Családok, történetek: A Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány

A január 7-i adás tartalmából.
 

– A halmozottan sérült kisfiát egyedül nevelő édesapa, Varga Gábor még tíz évvel ezelőtt határozta el, hogy súlyosan sérült gyermekeknek és szüleiknek programokat szervez és közösséget teremt. Ebből az elhatározásból született meg a Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány, amely elnyerte 2023-as Önként jöttem díjat.

– Csak egy rendkívül költséges külföldi kezelés mentheti meg a három éves debreceni kisfiú, Kneifel Ádin életét. Ádin tervezett, egészséges babaként látta meg a napvilágot. Egy rutinvizsgálat után azonban kiderült, hogy veleszületett, örökletes betegsége van, amely az izomsejtek fokozatos pusztulásával jár. A betegségére létezik már génterápia az Egyesült Államokban, az ára azonban eléri az egymilliárd forintot.

– Dr. Kádár Emese a világjárvány előtt pár hónappal vette át a háziorvosi praxist nagymamájától. Az ő szakmai tudása és emberi nagyszerűsége adta unokája számára a követendő példát és a mércét az orvosi hivatás gyakorlásában. A fiatal háziorvos a betegekkel való kommunikációjáért nemrég Richter Érdemérem Díjat kapott.

– Tökéletesen kommunikál, kitűnővel végezte el az iskoláit, szociálisan érzékeny, empatikus, munkája és gyereke van, akkor mégis hogyan lehetne autista? Egy fiatal édesanya története, akinek még a családja is kétkedve fogadta a diagnózist.

– Álomból valóság – Szociálisan rászoruló tehetséges középiskolásoknak gyűjtött adományt a Rotary Club Eger. Az anyagi támogatás mellett az adomány célja, hogy a diákoknak visszajelzést adjanak arról, hogy jó úton járnak és álmaikat a nehézségek árán se adják fel.

– Szilveszter a szülőszobán – Molnár Kitti ikerbabái látták meg az új évben elsőként a napvilágot a Semmelweis Egyetemen. Az ikrek a terhesség 34. hetében, a vártnál korábban, császármetszéssel érkeztek első gyermekekként a családba.

Családok, történetek – Kossuth Rádió – január 7., vasárnap 14:06

Szerkesztő: dr. Varga Viktória

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Borítókép: pexels

Olvasson tovább