A Családbarát Magyarország Központ által meghirdetett Önként Jöttem díjra idén négy közösséget jelöltek. A Balatonlellei Adománybankban pénz nem forog, csak szívességek, tárgyak, ennivaló, élmények. Megálmodója egy tanárnő, Kiss Gabriella, aki annak örül, hogyha az is betesz egy apró szívességet a bankba, aki tárgyi dolgokban hiányt szenved és az is elfogad egy tálca sütit, aki adományt küld, mert ilyenkor a jóság körbeér. Az Önként Jöttem díj idei győztese a halmozottan sérült gyermekekkel foglalkozó Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány. Alapítója Varga Gábor, aki egyedül maradt kisfiával, de nem talált számára megfelelő intézményt, ezért a semmiből létrehozta a Fellegvár napközit.
Vendég a háznál – Kossuth Rádió – november 28., kedd 11:32
Szerkesztő: Diós Judit
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.