Nagyítás: A zene világnapja

Az október 1-i adás tartalmából.
 

Október 1-én, A zene világnapján a Nagyítás témája a zene. Összeállításunkban a Nemzetközi Fricsay Ferenc Karmesterversenyről hallhatnak, amelyet szeptember 3-a és 10-e között rendeztek meg Szegeden. A verseny névadója a pályáját 1934-ben a Tisza-parti városban kezdte, ott vezényelte a Szegedi Filharmonikus Egyesület Zenekarát, amely vasárnaponként térzenét adott (ezt a Magyar Rádió minden alkalommal élőben közvetítette). Fricsay Ferenc 1948-ban külföldre távozott, ott vált világhírű dirigenssé. Szeged máig őrzi emlékét: nevét emléktábla, hangversenyterem, koncertbérlet, fúvószenekar is őrzi, ez évtől pedig egy karmesterverseny is. A megmérettetés nemzetköziségét mutatja, hogy öt fölrész száz versenyzője mutatkozott be a zsűrinek, amelynek vezetője a londoni Royal Philharmonic Orchestra zeneigazgatója, Vaszilij Petrenko volt.
A Nagyításban nyomon követjük, hogy a négy forduló karmesterei hogyan készültek a versenyre, hogyan zajlottak a próbák, mik voltak a továbbjutás főbb szempontjai, és milyen eredmény született.

A megszólalók:
Gyüdi Sándor, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója,
Vaszilij Petrenko zsűrielnök, a londoni Royal Philharmonic Orchestra zeneigazgatója,
Dobai-Fricsay Márta, Fricsay Ferenc lánya,
Michael Zukernik, a versenyt szervező svájci Concert&Media cég ügyvezetője,
Kosztándi István koncertmester,
valamint több versenyző.

Nagyítás – Kossuth Rádió – október 1., vasárnap, 15:07

Szerkesztő: Beslin Anita

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Borítókép: unsplash

Olvasson tovább