Tízből hat ember rosszul alszik – állítja egy kutatás, melyet a Magyar Alvásszövetség még ősszel hozott nyilvánosságra. Ez részben világjelenség, nemzetközi kutatók is arra jutottak, hogy az alvás mennyisége általánosan csökken, ami komoly egészségügyi kockázattal is járhat. Hazánkban az emberek negyede véli úgy, hogy jól és eleget alszik, 20 százalék pedig szinte folyamatosan kialvatlan. Részben ezért, részben, mert idén március 15-ére esik az alvás világnapja ,ALVÁSSAL AZ EGÉSZSÉGES VILÁGÉRT címmel konferenciát rendez a Magyar Alvásszövetség.
Megszólalók:
Dr. Szalay Katalin neurológus, alvás szakember
Vada Gergely c. egyetemi docens, a Fusion Vital magyarországi alapítója, a Magyar Alvás Szövetség alelnöke.
G. Németh György c. egyetemi docens, a Budapesti Alvásközpont igazgatója, Magyar Alvás Szövetség elnöke
Felfedező – az egészségről – Kossuth Rádió – március 12., kedd, 14:34
Szerkesztő: Veress Ágnes
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.