeghy Csaba
Műsorvezető: Bak Anita
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.